Oláh Ibolya Múzeum

Dunaújváros - 2005. február 15.
Bartók Színház
„Egy sima, egy fordított” lemezbemutató koncert

„..Ibolya nem is bírta ki, hogy meg ne említse a végén: "Gyengém az ülős koncert... Bár még senki se kérdezte, de tényleg... Ilyen számokra!? Nem lehetne, hogy mindenki felálljon?" ...és DE: mindenki állva tapsolta végig a ráadásszámot (Nem kell), majd másodszor is visszatapsoltuk a művésznőt (Ringasd el magad), ami alatt jól meg is énekeltetett bennünket! :-))) Ja, jó fej volt Ibi nagyon, megjegyezte "ugye, hogy így már sokkal jobb!
mintha azok a székek ott se lettek volna!.."

A kedd esti koncert remekül sikerült. Én azóta nem voltam gépközelben, csodálkozom is, hogy mások még nem írtak...
Az előadott dalok szerintem épp ugyanazok voltak, mint az A38-on, és a felállás szintúgy: "csak" IBOLYA és a ZENEKAR. Nagyon jó hangulatú koncert volt. Sajnos a dújvi szinházteremben fixek a székek, a jegyek is ülőhelyre szóltak... Ibolya nem is bírta ki, hogy meg ne említse a végén: "Gyengém az ülős koncert... Bár még senki se kérdezte, de tényleg... Ilyen számokra!? Nem lehetne, hogy mindenki felálljon?" ...és DE: mindenki állva tapsolta végig a ráadásszámot (Nem kell), majd másodszor is visszatapsoltuk a művésznőt (Ringasd el magad), ami alatt jól meg is énekeltetett bennünket! :-))) Ja, jó fej volt Ibi nagyon, megjegyezte "ugye, hogy így már sokkal jobb! mintha azok a székek ott se lettek volna!"
Hát, tömören: nagyon jól éreztük magunkat. KÖSZÖNJÜK IBOLYA!!!!!!
És még vmi: a végén előrejött (pontosabban szaladt...) ibolya s türelmesen eleget tett minden rajongói óhajnak és sóhajnak: dedikált, pózolt a családi fotókhoz, és TÜNDÉRI, MOSOLYGÓS élményként maradt meg bennünk!

(egy névtelen hozzászóló Ibolya blogjából)

Fantasztikusan éreztem magam a keddi Ibolya koncerten, de beszámoló helyett hagy másoljam be a mai helyi újság glosszáját, melyet ”Boda" írt:

„Nemrégiben valami reggeli műsor vendége volt:citromsárga-hupilila díszletek között közhelycserélt vele néhány garantáltan kérdésmentes trendvezető, aztán persze énekelnie is kellett, előre összerezzentem, mert ilyenkor jön a minket is alázó tuti playback, ő viszont élőben nyomta valamelyik közepesen megírt slágerét; még a dobozon keresztűl is borzongató volt.
Akkor határoztam el, mindenképpen megnézem a Bartókban. Nagyon jól tettem.
Engem nem érdekel, ki mit mond Oláh Ibolyáról: hogy milyen ember, és milyen nem; hogy milyen a műveltsége, az iskolázottsága, a származása; hogy honnan jön, hová tart; hogy kivel jár és mennyire, miket eszik és mi a kedvenc színe - mindez tökéletesen hidegen hagy. Mint ahogy véletlenül sem érdekel, milyen elviselhetetlen is Robert De Niro, ha rosszkedvű; bántotta-e a nőket Mozart; s vadászott-e parittyával verébre Petőfi Sándor.
Lenyűgöz viszont Oláh Ibolya ösztönös, zsigeri mélységekből felfakadó művészsége. A sugárzása, aminek mesteri alkalmazásával úgy ragad magával egyetlen pillanat alatt, ahogy csak keveseknek sikerűl.
A hangja, aminek egyetlen csodás-karcos reccsenése minden szőrszálat vigyázba állít a karomon. A nyers bája, ami minden rezzenésében ott bújkál. Nem mega-, nem giga- és nem mikrosztár: égő, izzó művész - mint mondjuk Janis Joplin volt. Mindent elbír: még azokban a helyenként fércelt számokban is pompás és átütő, amiket hallhatólag úgy írtak meg, ha neki nem kell, jó lesz a Fenyő Mikinek. A kérdés csak az, meddig bírja majd a honi menedzselés és sztárfarigcsálás olcsó és mindent ócsító csodáit, meg úgy általában mindazt, aminek ma Magyarországon egy ”sztár" megfelelni kénytelen. Mert kénytelen.
A legszebb talán az lenne, ha megmaradhatna annak, ami: kérdés, lesz-e felelős ember, aki ezt belátja. Ha netán igen, elöbb-utóbb tényleg lehet egy világsztárunk is: rajta aztán nem múlik... "

(Csaba idézete egy újságból, olahibolya.hu, 2005-02-17 20:32)