Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Nyíregyháza, Krúdy Vígadó - 2008. május 23.
„Legyen Ön is egy láncszem értük”
Jótékonysági, zártkörű rendezvény a Kúl Alapítvány szervezésében
az állami gondozott gyermekek táboroztatásáért és idegennyelvű taníttatásáért
fellépés



..A neves vendégek közül Oláh Ibolya énekes érkezik legkorábban. A gyerekekkel beszélget, tanácsokat ad. Azt mondja, boldogan vállalta el a fellépést, mert tudja jól, hogy állami gondozottként felnőni még akkor is keserves, ha valakit tehetséggel áldott meg a sors. Sőt talán úgy még nehezebb. Szomorúan állapítja meg, hogy nagyon sok jó képességű gyermek kallódik el családi háttér nélkül..”

„..
A programot Dominik Erik, a bakányi gyerekotthon lakója nyitotta, majd az estét Seszták Oszkár méltatta, az alapítvány részéről pedig egy rövid filmmel igyekeztünk bemutatni munkánkat, amit Németh Bálint a kuratórium elnöke egészített ki még pár szóval. Ezután jöhettek a gyerekek, akik először táncbemutatót tartottak, majd a „Nagy feladat” című mesét adták elő. A kitűnő előadást kitűnő vacsora követte, ahol a gyerekek elvegyülve a tömegben, beszélgetéseket folytattak a megjelent cégek képviselőivel. A kellemes beszélgetéseket Oláh Ibolya előadása szakította félbe, akit négy dal után visszatapsolt a lelkes közönség.
Ekkor jött az este legspontánabb, és egyik legszebb pillanata, amikor Ibolya, Nádasdi Ferivel, a mátészalkai állami gondozott gyerekkel elénekelte a „Magyarország” című dalt, minden zenei alap nélkül..”