Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Bp., Old Man's Pub - 2007. május 17.
„Édes méreg” koncert
Először élőben a Táltosnő dala (István a király)
„Áldozatunk fogadjátok”



..Hát megint sajnálhatja, aki nem tudott jönni, mert kaptunk egy váratlan ajándékot!
Ibolyka "próbából" (Ő mondta!) elénekelte a sámán dalt..”



Sokszor voltam koncerten, valóban sokat hallgattam a kocsiban és otthon Ibi számait. Nem azt mondtam, hogy többet nem megyek koncertre, csak azt, hogy akkor megyek, amikor már nem ugyanazokat a dalokat hallom csak. Nem számoltam össze, de a közel járhat a 100 előadott számhoz. Ebből kb. 30 dal a nevéhez is köthető.
Ugye azt Te sem gondolod igazából, hogy csak azt a pár dalt szereti, amit kidolgoztak annak idején a második koncertsorozatra? 2 éve mindig csak ugyanazok a dalok mennek. Ennek nem az, az igazi oka, hogy csak ezeket szereti! Az okokról vannak sejtéseim, de ezt mindannyin így gondoljuk. Semmi probléma nincs, csak én úgy ahogyan mondtad kivárom, míg változik, és akkor ismételten sokat fogok koncertekre járni.
A premier előadáson megnézem az Aidát. Ha tetszik, ami valószínű, akkor elképzelhető, hogy még egy párszor jegyet váltok rá, de nem fogom 10 alkalommal megnézni még akkor sem, ha dvd jelenik meg róla, amit megveszek. A filmmel ugyanez a helyzet. A koncerteket azért szeretem, mert változtatják az előadott dalokat. Na ez az, amit hiányolok Ibinél. A magyar előadók között is van egy-két kedvencem, de Ibolya az egyetlen, akinél ezt nem tapasztaltam. A személyisége, a tehetsége és a fantasztikus hangja nálam csak egy ideig pótolja az élményt.
Ez az én hibám, attól még Ti járhattok továbbra is a koncertekre, amihez idővel én is csatlakozom.


(Béla, OIRO fórum,
2007-04-28 07:20 )


Béla! Teljesült a kívánságod! :) Ibolya ma az Old Man's-ben előadta a Táltosnő dalát!

(Györgyi, OIRO fórum,
2007-05-18 00:11)


Hát megint sajnálhatja, aki nem tudott jönni, mert kaptunk egy váratlan ajándékot! Ibolyka "próbából" (Ő mondta!) elénekelte a sámán dalt. Ugyan kétszer nekifutott, de ez semmit nem vont le az élvezetből. Nagyon jó volt!

Meg persze a többi dal is. Kifejezetten jó kedve volt és csinos is, már teljesen leadta a karácsonykor felszedett néhány kilót. A "kemény mag" is nagyon jó kedvű volt, hangos éneklés és táncolás volt, de én hátulról is hallottam ujjongó füttyögést, azok nem mi voltunk. Az ülő közönség is élvezte, onnan is jött a taps.

Egyszóval nagyon jó volt, jöhet a következő június 22-én! Aztán már csak egy bő hónap lesz az Aidáig, valahogy majd csak kibírjuk addig.

Szép esténk volt, puszi Mindenkinek.


(Ági, OIRO fórum, 2007-05-18 00:17)


Ági, Györgyi! Köszönöm az információt.
Bence! Örültünk volna, ha tájékoztatsz bennünket, hogy újdonság is lesz a koncerten. Egy-két emberrel többen lettek volna, eggyel biztosan. Gondolom, erre fel kellett készülni, így tudtál róla. Ha nem is írtad volna meg konkrétan, hogy mit fogtok előadni, hogy az újdonság erejével hasson, de legalább azt, hogy lesz meglepetés. A későbbiekben számítunk rád, amit előre is köszönünk.

(Béla, OIRO fórum,
2007-05-18 07:34)


Nagyon klassz volt a tegnapi koncert!!!Igazán fergeteges hangulat volt.Remélem a következőn is találkozunk.

(Rossi, OIRO fórum,
2007-05-18 14:38)


tényleg jo volt..raadasul az összes aztal le volt foglalva,pedig mi alltunk..
szal voltak paran


(Makka, OIRO fórum, 2007-05-18 18:34)


Szuper hangulatú koncert volt csütörtökön. Lehet, hogy ha Ibolya nem hagyja abba az éneklést, reggelig is bírtuk volna az ugri - bugrit.


(királylány, OIRO fórum, 2007-05-19 21:41)