Tele volt a sportcsarnok! A 2500 Ft-os jegyek ellenére a fenti karzatok is megteltek. Ibolya zárt térben még ennyi ember előtt nem lépett fel. Megilletődöttsége talán ebből is fakadt, mivel a végén - közben is - óriási vastapsot kapott. Szinte zengett a lelátó az éljenzéstől.
Bátran állíthatom, hogy akik ott lesznek a Margitszigeten, nem fogják megbánni.
Ezt követően még megnéztük a Három Testőr musical változatát. Ez is jó volt, de szerintem meg sem közelíti az Aidát. Pedig az már kész előadás volt kosztümös szereplőkkel. Nekem Keresztes Ildikó tetszett legjobban a darabban. Játszott még Détár Ennikő, Szomor György, Fekete Pál, hogy csak pár nevet említsek. ½ 4-re kerültem ágyba. Sajnos a képek most nem lettek valami jók, mivel folyamatos füstben volt a színpad, és kevésbé reflektorozták a szereplőket. Mivel az első sorban ültünk, még a színpadhoz is odamentem, de az amatőr gépemnek ez is kevés volt.

(Béla, OIRO fórum, 2007.06.14. 15:28)


Most értünk haza! Elmondhatatlan élmény, mert ez volt az első profi színpadi előadás amit már nagyon vártam! Most csak nagyon röviden annyit, hogy egy őstehetség itt is megmutatta hogy mire képes. Egy abszolut felkészült, összeszedett, fegyelmezett Ibolyát láttunk és halottunk gyönyörűen és tökéletesen tisztán énekelni. És nagyon erős volt a színpadi kisugárzása is. Se szöveget, se dallamot nem téveszett egy másodpercre sem, vagy ha igen, akkor azt olyan profi módon csinálta, hogy abszolut nem lehetett észrevenni. De nem hiszem, inkább teljesen felkészült volt.
Nekem ici-picit elfogódottnak tűnt, de a színészek egyértelműen segítették a mosolyukkal, a gesztusaikkal. Minden szereplő ott volt (a másodszereposztásosak is), Ibolykának a duettek mellett volt önálló száma is és a legvégén egy gyönyörű (és hosszú) acapella szóló, amihez a végén bekapcsolódtak a többiek is. Nem tudom mikor fogok tudni elaludni, de most többet írni sem tudok, majd talán még holnap!

Ezerszeres köszönet Szilvertnek az ötletért, és Bélának a fuvarozásért, hogy ott lehettünk Pécsett.

(Ági, OIRO fórum, 2007.06.14. 02:59)


Szilvert megkérdezte az OIRO-n, hogy ki megy. A negatív válaszokból úgy tűnt, hogy senki, de szerencsénkre Ő ebbe nem könnyen nyugodott bele és nekifutott még egyszer érdeklődni a kocsival rendelkező barátaink között. Többen nem értek rá (színház stb.) de Béla önfeláldozó módon vállalta a fuvarozást. Kedd délután engem is megkérdeztek, hogy mennék-e, én meg kiugrottam a bőrömből örömben! Naná, hogy igent mondtam. Már csak egy video-t kellett szerezni valahogy, szerencsésen ez is megtörtént este 8-ig. De ne örüljetek korán, mert sajnos a felvétel végül is nekem csak nagyon kis részben sikerült. Sokan tudjátok, hányszor jártam úgy, hogy vagy a kazetta telt be, vagy az akku adta meg magát idő előtt, most a készülék ismeretének hiánya vezetett a sikertelenséghez. Sírni lett volna kedvem, mert egy megismételhetetlen élmény volt (AZ ELSŐ!!!!) de Szilvi és Béla vigasztaltak. Hogy előző nap még nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk, hogy időben odaértünk, hogy az első sorban szuper helyen ültünk, hogy nem áztunk meg, hogy készültek képek stb. Ez mind igaz, de ha belegondolok, hogy végig vehettem volna az egészet!!!! (Ami mellesleg tilos, de azért én próbálkoztam).

De nagyon előre szaladtam, maradjunk a kronológikus sorrendnél. Kb. 1-kor indultunk el Pestről és felvettük Szilvit Fehérváron. Hosszú volt az út, de nagyon kényelmesen utaztunk, nem rohantunk, sokszor megálltunk és még falatoztunk is egy kicsit, olyan „piknikesen”. Meg sokat beszélgettünk út közben, Ibolykáról, magunkról, és zenét hallgattunk, röpült az idő! 6 körül értünk Pécsre, ott egy kicsit tekeregtünk, az eső elkezdett ömleni, de végül is rátaláltunk a Sportcsarnokra. Még délelőtt biztonság kedvéért telefonon megkérdeztük, hogy biztos lesz-e jegy, azt mondták 1000%. Mire ki kellett szállni a kocsiból az eső is elállt, de a csarnok összes bejáratánál (legalább 4 volt) tömegek álltak. Én már aggódni kezdtem, de feleslegesen. Jegy volt bőven és éppen akkor kezdték beengedni a népet. Viszonylag hamar bejutottunk és a küzdőtérre kértük a jegyet. Nem számozott székek voltak (ki hol érte) mi egy jó sprinttel az első sorban foglaltunk magunknak helyet. Mögöttünk lassan megtelt a tér és körben a lelátókon is nagyon sokan ültek. Én rosszul becsülök, de legalább annyian voltak, mint egy teltházas színházban. Ja és mellesleg mellettünk ült egy „látens” Ibolya rajongó (Zsó), aki látta, hogy mi „beavatottak” vagyunk és elárulta, hogy minden nap olvassa az OIRO-t és persze az OIM-et. Mondtuk neki, hogy Szilvi szerkeszti, nagyon örült, puszival búcsúztunk tőle.

A színpad hátsó része pódiumszerű volt (magasabb, mint az eleje) és ott láttuk a zenekar hangszereit. Élő zene volt a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Hungarian Musical Band tagjaiból, Ruf Tamás karnagy vezetésével (akit egyébként láthatóan nagyon szerettek a színészek és a zenészek is, egy kedves fiatal ember, kb. 160 cm „magas”, de annál nagyobb energiával).

Díszlet csak jelképes volt, néhány forgatható oszlop a széleken, semmi más. 7 után már sürgetőleg kezdett tapsolni a közönség és elkezdtek valami füstöt nyomni (nekem nem hiányzott!). Aztán végre elkezdték. Bejött a Szurdi Miklós és elmondta a musical megszületésének történetét és ismertette a kettős szereposztást. Elsőként mondta: Aida: Oláh Ibolya és Debreczeni Márta (nagy taps!!!!!) A darabból csak a zenés számokat adták elő, szöveges rész nemigen volt. Nem jelmezben voltak, de azért a „dívák” (Xsantus Barbara és Fésüs Nelli) dögös feszülős nadrágban voltak, kisminkelve. Ibolya nem tréningben volt, de nem hazutolta meg magát, kényelmes zsebes vászongatya és egyszerű fekete, rövid ujjú pólóing. Csinos volt, mosolygott és belülről jött a szépsége!

Először Barbara énekelt, utána a Radamesek (felváltva), már tűkön ülve vártuk Ibolykát. Aztán végre jött és duettet énekelt Szomor Györggyel. Gyönyörűen, de azért picit megilletődöttnek tűnt. Nekem többnyire háttal állt, viszont szemből láttam a partnerét és azt, hogy milyen apró dolgokkal segítette Ibolyát, hogy minél előbb feloldódjon. Mosolygott, végig a szemébe nézett, kézen fogta, átölelte, öröm volt látni! A két szereposztás felváltva énekelt, mindenki kapott lehetőséget, de azért nem tökéletesen egyenrangúan! Ibolyka-Aida határozottan előnyben részesült, a duettek mellett egy önálló drámai dalt is énekelt térden állva, teljes átéléssel (még a padlót is csapkodta a kezével) nagyon hatásos volt. Minden számnál őrült nagy taps volt, az én fülem mindig Ibolykánál hallotta a legnagyobbat, már csak azért is mert én magam is hangosan hujjogtam a saját fülembe. Én nem ismertem Debreczeni Mártát, de ő is nagyon jó volt, láthatóan profi színész, látszott a színpadi mozgásán és az énekhangja is kitűnő. Őszintén sajnálom őt, hogy Ibolykával „verseng”, aki ugyan amatőr, csak éppen zseni!!!!!!!!!!!!!!! Egyszerűen nem lehet vele konkurálni! Csak ismételni tudom amit éjjel írtam, nincs az a profi aki felér vele. És mindent tudott és semmit nem tévesztett és egy jelenség volt. De láthatóan ez még nem a csúcs, ugyan egyre jobban belejött, de ennek ellenére én még éreztem benne rejlő erőt, ami még nem tudott teljesen kijönni. Mint amit a Kifutóban mondott neki Zoltán Erika. Szerintem a Szigeten, ahol együtt lesz az egész darab szöveggel, jelmezzel, díszlettel, az lesz az igazi, tudjátok mennyire inspirálja őt a „versenyhelyzet” az éles szituáció. És addig még lesz ideje, hogy érlelődjön benne a szerep, olyan jó, hogy ennyire korán kezdték az egészet. Okos ez a Szurdi!

Hát, hogy minden dalt elénekeltek-e, azt én nem tudom, Szilvert abszolut naprakész Aidából, szerinte nem, de a legtöbbet igen. Egy-két számnál voltak táncosok is, ügyesek, kedvesek, fiatalok, jó volt.

És végül a befejezésről! Feljött a színpadra mindenki, az összes szereplő, a táncosok, a karmester, kimentek, visszajöttek ahogy kell, először a kisebb, végül a főszereplők. Többször, visszatérően, a közönség őrült zajongással és vastapssal fogadta őket. Ibolykának egyértelműen kiemelkedő sikere volt, zajosabb, mint a másik Aidának. És a legvégén, amikor már azt hittük, hogy vége az egész ünneplésnek. Ibolya kezéből előkerült egy mikrofon és elkezdett énekelni. Egyedül, kíséret nélkül, tisztán élesen, és nem csak néhány taktust, hanem hosszan. Elképesztően szép volt. És egyszer csak elkezdtek bekapcsolódni a többiek is és ezzel a közös dallal ért véget. Meg a ráadás tapsokkal.

Az egész kb. 1 óra gyönyör volt! Egy rövid puszi erejéig elértük Ibolykát, mindenki Neki gratulált. Sietett vissza Pestre, mert folynak a film előkészületi munkái és még pihennie is kellett.

Hát szóval így történt! Visszafele ugyan kicsit eltévedtünk, de legalább tovább elemezhettük az élményeinket, állati jó kedvünk volt, nem voltunk fáradtak, rendesen megkaptuk az adrenalin injekciónkat. Béla mindkettőnket hazafuvarozott és csak úgy tért nyugovóra.

Béla, Szilvi még egyszer köszi.
Aki pedig még nem vett jegyet a Szigetre, rohanjon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

(Ági, OIRO fórum, 2007.06.14. 19:55)


Kicsit megkésve bár, de akkor jöjjön néhány észrevétel tőlem is a szerda esti bemutatóról. Lévén pécsi, lévén szemtanú és lévén az OI párt tagja, talán el is várható..;)
Őszintén megmondom, meglepődtem, hogy a sportcsarnok este 7-re ilyen szépen megtelt. Egyértelműen teltház volt (ami többnyire csak a Mizo-Pécs női kosárlabdacsapat mérkőzésein szokott előfordulni. :D) Tény, hogy kedvelt műfaj a musical, de ez a program is csak egy volt a POSZT több száz műsorából, különösebb hírverést nem kapott, nem bejáratott a darab, sztárok helyett „csak” ismert és ismeretlen előadók léptek fel..szóval nem tudom. Jól esne azt írni, hogy Ibi miatt voltak ennyien (én biztosan miatta), de azt hiszem, akkor nem a realitás talaján állnék. Majd. Egyszer. Minden esetre kellemes csalódást okozott a lelkes! tömeg, és csak még jobban drukkoltam, hogy sikerüljön neki a „majdnem” színházi debütálás.
szilvertéktől balra 20 székkel (ez utólag derült ki) én is úgy láttam, hogy egyértelműen megállta a helyét és nem hagyta ki a ziccert.
Azért kekec is leszek: a profi előadót az különbözteti meg a nem profitól, hogyha egyenest a büféből is jön, amint színpadra lép, megszűnik számára a civil világ és onnan valami egészen más kezdődik. Ibolyának mindig szüksége van bemelegítésre, ráhangolódásra. Ez nem baj - más művészek, öreg rókák is vannak így ezzel – de az igen, legalábbis zavaró, ha a néző előtt zajlik amíg 20-ról 100-ra kapcsol.
Az első szám első fele nagyjából erről szólt: kicsit tétován jött be, és először rossz helyen kezdett bele Szomor Gyuri mellett a dalba. Egy OI-koncerten Oláh Ibolyaként simán elcsúszik, hogy int a karnagynak (márha lenne karnagy), de egy színházi előadásban Aidaként már nem teheti meg, mert ledobja a színpad.
A dal második felére azért sikerült az átlényegülés, és tök helyes volt, ahogy a pár soros prózai részt mondta (Nem tudom, mennyi próza van a darabban, de szerintem ezzel nem lesz gond.)
A többi számnál koncentráltnak éreztem, pontosnak, sokszor átéltnek és Ágihoz hasonlóan kicsit elfogódottnak. Bár nekem szimpatikus volt az elfogódottsága, még ha erre valójában semmi szükség. Ugyanis a lényeg – és ezt nem befolyásolhatják a korábban leírt mondataim sem – Ibolya elképesztően jól énekelt ezen az estén!
Nem tudom, milyen lesz a Margitszigeten hallgatni, ahogy meztelen hanggal, mindenféle kíséret nélkül énekli a finálé-dalt, itt, a pécsi sportcsarnokban, az 1500 néző egyikeként – felemelő volt..

(Geka, OIRO fórum, 2007.06.16. 1:10)