Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Újpest, Mega I. újból - 2005. április 16.
Ady Endre Művelődési Központ
Ibolya, GLaci, Evelyne, SBarbi, Dorina
fellépés


Többszáz néző döntött úgy szombaton este, hogy felcseréli a Megasztár 2 televíziós adását a Megasztár 1 néhány énekesének élőben látható koncertjére. A zsúfolásig megtelt újpesti szocreál művelődési központban díszlet, effektek és zenekar nélkül is fergeteges sikert arattak a fellépő művészek, akik az alábbi sorrendben álltak színpadra: Galambos Dorina, Schmidt Barbara, Kandech Evelyn, Gáspár László (egy gitáros kísérővel) és végül, de nem utolsó sorban Oláh Ibolya, kinek produkciója alatt - székek ide vagy oda - több rajongó is felállva tapsolt a színpad szélén..”


Mega2 helyett Mega1..

Többszáz néző döntött úgy szombaton este, hogy felcseréli a Megasztár 2 televíziós adását a Megasztár 1 néhány énekesének élőben látható koncertjére. A zsúfolásig megtelt újpesti szocreál művelődési központban díszlet, effektek és zenekar nélkül is fergeteges sikert arattak a fellépő művészek, akik az alábbi sorrendben álltak színpadra: Galambos Dorina, Schmidt Barbara, Kandech Evelyn, Gáspár László (egy gitáros kísérővel) és végül, de nem utolsó sorban Oláh Ibolya, kinek produkciója alatt - székek ide vagy oda - több rajongó is felállva tapsolt a színpad szélén.”

(olahibolya.hu)


Ibolya, meg a koncert Újpesten

Már jóval a szombati koncert előtt komoly döntést kellett hozni a mega-rajongók jórészének. Élő koncert Újpesten, vagy Megasztár a TV előtt. Kb.300-néző az Ady Endre művelődési házban rendezett műsor mellett voksolt. Ez a szám elegendő is volt ahhoz hogy a széksorokat zsúfolásig töltse.
Természetesen az Ibolyás csapat is kiszállt a helyszínre, némi előzetes baráti találkozó után.
Az rendezvény nagyrészt az „egy szál színpad – egy szál előadó” klisé alapján folyt le, zenészek és fényeffektek nélkül.
Dorina, S.Barbara, Evelyn, G.Laci és… és… és… Ibolya.
Helyes, Ibolyás frizura(kissé hosszú frufruval!), szolid smink,farmer, mintás póló. Jöttek sorban a - CD-ről már ismert - számok.
Kis incselkedések a közönséggel, a dalok között. A nézőtér„ülős” kialakítására fittyet hányva a forróbb vérűek többenfelpattantak és masszív csápolásra fakadtak. Együtt ringva, együtt énekelve Ibolyával és egymással.
Jött még egy ráadásdal is, de aztán a lámpák túl gyorsanfelgyulladtak, és koncertnek vége volt.

(ultraviolet, Kiscsapat blog, 2005.04.17.)


Páran találkozót beszéltünk meg a koncert előtt, így már együtt indultunk el az Ady Endre Művelődési Központba. Miután elfoglaltuk a helyünket hamarosan elkezdődött a koncert. Először Dorina jött a színpadra. Elénekelt 4 számot, majd átadta a helyét Schmidt Barbinak, akit pedig Evelyne követett. Ezután következett Gáspár Laci, aki előadásával hatalmas sikert aratott. Ezután jött a koncert számunkra izgalmasabb része: Laci kis bevezteőszöveggel végre felkonferálta Ibolyát.
Ibolya szokás szerint a Hé, mondd mi lesz velem c. számmal indított, amit a Most követett. Az első számnál még valahogy sikerült ülve maradni, de a következőnél már muszáj volt felállnunk. :) Először még bíztunk benne, hogy talán a közönség többi része is követi a példánkat, de ez nem jött be, így inkább oldalra vonultunk, ahol senkit nem zavartunk.
Utána következett a Papa ha félsz, majd a Lélek katonái, végül pedig az Ördögöd van. ( A számok sorrendjét puskáztam.) A közönség persze nem elégedett meg ennyivel, ráadást követelt. Ibolya visszajött és elénekelte a Nem kell-t. Az ünnepi hangulatnak sajnos igen hamar véget vetettek, ugyanis rögtön felkapcsolták az összes villanyt. Mindent összevetve szerintem nagyon jó hangulatú koncert volt, kár, hogy hamar véget ért!


(Györgyi, OIRO fórum,
2005-04-17 14:10)


Újpesti koncert. Sajnálhatja, aki nem jött el, mert az öt "első generációs" megás nagyon jó volt, fglenül attól, hogy élő zenekar nem volt, nagyon élvezetes előadásnak voltunk részesei. Ami nekem nagyon tetszett: Dorina "Instant nő" c. cd-címadó száma. Jól énekel és nagyon jól is mozog Dorina, sztem sokat fejlődött az énektudása a mega1 óta. Amúgy nagyon bírom azt az "instant női"-re vett humorát. Schmidt Barbi jól választott, színvonalas világslágereket méltón közvetített nekünk.
Evelyne mutatta számomra a legnagyobb fejlődést, nagyon jól énekelt, táncolt, még a fajsúlyosabb számokat is erővel, nagyon jól adta elő. Sőt, még ráadást is adott. Én nagyon örültem, hogy végre újra hallhattam a Pierot hangszerelte Óz- feldolgozást, mert a mega1 alatt az egyik kedvenc számom lett. S valami tündéri módon adja elő Evelyne. Laci hozta a számunkra itt sokszor lefestett formáját, valóban, nagyon jól, magabiztosan énekel és "csinálja" a hangulatot. Jó ötlet volt tőle, hogy egy gitáros kísérővel együtt lépett fel. A közönséget egészen tűzbe tudta hozni, nekem az újabb sikere, a "Sosem vagy egyedül" tetszik, igazi slágerzene. Ráadást is énekelt, a közönséget is megénekeltette, szóval, a hangulat már a tetőfokán volt, amikor következett kedvencünk. Azért azt le kell írnom, - mivel sok támadás ér minket, hogy szemellenzős, fanatikus az Ibolyatábor, - hogy elég szép számmal voltunk régi és újabb Ibolya-rajongók a koncerten, de mind a négy énekesnél ugyanúgy tapsoltunk, lelkesedtünk, énekeltünk, mint a többi néző. Azonban, amikor Ibolya belekezdett, nekünk az volt a koncert csúcsa! Nagy taps, ováció kísérte énekét. Helyes volt, végre semmi kockás rongy, hanem egy most divatos szakadt farmer, melyből térdei kikandikáltak meg egy kis jópofi póló volt a szerelése, ami jól állt neki, látszott, hogy alakja is, frizurája is újra a "régi". A második számnál a leglelkesebb rajongók, 4 évestől a X-évesig kirohantak a színpad előtti szabad térre, hogy tombolásukkal ne zavarják az ülve maradtakat, és ott énekelték, táncolták, tapsolták végig Ibolya műsorát, akkora hangulatot teremtve, ami már szemmel láthatóan Ibolyát is inspirálta. De sajna, a 6., ráadásként énekelt "Nem kell"-el kurtán-furcsán végetért a koncert. Kissé csalódotttan és meglepve kászálódott fel a közönség, innen-onnan is hallatszott: miért nem énekeltek együtt is? Sokan azt hitték, hogy csak szünet van, s folyt. köv., dehát csalódottan be kellett érniük ezzel a röpke 1 és háromnegyed órával. Ami nekem is furcsa volt, mert nem hiszem, hogy erővel csak ennyit bírnak ezek a fiatal előadók, a nézők ennél többet várnak, ha már a város különböző pontjairól veszik a fáradtságot és odautaznak kétezer forintot kiadva a jegyért.

(obj, Kiscsapat blog, 2005.04.20.)


Papírforma szerint a konci elött tali, már 5-kor ott voltunk, és itt szeretnék köszönetet mondani azoknak akik először tiszteltek meg bennünket a társaságukkal a konci elötti összejövetelen.
Itt dumcsiztunk 7 elött pár percig, közben cserére kerültek képek, kazik, cd-k, stb.. .aztán rohanás, de pont időben értünk oda.
Megkerestük a helyünket, a megfelelő hangulat már adott volt. Aztán elkezdődött .Dorina volt az első 4 számmal, aztán Smidt Barbi következett, utána Evelyn, nagyon aranyos volt. Utána jött G Laci. Nekem személy szerint Ő is nagyon jó volt, és láthatón a közönségnek is nagyon tetszett, volt ráadás szám is, jó hangulatot tud csinálni.
És végre jött IBOLYA!!!!!!!!!!!
És képzeljétek, nem volt rajta kockás ing, hát mondanom sem kell mennyire furcsa volt.
Pólóban volt és a szakadt farmerjába,de fantasztikusan jól nézett ki.
Friss emlékeim szerint a Mi lesz Velem, Most, Papa ha félsz, A lélek katonái, Ördögöd van és a Nem kell számokat énekelte.
Az első számnál még ültünk a széken, a másodiknál már felálltunk és úgy tapsoltunk. Aztán kivonultunk a színpad mellé és ott tomboltuk végig a többi számot, a Nem kell volt a ráadás szám. Jó volt a hangulat és így a színpad mellől nézve láthatóan telt ház volt a koncin. Szuper volt, aztán két szóra sikerült elkapnunk Ibolyát, mert rohant tovább, fellépésre ment. Utána még másfél órát beszélgettünk az utcán, (ezzel az erővel be is ülhettünk volna valahova), de jó volt mert ugye az élményt fel kell dolgozni!!!!!
Szóval szuper volt a buli, Ibolya énekelhetett volna többet is, így a konci után rövidnek tünt ez a pár szám, de nagyon jó volt és ahogy már megszoktuk, ez is más volt mint a többi!!!!!!!!

(Csilla, Kiscsapat blog, 2005.04.17.)


Az Ady Endre Művelődési Központ nyilván mindenféle rendezvényre megfelelő, Megasztáros rendezvényre és Oláh Ibolya koncertre is jó, de azért jobb lenne széksorok nélkül.…
Az élő koncert Újpesten, a Megasztár 2 április 16-i döntője napján vol. Így is a több, mint 300 néző az Ady Endre Művelődési Központot zsúfolásig megtöltötte.

A koncerten zenekar nem volt, reflektorok-fényeffektek szintén nem, mint egy egyszerű mozi-kisszínház jellegű színpad, úgy kell elképzelni az egészet, székekkel.
A koncerten Dorina volt az első, négy számot énekelt, piros szerelésben volt, aztán Schmidt Barbi következett. A közönség megtapsolta őket, különösebb hangulat még nem alakult ki. Utána Kandech Evelyn jött , nagyon kedvesen énekelt, aranyos volt.
Evelyn után jött Gáspár Laci, aki gitáros kisérőjével együtt lépett fel, néha a kisérő is énekelt vele együtt. Laci jó volt, láthatón a közönségnek is nagyon tetszett, alapvetően a CD-jéről énekelt, de énekelt megasztáros dalt is. Utolsó számánál váratlanul megjelent Evelyn is, aki vele együtt mozgott, beleénekelt, jelenlétével hangulatosabb lett Laci előadása. Lacinak ráadás száma is volt, jó hangulatot alakított ki, nagy tapsot kapott. Laci ezután kis  bevezető szöveggel konferálta be Ibolya fellépését...

És jött Ibolya! Jött pólóban, a kb. 76-lyukas és stoppolt-foltozott farmerjében, mely a térdén ugye közismerten szakadtan hézagos…és nem volt maga köré tekerve semmilyen fajta kockás ing…ez a szerelés ide kifejezetten jó volt…
A számok…Először jött a "Mi lesz Velem", aztán a "Most" című száma, jó számok, ismerjük. Az első számnál még ültünk a székeken, a második számnál többen nem bírtunk ülve maradni. Ibolyásaink ültek az első sorban, a harmadik-negyedik-ötödik sorban és a kilencedik sor körül is, mindkét oldalon. A Keménymagosok és a Kiscsapatosok részben már Gáspár Laci majd Ibolya alatt, fokozatosan kinyomultak-kivonultunk a színpadhoz, bal és jobboldalra, és ott élveztük már Ibolya előadását. Több Ibolya rajongó is felállva tapsolt. És jött a "Papa ha félsz", mely mint tudjuk, egy szédületes tempójú, klip-nek is beillő rockos, jó szövegű szám, csápolva tapsolással… Majd a csodálatos,"A lélek katonái", ahol mi, IBK-sok, ibolyások, jobbra-balra dülöngélve-hajladozva, együtt ringva, a zene ütemére-ritmusára együtt mozogtunk…
És ezt lehetett látni a színpad mindkét oldalán...nagyon jó, hangulatos volt!… Ibolya odanézett és biztosan örült, hogy közönségének tetszik előadása.
Aztán jött az "Ördögöd van"…nagyon pörgős, "vadrockos"…jó szám…
És legvégén a ráadás szám, a "Nem kell" …csápolás, ugrálás, taps, siker…és vége.

Aztán egyszercsak felgyulladtak a fények…utána még beszélgettünk, és mentünk haza… Nagyon jó hangulatú koncert volt, kár, hogy egyszer minden véget ér! Köszönjük megások…és nagyon köszönjük a mi Főmegásunknak - Oláh Ibolyának - ezt a hangulatos estét!

(Zoltán, OIRO)