Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Bp., Pesti Központi Kerületi Bíróság - 2010. február 10.
Ibolya pert indított a Hungáriafilm ellen, mert nem fizették ki
a 'Casting minden' c. film utolsó részletét
Losonczi Gábor producer viszontkeresetet indított, ezért elnapolva május 18-ra
Ibolya ügyvédje: Dr. Ruttner György




„.
.Oláh Ibolya a mai napig nem kapta meg a Casting minden című film főszerepéért járó gázsijának utolsó részletét. A filmet több, mint két éve mutatták be a hazai mozikban.
Az énekesnő kártérítési pert indított, aminek szerdai tárgyalást a Pesti Központi Kerületi Bíróság elhalasztotta, a Hungáriafilm jogi képviselőjének viszontkeresete miatt, melyben az áll, hogy Oláh Ibolya okozott a cégnek kárt, de hogy pontosan mivel, és milyen összeget követelnek a volt megasztárostól, az nem derült ki. Dr. Ruttner György, Ibolya védője azt mondta, ez egyértelműen csak időhúzás az alperes részéről. A tárgyalás május 18-án folytatódik, akkor már tanúk meghallgatásával.
.”



Oláh Ibolya a mai napig nem kapta meg a Casting minden című film főszerepéért járó gázsijának utolsó részletét. A filmet több, mint két éve mutatták be a hazai mozikban.

Az énekesnő kártérítési pert indított, aminek szerdai tárgyalást a Pesti Központi Kerületi Bíróság elhalasztotta, a Hungáriafilm jogi képviselőjének viszontkeresete miatt, melyben az áll, hogy Oláh Ibolya okozott a cégnek kárt, de hogy pontosan mivel, és milyen összeget követelnek a volt megasztárostól, az nem derült ki. Dr. Ruttner György, Ibolya védője azt mondta, ez egyértelműen csak időhúzás az alperes részéről. A tárgyalás május 18-án folytatódik, akkor már tanúk meghallgatásával.

Ibolyának 1 400 000 forint járna a filmes munkáért, viszont ennél többet, 1,9 milliót követelnek kártérítésként, mivel a gázsi utolsó részletének ki nem fizetése miatt bukott el az énekesnő félmillió forint lakásvásárlási foglalót. A lakásvásárlás még 2008 elején hiúsult meg, Ibolya állítása szerint pont azért, mert nem kapta meg a pénzét. Az énekesnő egy székesfehérvári társasházban szeretett volna lakást vásárolni, azért mert belevágni az a beruházásba, mert számított a pénzére. 500 ezer forint foglalót is lerakott az eladónak, amit később elbukott, mert a Hungáriafilm a szerződéses kötelezettségét nem teljesítette.

– Számítottam arra a pénzre, ezért 2008 januárjában egy székesfehérvári lakást is lefoglalóztam, amelyet – a kinemfizetett bér miatt – sajnos mégsem sikerült megvennem – panaszolta az énekesnő.

– Ráadásul abból a pénzből fizettem ki a foglalót, ami a negyedéves áfabefizetésre volt félretéve. Úgy kuporgattam össze azt az összeget, de mivel biztos voltam abban, hogy a Casting minden című film után megkapom a fizetésem, nem aggódtam emiatt. Végül a lakás elúszott, ezzel az áfára félretett pénzem is, úgyhogy az APEH is megbüntetett két és fél millió forintra – mondta Oláh Ibolya.

A cég jogi képviselője a szerdai tárgyalási napon azt mondta, Oláh Ibolya követett el szerződésszegést azzal, hogy nem vett részt a film promóciós körútján, emiatt azt le kellett mondani, ez pedig anyagi károkat okozott a film gyártójának. Ruttner György lapunknak elmondta, ügyfele 12 helyszínen is megjelent, amit bizonyítani is tudnak. Az egyezségre jutást egyébként korábban már mindkét fél megpróbálta, megegyezniük azonban nem sikerült.

Az énekesnőt nem csupán anyagilag, lelkileg is nagyon megviseli ez az ügy. Ibolya az utóbbi hónapokban csontsoványra fogyott, bevallása szerint egyre gyarapodnak az álmatlan éjszakái is. Egyszerűen nem érti, hogy Losonczi Gábor miért nem hajlandó neki kifizetni a szerződésben leírt összeget, amikor ő eleget tett az abban foglaltaknak.

– Ellenkeresetet akarnak indítani, arra hivatkozva, hogy nem jelentem meg a film bemutatását követő promóciós turnén. Eleinte elmentem a rendezvényekre, de miután nem utalták a pénzem a szerződésben leírtaknak megfelelően, később pedig már semmit nem kaptam, ezért szóltam, hogy a jövőben ne számítsanak rám. A Hungáriafilm kft. kért fel engem egy főszerepre, tisztességesen elvégeztem a munkám, sőt minden mást háttérbe szorítottam a film miatt, erre most harcolnom kell a pénzemért – tett hozzá Ibolya.

Ibolya az egész filmért négymillió forintot kapott volna, ezt különböző ütemezésben fizették részletenként. „A film utószinkron munkálatai után elküldtem a számlát az utolsó részletről, amit azóta sem egyenlítettek ki. A forgatás három hónapjára lemondtam minden más munkámat, hogy száz százalékig a filmre tudjak összpontosítani. Pedig a fellépésekkel jóval több pénzt kereshettem volna, mint, amit a filmért kaptam volna”, mondja az énekesnő, majd hozzáteszi: soha nem késett a forgatásokról, ő volt az utolsó, aki elhagyta a stúdiót, így a munkájára biztos nem lehetett panasz. Úgy véli, személyes ellenszenv állhat a háttérben, amit egy darabig elnyomott magában a film producere, mivel tudta, hogy Ibolya nevével el lehet majd adni a mozit. „Folyamatosan belém kötött, akármit csináltam, mindenhez volt valami gúnyos megjegyzése”, fogalmaz.

Az énekesnő nem csak, hogy nem kapta meg a pénzét, de ebből kifolyólag rengeteg kár is érte: elbukta a már említett lakásfoglalót, több mint kétmillió forintos APEH bírságot kell kifizetnie az elmaradt összegek áfája miatt, és persze a perköltséget is neki kell megelőlegeznie. „Nekem is fizetnem kell az albérletet, nekem is ennem kell, az emberek azt hiszik, azért mert ismert vagyok, egyből gazdag is”, mondja az énekesnő.

A Casting minden című filmet Tímár Péter rendezte, és Ibolya mellett a főbb szerepekben Kern András és Oroszlán Szonja játszott. A rendezővel egyébként rendkívül harmonikus volt az énekesnő kapcsolata, mint mondja, apaként tekintett rá végig a forgatás alatt.

Oláh Ibolya a napokban fejezte be harmadik nagylemezét, amiről még nem árulhatott el kulisszatitkokat, annyit azért sikerült megtudnunk, hogy március elején kerül majd  a boltokba.”

(atv.hu - Prókai Eszter, blikk.hu - Somogyi Nóra, Pozsonyi Zita)