Bp., Búcsú Bélától - 2009. április 30.
(elhunyt: 2009. április 9-én)
...
„..Nagyon erősen éreztem, hogy Béla ott van velünk, közel, nagyon közel. Ekkor hirtelen a csendet megszakította egy fájdalmas, gyönyörű hang: „Lépkedünk, létünk sikátorán, démonoknak, birtokán..” - Hasított belénk a hangszórókból megszólaló Aida-dal. Az egész OIRO-s csapatból egyszerre tört ki a zokogás, ami eddig felgyülemlett. Ekkor éreztem csak igazán, hogy Béla itt van velünk. Rengeteg érzés öntött el hirtelen. Azt hiszem a dal alatt végigpergett előttem az az 5 év amióta én ismerhettem őt, amiket ő tett, amikor beszélgettünk, amikor együtt volt velünk ő is koncerten, amikor együtt volt velünk az Aidán. Aztán az is, amikor mind együtt néztük a bizonyos jelenetet, ahogy Aida és Radames besétálnak a sírba és rájuk záródik a fedél, míg éneklik ezt a csodálatos dalt. És most, mikor a könnyektől elhomályosult szememmel a dal közben egyszercsak felnéztem, azt láttam, hogy nagyon halkan és finoman épp az ő urnáját teszik be a falba, s zárják rá a fedelet. Megrázó volt. Emellett bennem zakatolt az is, hogy ennél szebb búcsúja egyszerűen nem lehetett volna, ő sem tudott volna ennél szebbet elképzelni, mennyire jól ismerte, és érezte őt a lánya.. Bennem volt továbbá valami egészen erős összetartozás érzés a mellettem álló OIRO-s barátaimmal. Hallottam őket magam mellett és éreztem, éreztem, hogy mi pontosan ugyanarra gondolunk, ugyanúgy emlékszünk, és azt is, hogy ekkor Béla lelke átjárt minket, és egy utolsó örök nyomot hagyott ott. Tudatosította végleges fizikai elmenetelét a Földről, és tudatosította, hogy örökre bennünk él tovább, és vigyáz ránk...”
