Oláh Ibolya Múzeum

Oláh Ibolya naplója Anyácskától - 2004. október 18.
Ibolya története egy tiszta forrásból

„Sokszor mondtam már, hogy keresztrejtvény vagyok, és hogy fejtsenek meg az emberek.
Ez a könyv segít a megoldásban...”

Minden eddiginél hitelesebb képet kaphatunk Ibolya életéről, sorsáról - végre tiszta forrásból: "Oláh Ibolya naplója - Anyácskától" címmel, mely 2004. októberében jelent meg a Székely és Társa Kiadó gondozásában.

„Sokszor a sírás szorongatja a torkomat, amikor énekelsz, olyan mélyről tör fel belőled a szomorúság. Nem értettem, mitől izzik benned ez az ősfájdalom. Most már tudom. Az anyatejjel szívtad magadba ott, azon a fagyos napon, a jeges kövön, az édesanyád ölében fekve” - vallja naplója lapjain a csecsemőkorától állami gondozásban nevelkedő Oláh Ibolyának a tiszadobi gyermekvárosban két évtizede élő és dolgozó Anyácska.

A nagyérdemű máig nem hatolhatott át a titokzatos lelkű tehetség közvéleményt megosztó személyiségének védőburkán.
Anyácska az egyetlen autentikus személy, aki a Tiszadobon élő lány tetteinek mozgatórugóit ismeri. Nyolc éven át figyelte hányattatásait, kényszerű vándorlását városról városra, nevelőszülőtől intézetig. Végigjárta e kálvária stációit, szóra bírta az egykori gondozókat, kiegészítve emlékeiket a gyermekvédelem fellelhető összes dokumentumával.
A tiszadobi gyermekváros vezetője - két évtizedes gyermekvédelmi múlt tapasztalatával - nemcsak szakemberként, hanem fogadott anyaként is, értő gonddal fejlesztette, szelídítette Ibolya személyiségét és nyitotta meg zárkózott szívét.
Eljutott a még élő gyökerekhez, köztük Ibolya édesanyjához.
Bevezetőként a naplóírás ötletét olvashatjuk, a tiszadobi évek történetével ismerkedhetünk. Beleshetünk a Mega-láz kulisszatitkaiba.
Egy szép új világ gyötrelmekkel terhes ígéretei is kibontakoznak előttünk, majd feltárul a múlt, a gyermekvédelmi intézményrendszer Ibolya történetébe szőtt szociográfiai érzékenységű jellemrajzával. Hangsúlyos illusztrációkká rendeződnek az eddig féltve őrzött, sajtóból sem ismert fotók az édesanya, a kisgyermek képeitől Tiszadobon és a Megasztáron át napjainkig.
A naplóba tömörített, őszinte vallomás világos, közérthető beszédmódjával, egyszerűségével, tisztán csengő hangjával, szókimondásával, levél-monológjával várhatóan nemcsak Oláh Ibolya rajongóit örvendezteti meg, hanem a jobb sorsra érdemes állami gondozottak mellé állítja a kétkedőket, bizonytalankodókat, de még tán az őket kirekesztőket, a velük eddig ellenséges érzelmeket táplálókat is.
A kötet az ortofotók publikálásáról ismert Székely és Társa Kiadó gondozásában jelent meg.
A kiadó és az alkotógárda a könyv bevételeiből támogatja a tiszadobi Gyermekvárost.

(http://www.szekely-kiado.hu/olah-ibolya/index.html)


Ibolya megkönnyezte Anyácska naplóját..

Oláh Ibolya szerint fogadott édesanyja, Anyácska jól tette, hogy nyilvánosságra hozta róla írt visszaemlékezéseit:

„..Elkészült a könyv, amit Anyácska írt rólam, és kaptam Tőle egyet. Nagyon szép. Most újra elolvasom, mert hetekkel ezelőtt csak a nyers változat volt nálam. Sokszor mondtam már, hogy keresztrejtvény vagyok, és hogy fejtsenek meg az emberek. Ez a könyv segít a megoldásban.
Anyácska szeretettel ír rólam, s mikor megdorgál, azt is szeretettel teszi. Szívböl ajánlom e könyvet mindenkinek.

U.i.: Szeresd a hugodat, nővéredet, öcsédet, bátyádat, szüleidet, szeresd a családodat, mert ha bajba kerülsz ők biztosan segítenek. Ha senki nem szeret, ők akkor is szeretnek téged.”

(Ibolya, 2004-10-15 18:16:15)


Az énekesnő szerint hiába tartják egyesek hatásvadásznak Anyácska könyvét - többek között néhány volt megasztáros társa is -, valójában nem csak róla szól:

„Benne van annak a több ezer sorstársamnak a története, akik hozzám hasonlóan család nélkül nevelkedtek - mondta Ibolya, aki sokáig nem tudott Anyácska naplójáról. - Esküszöm, megkönnyeztem, amikor kiderült. Hosszú idő után megint úgy éreztem, hogy fontos vagyok másoknak. Anyácska egyébként minden édesgyermekéről vezet naplót, az enyémet 19 éves koromban kezdte el. Aki elolvassa, az végre megismerhet, és nem fog többé könnyen ítélkezni felettem. Mert sokan eddig csak azt tudták rólam, hogy Oláh Ibolya vagyok, roma származású, és intézetből jöttem, ám Ibolyán, az emberen senki sem gondolkodott el..”


Egy szívet melengető tanulmány

A MENTOR című pedagógiai lap mellékletében Anyácska könyvéről jelent meg ismertető.
„Javasolnám kötelező olvasmányként minden gyermekotthonban élő fiatalnak, ám ezt nem teszem, mert a kötelezéssel nyilván csökkenteném az érdeklődők számát..." - írja a tanulmány szerzője.

(OIRO, 2004.11.24.)


Anyácska életéről..
Illésné Áncsán Aranka, rövid életrajz

1960. november 25-én született a Nógrád megyei Pásztón. Selypen volt általános iskolás csakúgy, mint három testvére. Budapesten a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett és szerzett vegyész laboráns végzettséget. Szüleit korán elvesztette, három éves volt, amikor édesanyja és tizenhét éves, amikor édesapja meghalt. A szakközépiskola befejezése után egy évig Tatabányán dolgozott egy gyermekotthonban, ahová különös véletlenek folytán sodorta az élet. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára már azért jelentkezett, hogy később képzett pedagógusként dolgozhasson az állami gondozott gyermekekért. Testnevelés-népművelés szakon szerzett diplomát. A főiskola évei alatt lehetősége volt a sportolást folytatni, korábban versenyszerűen futott, kajakozott, gerelyt hajított, míg a főiskolás évek alatt másodosztályban kézilabdázott. Tanulmányait az árvaellátásból és a tanulmányi ösztöndíjból finanszírozta. A főiskola befejezése után házasságot kötött Illés Lászlóval, aki számítástechnikával foglalkozik. Négy gyermeket nevelnek. Dávid húsz éves, alkalmazott fotográfiát tanul, Nóra tizennyolc éves, idén érettségizik, Péter is középiskolás, ő számítástechnikát tanul, míg Lilla nyolcadik osztályos. 1986-ban költözött Tiszadobra, ahol ma is a gyermekvárosban dolgozik. Nevelőtanárként helyezkedett el, később kilenc évig a gyermekotthoni intézményegységet vezette. 2001-ben nevezték ki a Gyermekváros, Szakiskola és Kollégium igazgatójának. Idő közben a Debreceni Egyetemen szociálpolitikusi diplomát szerzett.

(http://www.kereso.hu/yrk/hfreqrsvarq/1032)


A fekete hercegnő és az édes mostoha

Tiszadob. Félórányi autóútra a legközelebbi lakott hely. Andrássy Katinka tündérpalotája az isten háta mögött. Itt született ugyanis a “vörös grófnő”. De itt nevelkedett a fekete hercegnő is, Oláh Ibolya.
Kastélyhoz, hercegnőhöz mindig dukál egy gonosz mostoha. Aztán a fiatal szépséghez eljön a fehér ló, meg a királyfi, csók, meg ilyesmi, aztán itt a vége, huss el véle, pont. A mostohák elő- és utóélete azonban mindig homályban marad…

Tiszadobon, a fekete hercegnő “mostoháját” Illésné Áncsán Arankának hívják. De az ország csak Anyácskának ismeri, s mindenki tudja róla, hogy a Megasztár szupersztárjának ő az édesszülőnél is édesebb szülő. A tiszadobi gyermekváros igazgatója pótolta és pótolja, ami Ibolyának sok-sok társával egyetemben nem adatott meg. Mesebeli a kettőjük története, de eddig csak az Ibolyáét ismerjük. Eddig..
Hol volt, hol nem volt élt egyszer valahol Heves megyében egy kislány, aki mostohaanyja és az atyai szigor elől bátyja után Budapestre ment egy vegyipari szakközépiskolába. A szakmaválasztásnak egyetlen indoka volt, ha már az idősebb testvére ezzel el tudott menekülni otthonról, hátha neki is sikerül. Pedig az irodalom, a művészet virította a leány lelkét. Így az Eötvös Lóránt Tudományegyetemre már magyar-népművelés szakra jelentkezett, ám erőteljesen kilógott az egyetlen szaközépiskolai bizonyítvány a csupa gimnáziumi közül. Nem vették fel. Hazamenni nem tudott. Hiába sportolta végig a középiskolai éveket (futás, kajak, gerelyhajítás, kézilabda), sehova sem kellett. Öltöztetőnek vették fel a Nemzeti Színházhoz. Munkába állása napján, reggel lement futni. Kifordult a bokája. Törés. Egy hétig vaksi egyedül feküdt albérletében, senki sem nyitotta rá az ajtót. Aztán…
A totális véletlen. Egy kézilabdás barátnő rácsörrent: “Képzeld, a Laurencz László (a sportág ma is ismert személyisége ő) lehívott Tatabányára játszani, egyedül vagyok itt. Gyere, majd találunk neked állást!…”
A fiúkkal volt könnyebb..
Az állás. Egy hetven fős leánynevelő. Bemutatták a gondozottaknak az új képesítés nélküli felügyelőt. Ahogy bezáródott mögötte az ajtó, feltört a röhögés. Majd mindegyik lány idősebb volt “Aranka néninél!” Az intézetbe elég sűrűn bekopogó rendőrök többször zavarták vissza éjszakai ügyeletben, hogy “kislány, küldjél magad helyett végre egy igazi nevelőt”.
Kedvét szegte mindez? Nem. Népművelés-testnevelés szakon főiskolai diplomát szerzett. “Ezeknek a gyerekeknek erre volt szüksége, mit értem volna magyarral vagy matematikával?”
Diploma, férj, egy Jáva típusú motorkerékpár és egy térkép az asztalon. Az állásajánlatok közül Tiszadob volt a legszebb, legtermészetesebb környezetben.
Tizennyolc éve pattantak nyeregbe és érkeztek meg a fiúintézetbe. “Ez volt maga a mennyország! Csodálkozva álltam hetek múltán, sehol egy mentő, sehol a rendőrség? Ez a lányoknál mindennapos!
Amikor ebbe az intézménybe megérkeztek az első lányok, a kollégák örvendeztek, velük könnyebb lesz. Én csak dörzsöltem a kezemet, majd meglátjátok! Mondjuk egy tisztelgő petárda dobálást lánymódra, hogy csak a finomakat említsem!”

(http://www.kiskegyed.hu/index.php?apps=cikk&cikk=3529)
(Tapolcai Zoltán riportja a Kiskegyed 2004/25. számában olvasható teljes terjedelemben.)