Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Budapest - 2010. május 20.
új AIDA sajtótájékoztató




„...Idén nyáron Szurdi Miklós rendezésében születik újjá az Aida musical, a bemutató helyszíne ezúttal is a Margitsziget, és onnan Fehérvárra, az ARÉV Sportcsarnokba költözik a produkció, amelyből júliusban hat előadást láthat a fehérvári közönség, július 8-10. és 15-17. között. A szövegkönyv és a dalszövegek újak, a szereplők azonban zömmel a régiek: a címszerepben Oláh Ibolya látható, Radamesként Feke Pál és Szerényi László lép színre, Amneris hercegnőt pedig Xantus Barbara személyesíti meg. Zoser miniszterelnökként ezúttal is Gerner Csaba és Kálloy Molnár Péter ármánykodik, Mereb hálás szerepét Gulyás Hermann Sándor játssza, a fáraó trónján pedig Kolos István ül.
Az újrarendezett musical mai, budapesti sajtótájékoztatóján Szurdi Miklós elmondta: a szerzői jogok miatt újrafordított és szövegezett produkció létrejötte nem kis részben Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatójának mecenatúrájának köszönhető. A sajtótájékoztató résztvevői ízelítőt is kaptak az újraírt dalokból..”



fehervar.net