Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Szentes - 2006. március 4.
Sportcsarnok, Karnevál
Édes méreg” lemezbemutató koncert


..A közönség ráadást követelt. Ezúttal is az egyik szám ami a végére maradt az Édes méreg volt, amit kissé sajátos formában hallhattunk, majd következett a várva-várt Magyarország. Ibolya felkonferálta, majd kissé meghökkenve vette észre, hogy jobb oldalán egy férfi áll egy hatalmas csokor virággal a kezében. Helyesbített: "Nem, akkor most következzen egy virág!" :) Ezután következett számomra a koncert legkülönlegesebb "pillanata". Felcsendültek a Magyarország dallamai, majd a közönség (ismerős vagy ismeretlen, nem számított) egymás kezét fogva és a magasba tartva énekelte együtt Ibolyával a dalt. Hatalmas sikert arattak!.”


Szombaton délután 2 órakor indult a vonatunk a Nyugati pályaudvarról Szentes felé. Az újságárus előtt összefutottam Brigivel, így együtt próbáltuk felkutatni Évit, aki már a vonaton várt ránk és foglalta a helyeket, majd hamarosan megérkezett Szilvi(a) is. Teljes volt a létszám, indulhattunk a koncertre! :)
A vonatút gyorsan eltelt, beszélgettünk, ismerkedtünk, aztán miután megérkeztünk, taxit hívtuk, majd elfoglaltuk a szállásunkat, ami egy 4 ágyas apartmanban volt.

3/4 7 tájékán érhettünk a koncert helyszínéhez, ahol találkoztunk Zsuzsival és Andival, valamint Zsuzsi férje is eljött. A Sportcsarnokban igazi karneváli hangulat fogadott. A plafonról mindenfelől lampionok és lufik lógtak, éppen busójárás zajlott, amit a gyerekek táncbemutatója, végezetül pedig a jelmezverseny eredményhírdetése követte.

8 óra - 1/4 9 tájékán végre felkonferálták Ibolyát, megszólalt a már ismerős sziréna, helikopter és lövések hangja és kezdetét vette a koncert. :) Ibolya a fekete kapucnis pulcsijában, kapucnival a fején (ez kb az első 2 szám erejéig rajta is maradt), pólóban, bársonygatyában és a narancssárga cipőjében jött a színpadra.

A közönség első két sorát szinte kizárólag gyerekek alkották, akik Ibolya láttán azonnal elővették a papírjaikat, cd borítójukat autogramért nyújtogatva. Autogramot ekkor természetesen nem kaptak, de kárpótlásul Ibi odament hozzájuk és megfogta a kezeiket. :)

Mi a színpad jobb felén a 3.-4. sorban álltunk.
A számok a megszokott sorrendben követték egymást, a közönség a dalok közötti szünetben egyfolytában a Magyarországot kántálta, követelte. Ibolyának jó kedve volt, sokat bohóckodott, bolondozott a színpadon, pózolt a kameráknak, fényképezőgépeknek, aranyos volt. A zenekar ezúttal is kitett magáért, fantasztikus hangulat kerekedett.

Sajnos ismét hamar eltelt az idő, a koncert vége közeledett. Ibolyáék búcsúzkodtak, a közönség ráadást követelt. Ezúttal is az egyik szám ami a végére maradt az Édes méreg volt, amit kissé sajátos formában hallhattunk, majd következett a várva-várt Magyarország. Ibolya felkonferálta, majd kissé meghökkenve vette észre, hogy jobb oldalán egy férfi áll egy hatalmas csokor virággal a kezében. Helyesbített: "Nem, akkor most következzen egy virág!" :)
Ezután következett számomra a koncert legkülönlegesebb "pillanata". Felcsendültek a Magyarország dallamai, majd a közönség (ismerős vagy ismeretlen, nem számított) egymás kezét fogva és a magasba tartva énekelte együtt Ibolyával a dalt. :)
Hatalmas sikert arattak!

A koncert véget ért, a tömeg oszlani kezdett. Ibolya és a zenekar a színpad szélénél autogramot osztogatott. Mi még kicsit maradtunk, beszélgettünk, na és végre Brigi is dedikáltathatta a lemezét! :)

A hazaút az apartmanig kissé hosszúra, de annál jobbra sikeredett. Másnap indulás előtt kicsit beszélgettünk még, majd jött a taxi, indulnunk kellett az állomásra. A hazaút mondhatni zökkenőmentesen, de eléggé sajátos hangulatban zajlott.:)
Évi, Brigi, Szilvi! Köszönök Nektek mindent, nagyon jól éreztem magam Veletek!

(Györgyi, Ibolyás visszapillantó, 2006.03.06.)


Szentesen fantasztikus hangulatú koncertet láthattunk! A Sportcsarnokban napok óta folytak a progranmok, busójárás, táncbemutatók, ajándéksorsolás...és ezek után Ibolyáék tették fel a koronát az eseményekre!
A csarnok tele volt gyerekekkel, betódultak az első sorba és a koncert alatt folyton próbálták Ibi elé nyomni sajtcéduláikat, CD borítóikat, h. adjon rá autogramot!
Ibolya csúcs hangulatban volt, a fiúk is nagyon ott voltak - szokás szerint - mi meg természetesen tomboltunk. A koncertet állítólag DVD-re is vették, de hogy ez valóban mi is lesz, azt nem tudni!
Egy v-mi nem tetszett: a tömeg egész koncert alatt a "Magyarországot" követelte...mintha más szám nem is létezne!
Aztán amikor jött, nagy volt az öröm!
Ibolya a koncert után egy kordon mögött ülve a színpad szélénél dedikált, fényképezkedett!
Sajnálhatja, aki kihagyta! Egyre jobbak a koncertek, bár mindegyik más és más, már csaka helyszínek különbözősége miatt is!
Lesznek fent képek, MS és én is csináltunk párat!


(Ildó, OIRO fórum, 2006.03.05. 10:29.)