Oláh Ibolya Múzeum
A
2006-os év legjobb magyar slágerei I. - 2006. december
30.
(Oláh Ibolyától
Zsédáig)
A
Mahasz
Rádiós Top 40-es lista alapján 2006 első
negyedévének kedvenc magyar slágerei
„Édes
méreg”
„Magyarország”
2006 legjobb magyar slágerei I. rész, Oláh Ibolyától Zsédáig
A Mahasz Rádiós Top 40-es listája alapján összeállítottuk a 2006. év első negyedének a kedvenc magyar slágereit. A lista több, mint 30 országos, regionális és helyi rádió leggyakrabban játszott felvételeiből áll össze. Ezen időszak legnépszerűbb dala az Oroszlán Szonja és Bebe duója. A Micsoda nő ez a férfi az első negyedév legtöbbet játszott magyar dala. Az „öregek” mellett jól teljesítettek a Megasztáros énekesek is.
Micsoda
nő ez a férfi
Oroszlán
Szonja és Bebe duettje sokáig tartotta magát a
slágerlistákon. A Micsoda nő ez a férfi az
Egy szoknya egy nadrág című magyar vígjáték
betétdala, mely latinos hangvételével 2006 első
negyedében is a legnagyobb magyar slágerek között
tarthattunk számon: a rádiók egyik legtöbbet
játszott felvétele volt. A Crystal sem tétlenkedett
az új év kezdetén: az első negyedéveben
két dalukkal is ostromolták a slágerlistákat:
az egyik a Ha
arra ébredek,
a másik pedig a Sosem múlik el.
A
"Sosem múlik el" című dalt már
2005-ben is 26 héten keresztül tartotta magát a
listán, egészen a második helyig jutva. A dalt
33 rádió játszotta kiemelt kategóriában,
ami egyedülálló volt a Mahasz lista történetében.
Mindkét szerzemény a „Trilógia”
albumon található, a korong érdekessége,
hogy az új dalok mellett régebbi szerzemények is
helyet kaptak rajta, kicsit átdolgozva, szimfonikus
változatban.
Új
hold
Adrienn
Új hold című dalát 24 héten át
szerettük. Egészen a 7. helyig jutott a Mahasz listán.
Az Új Hold a Zséda-Vue címet viselő albumon
hallható. Az album tavaly átlépte a 20.000
eladott példányszámot és platinalemezes
státuszt ért el. Az összes kimásolt
kislemez a listák elején foglalt helyet. A Motel és
a Mindhalálig mellettem is a 2. helyig jutott tavaly. 10 héten
át forgatta Tomi a világot, egészen a 6. helyig
jutva. A Megfordult a világ jó bemutatkozó lemez
a Megasztár ezüstérmese számára. A
címadó dal jól teljesített, a sok
munkának meglett az eredménye.
Caramel
dala, a Várt váratlan ugyan két pozicíóval
lejjebb került, viszont tovább maradt a listán: 21
héten kersztül képviselte előadóját
a Mahasz listán. A 8. helyezés szépnek mondható,
főleg, ha a külföld előadókkal is
versenyeznie kell.
Oláh
Ibolya sikeres két dala
Az
első Megasztár második helyezettje engedte
elfelejteni magát. Két dallal is felhívta magára
a figyelmet: Az Édes
Méreg
és a Magyarország
egymással versengve menetelt a listán. A Magyarország
című dal jutott messzebb, egészen a második
helyig és 25 héten keresztül volt a top 40-ben.
Emellett hosszú heteken keresztül vezette több rádió
játszási listáját is.
Az Édes
Méreg „csak” a 12.-ig jutott, de 8 héten át
bent tudott maradni a 40 legjobb között. A második
lemezével jelentkező énekesnő egy jó
anyagot hozott össze, ez mellett a Magyarország című
dal körüli felhajtás is nagyban hozzájárult
a második platinalemez begyűjtéséhez.
A
Menj
Tovább
a kislemez-listán a 9. helyen tetőzött és 14
hétig tartott ki. A dal a Vírus című
albumukon található meg, amely vezette a Mahasz eladási
listáját. A népszerű rockbanda ügyesen
ismerte fel, hogy milyen zenével és szövegekkel
lehet megnyerni a rajongókat.
Már
nem nyers a Belmondo
Egy évvel a Nyers zenekar felbomlása után,
2006 január elsején debütált Czutor Zoltán
új együttese a Belmondo. A első klipjüket a
Lesz,
volt, van
című dalból készítették. 17
héten keresztül pihent a top 40-ben., a legjobb helyezése
a 10. volt. A dal a rádióállomások egyik
kedvencének számított. A sorban következő
kislemez a Mégis
remél
már nem teljesített ennyire jól: csak a 31.
helyig jutott és csupán négy hétig
jegyezték a legjobbak közt.
Amit adhatok című
bemutatkozó lemez első videoklipes dala a Mondd,
mit vársz.
A dalt a Juventus Rádió mellett más rádiók
is kiemelt rotációban játszották. Ez csak
a 15 helyre volt elég, de a fiatal énekesnek még
van ideje bizonyítani. Az első szerzeménye azért
9 hétig fent volt a Mahasz Rádiós TOP 40-ben. A
gitárcentrikus soft-rock zene hazánkban is egyre
nagyobb népszerűségnek örvend. Ezt használta
ki Pál Tamás és csapata, a bemutatkozó
album készítésekor.
Kefir
- Hova sodor a szél
Bár
a Baby Gabival készített dal, a Hova
sodor a szél...
jobban teljesített, azért Kefírnek nincs oka a
panaszra. A V-tech frontemberének az első szólólemeze
az év elején került a boltokba. Az első
kimásolt dal Az
élet megy tovább egészen
a 13. helyig jutott, amire 9 hete volt a 40-ek között.
(zene.hu,
Nagymester, 2006.12.30.)
(http://www.zene.hu/cikkek/cikk.php?id=5941)