Oláh
Ibolya
Múzeum
Bp.,
Old Man's Pub - 2007. április 24.
„Édes
méreg” koncert
„..Az
Édes méreg a végén, "It's a kind of
magiiiiiiic", nagyon élveztem, a kis cigánydalból
pár sor, aztán a Magyarország a közönséggel
együtt, amit megintcsak valahogy leírhatatlanul
gyönyörűnek éreztem. Majd ráadásnak
csak itt, csak most az Embertelen dal, hátha Ibolya végre
megjegyzi a szöveget. De nem, nem jegyzi meg. Reménytelen
eset. :) Jó volt látni, ahogy bohóckodik, ahogy
keresi a szöveget, nevetgél saját bakijain, és
közben meg hallani, ahogy teljes erőbedobással énekel.
Már egészen elszoktam tőle. Egyik pillanatban Oláh
Ibolya, aki a lelkemig ér, a másikban pedig egyszerűen
Ibolyka, aki mosolyt csal az arcomra. Én ezért és
ilyennek szeretem őt. A színpadon. És nagyon szeretném
évek múltán is ezt érezni, ilyennek
látni. A színpadon.”
Szuper
volt a tegnapi koncert az Old man's-ben, Ibolya és a zenekar
is egyre jobb! :) A kölcsön-dobos is kitett magáért!
A hangulatra, a tomboló sikerre legjobb jellemző, hogy a
ráadásként, csodálatosan előadott
Magyarország és a búcsú után még
egyszer visszajöttek, hangszereket újra elő, -"csak
most, csak most az egyszer" - és elhangzott ismét
az "Embertelen dal".
(obj,
OIRO fórum, 2007-04-25 09:40)
A
koncertről: nagyon jól sikerült, szerintem. Nálam
a dobogósok között szerepel. Ibolyából
nem sokat láttam, mert Makka szöszi barátnője
betöltötte a teret. :D De mivel elsősorban azért
mentem, amit ott hallani lehet, jó volt.
(királylány,
OIRO fórum, 2007-04-26
16:00)
Tényleg nagyon
klassz volt a koncert :D
Azt hiszem mégegyszer nem követem
el azt a hibát hogy ülve akarom végig hallgatni
:)
Inkább vállalom a kockázatot hogy
mindenféle alakok elém próbáljanak állni
(Rossi, OIRO fórum,
2007-04-26 21:29)
Kicsit félve, hogy
mit szóltok hozzá, de csak kimondom amit gondolok.
Ibolya mindíg akkor a legjobb, amikor magának énekel
és nem a közönségnek. Amikor olyan kedve van,
hogy a dal minden hangját élvezi. Én már
sokszor láttam közelről a koncerteket (most is az első
asztalnál közvetlenül élvezhettük)
ilyenkor nagyon sokszor behúnyt szemmel énekel. Főként
amikor improvizál, egyedien, ötletgazdagon, soha nem
egyformán, fantasztikusan, és közben eszméletlenül
húzza maga után a zenekart. Olyan hangulatot csinál,
hogy az elképesztő és kivétel nélkül
mindíg ő a vezéregyéniség. Nem mondom,
hogy nem kell neki a közönség, mert a sikert érzi
és az tovább inspirálja, és a folyamat
szerencsés esetben egészen az extázisig
erősödik.
Ibolyka egy kívételes művész,
aki ezt ösztönösen hozza létre.
Talán
emlékeztek, hogy a Mega1-ben a Pély folyton azt
forszírozta, hogy akkor lesz igazi profi, ha ezt majd
tudatosan tudja előidézni. Egy frászt! Profi, aki
minden körülmények között hozni tudja a
tőle elvárt magas színvonalú formáját.
A művész pedig egy ihletett pillanatában olyat
ad, ami megismételhetetlen. És azért kell minden
koncerten jelen lenni, mert soha nem tudhatjuk, hogy ez a pillanat
mikor következik el.
Tegnapelőtt megvolt. Nekem kellett
hozzá egy nap, amíg el tudtam mondani.
(Ági,
OIRO fórum, 2007-04-26 22:30)
Pub-likum
Na
Öreg!
Emberek kocsmája...
Újságok
falakon,
újság a plafonon,
újság
a színpadon!
És akik betérnek
valódi
ínyencek.
Élvezethegyek járnak ki
szemnek,
szájnak, fülnek.
Jöhet a lakoma legjava,
A
desszert:
Koncert a la Ibolya!
Varázsolás.
A gitárokba az ördög nyúlt bele,
olyan heves a zene.
Az a lány meg...
Maga, a dalok
szerzetese!
(ultraviolet,
Ibolyás visszapillantó, 2007.04.25. 01:33)
Jó
volt elmenni és találkozni a barátaimmal. Jó
volt, ahogy jöttek-jöttek sorra az ismerősök, minden 5
percben jött valaki, akit már rég láttam,
akivel már rég találkoztam, aki megkocogtatta a
vállam, vagy épp majdnem összeütköztünk
az ajtóban. Vagy akivel most találkoztam először
személyesen. Sok-sok kellemes meglepetés, még ha
csak egy pillanatra láttam némelyiküket, akkor is.
Sok ismerősünk ott volt, szétszórva a helyiségben,
de persze sajnos volt olyan is, akinek a személyisége
hiányzott a koncertről..
Anyácska is eljött
meghallgatni Ibolyát, Pistivel együtt. Kocka, Ibolya
megasztáros fodrásza is feltűnt egy ideig a koncert
közepe táján, jött valahonna és ment
át egy másik helyiségbe, de az asztalok között
megállt. Percekig csak figyelte Ibolyát mosolyogva. A
teste már az ellenkező irányba fordult, de mégsem
tudott elindulni sokáig, Ibolya annyira lekötötte.
Olyan volt, mint akinek nagyon menni kell valahova, de egyszerűen nem
tud elszakadni.
Ami engem illet, többet nem fogok az Old
Man's-be asztalt foglaltatni. Rossz volt ülve, távol
végighallgatni a koncertet, ami ezúttal is
fantasztikusra sikeredett. Ennek ellenére én nagyrészt
kívülállóként néztem végig,
közben sok mindenen gondolkodtam, amin persze nem is kellett
volna, úgyis felesleges. Csak mentek egymás után
a számok, valahogy elmentek mellettem, és nem tudtam
úgy élvezni őket, ahogyan szerettem volna. Nyilván
csakis a körülmények tehettek róla, a
helyszín és én. A zenészek és
Ibolya fantasztikusak voltak.
Aztán
jött egy dal, a Nem a miénk az ég, és
valami hihetetlen élményben volt részem. Még
talán soha életemben nem hallottam ezt a számot
ennyire gyönyörűen, ennyire tiszta hanggal, ennyire
tökéletes hangosítással, a közönséggel
együtt, egyszerűen varázslatos volt, nem is tudom
kifejezni, hogy miért, ott akkor megint történt
valami, ami már rég nem. Legalábbis számomra.
Ezután,
a koncert második felében aztán már
kezdtem jobban "jelen lenni", a vége felé
sokkal jobban át tudtam adni magam a koncertnek, mint az
elején. Az Édes méreg a végén,
"It's a kind of magiiiiiiic", nagyon élveztem, a kis
cigánydalból pár sor, aztán a
Magyarország a közönséggel együtt, amit
megintcsak valahogy leírhatatlanul gyönyörűnek
éreztem. Majd ráadásnak csak itt, csak most az
Embertelen dal, hátha Ibolya végre megjegyzi a
szöveget. De nem, nem jegyzi meg. Reménytelen eset. :) Jó
volt látni, ahogy bohóckodik, ahogy keresi a szöveget,
nevetgél saját bakijain, és közben meg
hallani, ahogy teljes erőbedobással énekel. Már
egészen elszoktam tőle.
Egyik
pillanatban Oláh Ibolya, aki a lelkemig ér, a másikban
pedig egyszerűen Ibolyka, aki mosolyt csal az arcomra. Én
ezért és ilyennek szeretem őt. A színpadon. És
nagyon szeretném évek múltán is ezt
érezni, ilyennek látni. A színpadon.
„Mindegyik
foglalt?" - „Nem, ez a kettő szabad, az foglalt." -
„Oké, akkor.." - „Hééééééééé!"
- „Mondom ez a kettő szabad, aaaaaz foglalt! :)"
„Na,
ti is jókor tudtok wc-re menni. De mi volt még? Mi volt
a lényege? Mondd már!" - „A kockás
ing, az volt a lényeg, nagy lyukkal a közepén.
:)"
„Nem leszel nagyon egyedül Székesfehérváron?"
- „Hát, ha az ember közben valami szépet tud
alkotni, akkor megéri.."
„Ez a saláta
négyszemélyes? :)"
„Nem volt a Mi lesz
velem meg a Nem kell. A Tűnj el se, bár azt nem is bánom.
A Ringasd el magad se volt." - „Dehogynem a Ringasd el
magad volt, te melyik koncerten voltál??"
„Figyelj,
figyelj, tisztára, mint a Queen: It's a kind of magiiiic, It's
a kind of magiiiic.. :) Messze van az ég, de lakható a
földgolyó, csak a lélek mi elveszett.."
„És
a doboknál... Herr Attila! :))"
(szilvert,
Ibolyás visszapillantó, 2007.04.27. 12:02)