Oláh Ibolya Múzeum

Anyácska az Év embere! - 2006. március 2.
kitűntetés

„Illésné Áncsán Aranka lett a Magyar Hírlap Év Embere.
A tiszadobi gyermekotthon vezetője tegnap vette át a díjat a Thália Színházban rendezett ünnepségen.
SZÍVBŐL GRATULÁLUNK ANYÁCSKA!”

Ismét megválasztotta a Magyar Hírlap az év emberét
Illésné Áncsán Aranka lett a Magyar Hírlap Év Embere. A tiszadobi gyermekotthon vezetője tegnap vette át a díjat a Thália Színházban rendezett ünnepségen.
SZÍVBŐL GRATULÁLUNK ANYÁCSKA, MEGÉRDEMELTED A DÍJAT,
ÉS TOVÁBBI SIKEREKET KÍVÁNUNK!

(ibofan, Kiscsapat blog, 2006.03.04.)


Illésné Áncsán Aranka, azaz Anyácska az év embere
Ismét megválasztotta a magyar hírlap az év emberét

Illésné Áncsán Aranka lett a Magyar Hírlap Év Embere.
A tiszadobi gyermekotthon vezetője tegnap vette át a díjat a Thália Színházban rendezett ünnepségen

Kilencedik alkalommal ítélte oda az Év Embere díjat a Magyar Hírlap. A hagyomány folytatása egy pillanatra sem volt kétséges, noha a lap léte alig több mint egy éve még veszélyben forgott. Először erről szólt a Thália Színházban tartott ünnepi beszédében Szombathy Pál, lapunk főszerkesztője is. "Több mint egy évvel ezelőtt az újrakezdés dacával álltunk itt, hogy megmentsük azt a napilapot, melyben hittünk. Hittünk az értékrendjében, az elveiben, az irányultságában, s ezért úgy döntöttünk: kalandra fel!" – idézte fel a tavalyi ünnepet, majd jelezte, az akció sikeres volt, hiszen az újság talpon maradt, sőt tőkeerős tulajdonosra lelt, és együtt maradt a nehéz időkben összekovácsolódó szerkesztőségi közösség is. A főszerkesztő az idei díjkiosztón ismét beszélt a jövőről is: "Amit még ígérhetek: egy dologban mi biztos nem változtunk. Szemléletmódunk, liberális, befogadó, de kritikai attitűdünk, azaz irányvonalunk egyértelmű. Észalapú, független, pártoktól egyenlő távolságot tartó lapot akarunk csinálni."
A héttagú zsűri folytatta az elmúlt két évben megkezdett vonalat, és elsősorban az ismert, a nyilvánosság előtt dolgozó, alkotó emberek közül válogatott, és ez egyben jelzi azt is, hogy a díj múltja nem jelenti az odaítélés szempontjainak az állandóságát. "Egyre intenzívebben kerestük azokat a teljesítményeket is, melyek nem a nyilvánosság állandó érdeklődése mellett születnek. Kutattuk a példákat, határon túl is, azokat az embereket, akik egyszerűen segítenek. Segíteni pedig nagyon sokféleképpen lehet. És persze a tisztességes, kemény és bátor teljesítmények nem január egytől december harmincegyedikéig tartanak, hanem évek munkája rejtőzik mögöttük" – mondta a főszerkesztő, majd jelezte: a zsűri is kemény munkát végzett, mert csak hosszas vita után tudott választani a nyolc kiváló jelölt közül.
A Cotton Club Singers együttes fellépése után Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia és a zsűri elnöke ismertette a döntést. Arról beszélt, hogy miközben a távoli teljesítményeket, az eszményképeinket csodáljuk, szükség van példaképekre a közelünkben is. "Akik, ha kell, emberek tudnak maradni az embertelenségben, akik a modern rohanó világban is olyasmit adnak embertársaiknak, amiből a legnagyobb hiány van: szeretetet, gondoskodást" – mondta Vizi E. Szilveszter. A zsűri minden évben más és más olyan példaképet állít a magyar társadalom elé, aki a közjóért dolgozik. "Ma sajnos egyre többen vannak, akik a boldogság helyett a boldogulást keresik, akik csak a mának élnek, s elfeledkeznek a jövőépítés kötelezettségéről" – mondta a zsűri elnöke, mielőtt bejelentette: ezúttal Illésné Áncsán Aranka, a Tiszadobi Gyermekváros, Szakiskola és Kollégium igazgatója kapta az Év Embere díjat.
A díszes kristályt Szombathy Pál adta át a győztesnek.
"Fiatal nevelőtanárnőként értette meg a modern Magyarország legfájdalmasabb igazságtalanságát, a gyermekek elszegényedését" – méltatta a díjazottat az Akadémia elnöke, és felsorolta, hogyan lett nevelőből a tiszadobi otthon Anyácskája, akit csak Oláh Ibolya zenei sikerei tették némiképp ismertté, és kiemelte, hogy a kiválasztottjuk mint egy igazi édesanya nemcsak felneveli gyermekeit, hanem az élet ösvényén is segíti a felcseperedő fiatalokat. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Illésné Áncsán Aranka kénytelen-kelletlen koncentráltan foglalkozik a magyarországi szegénység és a romaellenesség problémáival, s a mai Magyarország legaktuálisabb sorskérdése múlik az ő munkálkodásán is. "Ez a küzdelem kudarcokkal is tarkított, de hosszú távú sikeréhez nem férhet kétség – mondta a zsűri elnöke. – Egyszerűen azért, mert ma már mind többen vagyunk, akik e díj odaítélésével is elismeréssel adózunk ezek a teljesítmények előtt."

(http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=101703)


Anyácska, az év embere

Nevet. Ahogy meséli, milyen jól szórakozott a fotózáskor. Hogy ügyetlen volt.
Nem az ő közege. Számára a Világ a családjuktól megfosztottgyerekek között van,
Több mint húsz éve már. Ott, a tiszadobi gyermekotthonban.
Ennek a nem kevés küzdelemmel tarkitott munkának elismeréseként választotta az egyik napilap Illésné Áncsán Arankát Az év emberévé.
Oláh Ibolya”Anyácskáját” és több száz másik fiatal nevelőjét.

Anyácska. A névről-becenévről?-először is Oláh Ibolya arca ugrik be…Amikor hónapokkal ezelőtt mesélt nekem róla.
Szinte most is látom, mennyire-csaknem a könnyekig-felragyoktak a szemei, mikor kimondta:”Anyácska nélkül megfulladnék…”.
Hát ilyen asszony ez az Illésné Áncsán Aranka.De még ennél is ilyenebb.
Csak talán Ibolya története nélkül sokkal kevesebben tudnánk róla.
Ma is tévéinterjún járt,meg ez a sok sürgés-forgás, kíváncsiskodó itt Pesten…
Már nem annyira a híres „fogadott lány” miatt:nagy elismerést kapott, ő lett Az év embere.
De már siet is haza, Tiszadobra…Nyilvánosság ide vagy oda,o tt ugyanúgy szót kell érteni a gyerekekkel az otthongyűlésen, megoldani-az ilyen helyeken bizony nem ritka-konfliktusokat.
Gyerekszíveket szerelni…

Örül a díjnak, hogyne örülne. De azonnal hozzáteszi, ezzel együtt egy percig sem gondolja, hogy az elismerés egyedül neki szól.
-Sokkal inkább a gyermekvédelemnek..Annak a sok-sok embernek, aki névtelenül,keményen küzd, dolgozik benne, minimális pénzért, a gyerekekért.
Keményen beszél, de a keménységbe belekavarodik valami elementáris nyugalom. Türelem. A jelölés amúgy-ahogy Aranka később megtudta – egy öt évvel ezelötti történet kapcsán jött. Akkor egy roma polgárjogi kérdésben kardoskodott egy gyerek mellett, hosszan kitartóan. De ahol ő él és dolgozik-öt éve már a tiszadobi Gyermekváros, Szakiskola és Kollégium igazgatójaként-mindennapos a küzdelem. A remény és a reménytelenség, egyszerre.

-Azok a fiatalok, akik nálunk élnek, alig-alig indítják meg az emberek szívét. Legalábbis korábban így volt…
Akik segiteni szeretnének, inkább a piciket keresik. De mióta-Ibolya története kapcsán-tud rólunk az ország, sok minden változott.
Sokan segítenek, nagyon. Lecserélhettük az egész ágykészletünket, az ágyneműket, a függönyöket….
A gyerekek is rengeteg mindent kaptak, ami szebbé teszi a hétköznapjaikat. Élhetőbbé...És ez óriási dolog!
De azért van min aggódnia. Az otthon sorsán. Sokáig az sem tűnt kizártnak, hogy mgszűnik. Mert a törvény szerint ilyen nagy létszámú intézményt ma már nem szabadna működtetni. Menni kell innen, ebből a gyönyörű környezetből,a z egykori Andrássy-kastély épületéből. Most Arankáék azért harcolnak,hogy megteremthessék a pénzt egy új otthon felépitéséhez-már egy átalakult, megfelelő formában. Siker lenne ez is. De mennyi arca van a sikernek arrafelé!Ahány gyerek, annyiféle.

-Én hiszem, hogy mindegyiküknek létezik egy egyéni sikerpályája. Ibolya története például önmagában nem lett volna az, ha „egyszerűen” családot alapít, és éli a hétköznapi életet. Hiszen van egy olyan tehetsége, amit ha nem tudna megmutatni, boldog sem lehetne. De az itt élő gyerekek többségénél éppen az a cél-és ezért nagyon keményen meg kell küzdeniük, küzdenünk, együtt-, hogy képes legyen normális családi életet élni,dolgozni, megteremteni az alapfeltételeket a mindennapokhoz, miután kikerül innen. Ha ez megtörténik, ugyanolyan siker.Nincsen ebből kicsi éa nagy...

Sokan emlegetik Arankát így”több, mint nevelő..
-A figyelem…Ott kezdődik minden-magyarázza.-És az elfogadás.Először is elfogadni és szeretni kell tudni azt a gyereket.
Olyannak,amilyen.Általában nem kisangyalok kerülnek hozzánk.Egyáltalán nem..De ez így van rendjén.
Tehát a figyelem.Azt mondja,ez szövi néha különlegesen szorosra a kapcsolatot egy-egy gyerek és őközötte.Amikor Arankából egyszer csak „Anyácskává”válik.

-Ők általában azok,akikkel a legtöbb a baj-mosolyog.-A teendő.És akkor elkezdek keresgélni.Végignézem az iratanyagát,betűről betűre..Aztán beszélgetek vele.És újra beszélgetek…Sokat,nagyon.És tényleg,valóban érdekel,amit mond.Legtöbben közülük nincsenek ehhez hozzászokva…Szeretem ezeket a helyzeteket.És a legnagyobb ajándék,mikor ezektől a gyerekektől-már felnőttektől-sok év távlatából is jönnek a telefonok,a történetek,a saját életükről.Hogy sikerül…

Amit leginkább kíván,az ő boldogságuk.De ha most,hirtelen egyetlen kívánsága lehetne…Csak pár pillanatig gondolkodik:
-Hát…Nagyon szeretném ezt az új gyermekotthont.Ha megépülhetne…És nem csak fizikai megvalósitást értem ezalatt.Egy sajátos szellemiséget.Életet képzelek oda…Ahol például természetes,hogy ha van egy ünnepség,egy összejövetel,úgy hangzik el a Himnusz,hogy az összes gyerek énekli.És tudja is,hogy miért….

(Dobray Sarolta)


Ismerem és nagyon megkedveltem Arankát.Akkor találkoztam vele előstör, amikor egykori pártfogoltjával Oláh Ibolyával Brüsszelben énekeltem. Ő a nagybetűs Anyácska. Ha megkérdeznék az embereket az utcán, ki Illésné Áncsán Aranka nagyon kevesen tudnák, kiről van szó. Olyan ember, akinek nem veszik észre a munkáját, nem olyan népszerű mint a megasztárban felbukkanó ifjú tehetségek. De hány elkallódott gyerek köszönheti neki, hogy emberré vált ?! Anya vagyok és tudom, hogy a szeretet ér a legtöbbet, ez nem váltható pénzre, e nélkül nem tudnánk létezni.
Győzelme népmesei elégtétel a csöndesen dolgozó millióknak, akikből nem lesz médiasztár.

(Sebestyén Márta, népdalénekes)


2 perces interjú Oláh Ibolyával

- Számított arra, hogy Anyácska kapja idén az év embere díjat?
- Nem lepődtem meg, amikor megtudtam.

- Miért nem lepte meg a döntés? Ön szerint miért ő nyert?
- Aki nem ismeri, nem tudhatja, de ha találkozna vele, rájönne: nagyon erős kisugárzása van. Okos, megfontolt, néha kemény. Olyan, mint a dalai láma.

- Mit kapott tőle?
- Azt nem árulom el. Anyácskának és nekem nagyon sok közös titkunk van..

- De mi lett volna önnel, ha nem hozza össze vele a sors?
- Ha ő nincs, akkor én most alulról szagolnám az ibolyát, és nem felülről.

- Mennyiben járult hozzá, a zenei sikereihez?
- Ebben nem igazán tudott segíteni, hiszen nem ismert zenészeket, producereket. A legfontosabb amit adott, az a szeretet.

(Magyar Hírlap, 2006.03.04)


Meglátogatjuk a lakásotthont... A kapu nyitására gyerekek rohannak felénk a cementjárdán. Úgy akaszkodnak Arankára, mint koraérett gyümölcsök a fára. Az asszony kabátjának bugyraiból fekete szemek kandikálnak felénk: kik ezek?
Ekkor értem meg nyelvük tán legszebb szavát: Anyácska.
Valahol, a tudatuk mélyén rejtőzhet egy hasonló szó, annak mutánsa.
Akinek a fülébe egyszerre öten súghatnak féltett titkokat, s ő valami csoda folytán mindegyiküknek tud válaszolni.
Ö Anyácska.