Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Mosonmagyaróvár - 2010. szeptember 12.
Magyar Dal Napja
Karaoke Bajnokság
zsűritag



„..A verseny elődöntőből és döntőből áll. Minden versenyző részt vesz az elődöntőn, de a döntőbe csak a zsűri által kiválasztott versenyzők kerülnek be.
A zsűri tagjai közé olyan neves művészeket és szakembereket kértünk fel, mint
Oláh Ibolya és Zoltán Erika. Mindketten nagy örömmel bírálják majd a résztvevők produkcióit.
A város jeles zenei képviseletében többek között Hernádi Sándor segíti majd a zsűri munkáját. ..”