Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Bp., Old Man's Pub - 2007. július 15.
„Édes méreg” koncert



„..Tegnap a koncerten a mellettem ülő asztalnál egy fiatal pár ült a színpad előtt. Még sohasem láttam őket. Ibolya kapott valakitől egy pohár pezsgőt. Odament hozzájuk és megkérdezte a lányt, hogy elfogyasztaná-e, mivel ő sohasem iszik pezsgőt. A lány a meghatódottságtól szinte meg sem tudott szólalni. Erre Ibi bemutatkozott és adott neki egy puszit. Ibi visszament a pulthoz, a lány meg nem győzte mondani a fiúnak, hogy úristen, mennyire aranyos Ibolya. Annyira, de annyira jó volt hallgatni a lány szavait. A barátaimmal voltam egyébként, akik még csak egyszer látták élőben Ibolyát a régebbi zenekarával. A barátom nem győzött áradozni Bencéről, hogy mennyire fantasztikusan játszik, és Ibolya mennyire jól énekel. Nekem újat nem mondott, mégis jó volt hallgatnom hazafelé az autóban. Így nem csak a koncert nyújtotta élmény hatása alatt voltam, hanem az áradozása is feldobott. 3-ig nem is tudtam elaludni..”



Gyorshír röviden azoknak, akik nem tudtak ott lenni az Old-ben: Nagyon jó volt a koncert, Ibolya jókedvűen, tökéletesen énekelt, nagyon aranyos volt, fekete poló és szürke sokzsebes naci volt rajta, nagy sikere volt, végén vastaps, jött ráadás is, az Édes méreg. A Magyarország megint utolsónak a legszebben szólt..

(obj, OIRO fórum,
2007-07-16 00:56)


Tegnap a koncerten a mellettem ülő asztalnál egy fiatal pár ült a színpad előtt. Még sohasem láttam őket. Ibolya kapott valakitől egy pohár pezsgőt. Odament hozzájuk és megkérdezte a lányt, hogy elfogyasztaná-e, mivel ő sohasem iszik pezsgőt. A lány a meghatódottságtól szinte meg sem tudott szólalni. Erre Ibi bemutatkozott és adott neki egy puszit. Ibi visszament a pulthoz, a lány meg nem győzte mondani a fiúnak, hogy úristen, mennyire aranyos Ibolya. Annyira, de annyira jó volt hallgatni a lány szavait. A barátaimmal voltam egyébként, akik még csak egyszer látták élőben Ibolyát a régebbi zenekarával. A barátom nem győzött áradozni Bencéről, hogy mennyire fantasztikusan játszik, és Ibolya mennyire jól énekel.
Nekem újat nem mondott, mégis jó volt hallgatnom hazafelé az autóban. Így nem csak a koncert nyújtotta élmény hatása alatt voltam, hanem az áradozása is feldobott.
3-ig nem is tudtam elaludni.


(Béla, OIRO fórum,
2007-07-16 11:03)


A tegnapi koncert tényleg nagyon jo volt csak rövid :(

(Makka, OIRO fórum,
2007-07-16 17:33)


A vasárnapi koncertről:
Izé...elkéstünk... :)
De annyira nagyon jól éreztem magam ezúttal is, hogy...hogy nagyon. :D
Önkívület? Valami szinonima kellene, ez már olyan elcsépelt és nem is fejezi ki azt az érzést, amit most épp próbálok leírni. De aki ott volt és hozzám hasonló őrült ugra-bugráló, az ért mindent.
;)

(Marcsi, OIRO fórum,
2007-07-17 07:49)