Oláh Ibolya Múzeum

Bp., Kongresszusi Központ - 2008. december 19.
T-mobil zártkörű év végi party
fellépés
Geszti Péter rendezésében, Zséda, Oroszlán Szonja, Hajós András
Fekete Kovács Kornél zenekara - a Modern Art Orchestra - kíséretében:
Edith Piaf egyveleg Ibolyától:
„Non, Je Ne Regrette Rien”
„Padam, Padam”
„Mylord”



„...Mikor olvastam Szilvert által feltett decemberi programját Ibinek, már tudtam, hogy ebből nem maradhatok ki. Mindig is erre vártam, hogy egyszer Piafot hallgathassak élőben Ibolyától. Hangszíne, tehetsége mind arra predesztinálta, hogy Edit feltámadjon benne..........Aztán egyszer csak Geszti Péter feltett egy kérdést a közönségnek. Ki jut eszetekbe ezekről a dalokról? Hát persze, hogy mindenkinek Piaf! És akkor megállt bennem a levegő, a távolnéző szemüveget nem tudtam a zsebembe tenni, hogy kicseréljem az olvasóra. Odaadtam a lányomnak, hogy tartsa, én meg kerestem a felvételt elindító gombot. De minden jó, ha jó a vége, és akkor Ibi remélem, obj megelégedésére is betipegett a 10 cm-es tűsarkújában a színpadra, igazi nőként! Addigra már a kamerába bámultam, vajon jól látok? Ez Ibolya? És elkezdett énekelni, mint hallhattátok nem is akárhogyan, csodálatosan! Vajon mikor tanulta meg, mikor próbált a zenekarral, nem tudom, de nem is ez a lényeg. Utolsónak még Zséda lépett fel, és csatlakoztak hozzá az eddigi fellépők. Együtt táncoltak, tapsoltak a ritmusra, középen Ibolya jókedvűen, mosolygósan. A hely nagyon szép volt, a fellépők elegánsak, Péter szmokingban konferált, Ibolya meg a helynek és az előadásának megfelelő kabátban, csizmában egy csöppet sem elmaradva attól a primadonnától, akit alakított, lépett a színpadra! ”

Mikor olvastam Szilvert által feltett decemberi programját Ibinek, már tudtam, hogy ebből nem maradhatok ki. Mindig is erre vártam, hogy egyszer Piafot hallgathassak élőben Ibolyától. Hangszíne, tehetsége mind arra predesztinálta, hogy Edit feltámadjon benne.

Végig gondoltam a dolgot, és mivel tudtam, hogy nincs ismeretségem a T-Home-nál, így minden követ meg kell mozgatnom, ami csak lehetséges.

Miért pont ez az előadás zártkörű?

Próbáltam az Ibolyás körökben keresgélni ismerős után, aki bejuttat az előadásra, de zárt kapukba ütköztem. Legszívesebben a fejemet csapkodtam volna a falba. Már az is eszembe jutott, hogy odamegyek, és valami szélhámossággal bejutok, de a sors kegyes volt hozzám, és sikerült többszörös áttétek útján kulcsot találnom a zárt kapuk kinyitásához. A tolmács fülkéig jutottam, ha nem is a főbejáraton keresztül, de bent voltam a lányommal egy kétszemélyes fülkében, ahol jól szigetelt üvegfal mögül láthattam a zenekart, ahogyan próbáltak, míg a közönség az aulában várakozott, hogy bejusson a terembe. Még ha messze is voltam a színpadtól, de legalább láttam, és a nagy hangerőből valamicske be is szűrődött a fülkébe.

Úr Isten, de Ti, hogy fogjátok ezt megnézni, volt az első gondolatom, miután izgalmamban újabb szívességet kellett kérnem a segítségünkre lévő hölgytől, aki munkáját megszakítva felkísért bennünket. Tudniillik nagy izgalmamban, a kocsiban felejtettem a gépet, mellyel meg kívántam örökíteni a nagy eseményt. Kislányom talpraesettségének köszönhetően visszafáradt a hölggyel a bejárathoz, aki megvárta őt, míg visszatér az autótól, és máris rendelkezésünkre állt az eszköz, hogy élvezhessétek Ti is ezt a csodát, aminek mi részesei lehettünk!

Most már csak ki kellett jutnunk abból az átkozott kis fülkéből, hogy ne csak lássunk, hanem hallhassunk is mindent. Majd elfelejtettem mondani, hogy mielőtt visszatért volna hozzám a lányom, tett egy körutat, felderítette a terepet, és megnyugtatott, hogy az erkélyre vezető utat megtalálta, és mi onnan fogjuk élvezni az előadást, ha már én annyi követ megmozgattam, hogy itt legyünk. Mikor elkezdték beengedni a jó népet, mi lementünk a lifttel az erkélyre és a vészkijáraton keresztül már bent is voltunk a teremben. Ott diszkréten helyet foglaltunk az utolsó sorban, hogy ha esetleg felállítanak a helyre érkezők, akkor legfeljebb állva oldalról nézzük végig az előadást. Egyébként még üresek voltak a helyek többsége, amikor rájöttünk, hogy nem helyre szólnak a meghívók, így pofátlanság ide, vagy oda, de megfogadtuk Szilvert tanácsát, hogy ne legyünk szívbajosak, és már lent is voltunk az 5. sorban. Szerencsére nem volt telt ház, mindannyian Ti is elfértettek volna, így besötétedett, és elkezdődött a várva várt esemény Geszti Péter konferálásával.

Mi tagadás, teli voltam kételyekkel, mivel semmilyen kiírást nem láttam a résztvevőkkel kapcsolatban. Egyedül az OIRO-ra támaszkodhattam, hogy Ibi is fellép, méghozzá zenekarral, francia nyelven énekli Edit Piaf 3 dalát! Volt több előadó, akiknek a nevét elfelejtettem, aztán az ismertebbek közül Szonja, majd Hajós András, és Ibolya még sehol. Eszembe jutott, hogy Szilvert említette, látta Ibolya autóját Fehérváron. Meg, hogy vajon mikor próbál a zenekarral. Teli voltam félelemmel, meg azaz átkozott francia nyelv tanulása, szóval vajon itt lesz-e?

Aztán egyszer csak Geszti Péter feltett egy kérdést a közönségnek. Ki jut eszetekbe ezekről a dalokról? Hát persze, hogy mindenkinek Piaf! És akkor megállt bennem a levegő, a távolnéző szemüveget nem tudtam a zsebembe tenni, hogy kicseréljem az olvasóra. Odaadtam a lányomnak, hogy tartsa, én meg kerestem a felvételt elindító gombot. De minden jó, ha jó a vége, és akkor Ibi remélem, obj megelégedésére is betipegett a 10 cm-es tűsarkújában a színpadra, igazi nőként! Addigra már a kamerába bámultam, vajon jól látok? Ez Ibolya? És elkezdett énekelni, mint hallhattátok nem is akárhogyan, csodálatosan! Vajon mikor tanulta meg, mikor próbált a zenekarral, nem tudom, de nem is ez a lényeg. Utolsónak még Zséda lépett fel, és csatlakoztak hozzá az eddigi fellépők. Együtt táncoltak, tapsoltak a ritmusra, középen Ibolya jókedvűen, mosolygósan. A hely nagyon szép volt, a fellépők elegánsak, Péter szmokingban konferált, Ibolya meg a helynek és az előadásának megfelelő kabátban, csizmában egy csöppet sem elmaradva attól a primadonnától, akit alakított, lépett a színpadra!

Még egyszer jó szórakozást kívánok a többszöri megnézéshez, mivel ezzel nem lehet betelni!

(Béla, 2008.12.23.)