Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Bp., Old Man's Pub - 2007. október 17.
„Édes méreg” koncert



„..A zenekar, mint ahogyan Bence is írta, hosszú idő után teljes formációban pompázott. Sőt némelyik számoknál még ki is egészült Majnik Lacival. Így most először 6 fő szerepelt egyszerre. A beállítás, eltekintve az első perctől, tökéletes volt. Mindannyin élvezték a zenélést, és tökéletesen is játszottak. Nekem hangzásra most tetszettek legjobban. Ibi, mint mindig csodálatosan énekelt, és jó kedve is volt. Az asztalok mind megteltek, viszont a pultnál most nem volt tömegnyomor. Onnét is megfelelően lehetett látni. A hangulat mindig is személyfüggő volt, így én most pompásan éreztem magam..”



Annyira jó volt, hogy idő kell hozzá, hogy megírjuk.
Addig pedig, Isteni volt! Reggel 4 kor még nem tudtam elaludni, most meg nem látok.
Türelem!

(Béla, OIRO fórum, 2007-10-18 09:03)


sztem nem volt tul sok extra..van amit most nagyon szarul jatszottak viszont volt amit meg soha iylen jol pl az adjatok-at.

(Makka, OIRO fórum, 2007-10-18 18:11)


Igaz, azóta sem aludtam, így ha egy kicsit szétszórtan írok, az nem csak az öregségemnek és a hozzá nem értésemnek tudható csak be.
A zenekar, mint ahogyan Bence is írta, hosszú idő után teljes formációban pompázott. Sőt némelyik számoknál még ki is egészült Majnik Lacival. Így most először 6 fő szerepelt egyszerre. A beállítás, eltekintve az első perctől, tökéletes volt. Mindannyin élvezték a zenélést, és tökéletesen is játszottak. Nekem hangzásra most tetszettek legjobban. Ibi, mint mindig csodálatosan énekelt, és jó kedve is volt. Az asztalok mind megteltek, viszont a pultnál most nem volt tömegnyomor. Onnét is megfelelően lehetett látni. A hangulat mindig is személyfüggő volt, így én most pompásan éreztem magam. Az egyetlen üröm az örömömben, hogy kislányom és párja nem tudta megvárni a koncertet, mivel más elfoglaltságuk volt. Lejöttek egy órára, de ¾ 9-kor el kellett menniük. Én egy kedves ismerősömmel vacsoráztam, akinek a koncert után az első kérdése az volt, hogy mikor lesz legközelebb? Azt hiszem Oláh Ibolya és zenekara rajongó vált belőle! Fantasztikusan tetszett neki! Ezen kívül volt még 4 olyan ismerősöm, akik nem vacsoráztak, csak oldalról élvezték a koncertet. Ebből 3-an még nem voltak az Old Man’s-ben, és egyikük, most látta először Ibolyát énekelni. Ő is el volt ragadtatva! Mindannyin jönni fognak a Syma Csarnokba dec. 27.-n. Tehát, így ha jól számolok 8-an voltunk az Oldban, és ebből csak én voltam visszajáró lélek. De nem így lesz ezen túl! Ők is, amikor csak tehetik, jönni fognak! Holnap a lányomékkal 4-en, Fehérvárra megyünk, és alig várom a reakciójukat az Aidáról. „Micsoda kegyetlenség” bocsánat „véletlen”, Ibolyával fogjuk látni az Aidát. Pedig mikor megrendeltem a jegyeket nem is tudhattam, hogy ekkora szerencsében lesz részem.
Remélem ez a „micsoda kegyetlenség” elkísér a Syma Csarnokba is.

(Béla, OIRO fórum, 2007-10-18 18:51)


A tegnapi szerintem kicsit döcögősen indult. Azt hittem ezen az estén nem nagy kedve lesz Ibolykának. Hát tévedtem! Szerintem annyira szeret énekelni, hogy ha kezdetben nincs is a topon, a dalok magukkal ragadják. De, hogy kissé indiszponált volt az abból is látszott, hogy többet tévesztett, mint szokott, olyan számoknál is, ahol máskor nem. Nekem mindíg az Ibolyavirág mutatja, hogy milyen kedve van, na ez tegnap is nagyon rendben volt. Meg az "Adjatok" is, egyet értek Makkával. (Pedig nem is adta át azt a jó kis helyét az idősebbnek!!!!!!! Még szerencse, hogy még jobbat találtam.)
Való igaz, hogy az állóhelyeken nem voltak olyan sokan, mint máskor (mi sem voltunk teljes létszámban jelen), de ebben a szerda lehetett a ludas, gondolom péntek este többen ráérnek. A fiúk nagyon kedvesek voltak, megköszönték, hogy jöttünk.
Szóval én szokás szerint úgy éreztem, hogy kár lett volna kihagyni.
Sajnos nekem nincs jegyem holnapra, hacsak valami csoda nem történik!

(Ági, OIRO fórum, 2007-10-18 22:30)


A tegnapi koncert nekem klassz volt. Imádom mikor a zenészek szólóznak improvizálnak, és hát ebben nem volt hiány :):)
Ibolya pedig fergetegesen énekel szerintem nem is tud másképpen :D
Ági! köszi ,hogy miattam városnéző túrát tettél :):)

(Rossi, OIRO fórum, 2007-10-18 22:48)