Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Pécs - 2004. december 9.
Ifjúsági Ház
Egy sima, egy fordított” lemezbemutató koncert


..Szerintem a pécsi koncert az egyik leggyengébb volt. Persze még így is nagyon jól érzetem magam, csak nem volt az a fergeteges hangulat, ami pl a Merlinben, vagy a Millenárison, vagy Fehérváron. Állva tapsolás, csomó táncoló ember a színpad szélénél, vagy esetleg ülve tomboló közönség.
Én úgy gondolom, hogy igenis rengeteg múlik a közönségen. Ibolya biztosan nem úgy jött a színpadra, hogy hú csak ezen legyek túl, hanem pontosan úgy, ahogy mindig szokott. Hogy valamit adjon a közönségnek. Hát erre úgy látszik Pécsen sajnos nem voltak vevők, jobban mondva nem tudták igazán kimutatni. Ezt abból gondolom, hogy koncert után sok embertől hallottam véleményt, olyanoktól, akik először voltak Ibolya koncerten, és mindegyik pozitív volt. Nagyon dicsérték. Akkor meg ez miért nem látszott?...Nem tudom pontosan megfogalmazni, de valami nem stimmelt, és szerintem ez az ő hangulatára is rányomta a bélyeget. Az pedig, hogy esetleg ránk többször kinézett az abszolút nem annak volt köszönhető, hogy minket ismer, hanem tőlünk kapott egyértelmű pozitív visszajelzést. Olyan ez, mint egy kapaszkodó. Neki szerintem mindegy, hogy ki áll ott, nem a mi személyünk a fontos. Szerintem csütörtökön nem jött létre az, ami általában szokott, hogy a közönség lelkesedése elsodorja Ibolyát, ő meg a közönséget..”



Csak egy-két gondolat:
- Ibolya CD minőségű előadása
- Nagyon jó koreográfia (nekem legjobban az embertelen dal és a jó estét nyár jött be)
- Telt ház
- Evelyn (hát ki más Pécsett)
- Ez a Novák Peti nagyon laza csávó :)
- A Nem kell élőben még fantasztikusabb
- Kellemes csalódás a szerelemnek múlnia kell és a Hazám (élőben jobb mint a CD-n)

Ami lehetett volna jobb:
- A közönség: alapvetően ülő koncert volt csak egy két lányzó tombolt a balszélen
- Itt is kicsit hangos volt néha a zene, különösen a dob és basszus szekció, amit leginkább az idősebb generáció kifogásolt (mármint az én társaságom belül)
- A talláljámmárrámot tökre tette egy megszólaló mobil :( Ibolya le is állt egy pillanatra, da lazán helyre rakta a dolgokat.

A lassú számoknál tette oda igazán magát, de ott nagyon (talán hangulatilag nem volt teljesen a csúcson? A keményebb számoknál számomra ez jött le.) Személyes okokból nekem most pont ez kellett...

Egyéb: Néha látszott Ibin, hogy nem minden helyzetben mozog még otthonosan a szinpadon, de ezt nagyon aranyosan leplezi. Pl. egy-egy boka és térdvakarással, a "pocakja" mutogatásával, a jellegzetes kacajával. ;) Egy kicsivel több rutin és profi lehet e téren is.

(Norbie, olahibolya.hu, 2004-12-09 22:37)


Örülök, hogy szóba hoztad a profizmust. Nekem is az volt a benyomásom -most láttam élőben elősör Ibolyt-, hog ymég nagyon messze van a profizmustól, még nagyon "cicvilként" van a szinpadon. De ez végül si nem meglepő. Még 2-3 év és ez is tökéletesedni fog.
ezzel szemben Novák viszont vérprofi. (a végén szerettem volna autogrammot kérni tőle is, de sajna már nem volt ott).
Evelyn szépen énekelt, aranyos volt, de ennyi.
A hangositás szerintem csapnivaló volt, nagyon sokszor torzitot az erősités, és bevallom nekem a táncosok sem igazán jöttek be, meg a kivetités sem. Ugy érzem, kicsit sok volt a látványelem a picike szinpadhoz képest. Ugysem arra figyeltünk igazán, hanem Ibolyra.
Nekem a duett tetszett nagyon meg a Jó estét nyár.
amugy én kicsit csalódtam, mert nem tudodtt magával ragadni most -ebben persze az is benne lehetett, hgy velem voltak a kisebb gyrekek is, és rájuk is figyeltem közben.
De nem baj, tudomásul veszem, hogy még nagyon a pályája elején tart.
(amugy nagyon sezrencsés döntés volt, hog ykisebb helyekre vitték a koncerteket, mert Ibolya még ilyenklub-jellegű előadásokat tud kézben tartani. Egy nagyszinpadhoz és nagy közönséghez még sokat kell tanulnia. (nem az éneklésből, hanem a profizmusból)

Még egy kicsit pontositanám a koncertvéleményemet. (egy másik topikből másolom ide, ezrt van az, hogy az elején vannak bene utalások). Egy szombatheyli koncertlátogató irta, hogy Ibolya mondta az autgoramm osztásnál -ami ott nagyon jókedvűen zajlott -, hogy nagyon rosszul érezte magát Pécsett. (hogy lelkileg, vagy fizikailag-e, azt nem tudom.)

Ibolyan nagyon rosszul érezte magát. Irtad. Hát igen, ez látszott. Hog ymiért? nme tudom, de itt is erős kölcsönhatás van, mint minden kapcsolatban. És tetszik, nem tetszik az előadó az, akinek megkell teremtenie a hangulatot, nem a közönségnek. Aztán a közönség normális esetben vevő rá, máskor meg valami ok miatt nem. Itt a nem működött. Hogy miért? Talán mert a közönség érezte? nem nekik énekel Ibolya. tul sok volt a kinézés oldalra, azokhoz, akik oldalt csápoltak - gyanitom őket Ibolya szeméylesen ismerte valszeg az IBK-hz tartoznak, de ezt nem tudodm. De nagyon sokszor odanézett, nekik beszélt. Ettől a közönség -illetve én, mert én csak magamról tudok irni- ugy éreztem, hog yén amolyan mellékszerepelő vagyok. MIntmikor meghivnak egy vendégségbe, aztán a házigazda le se fütyül. Nem tesz jót a hangulatnak.

Itt a találj már rám-ot rontotta el. (nem csak az ő hibájból, mert belecsörrent egy mobil,amit valljuk be tényleg kiábránditó).

Nois a fentiek miatt írtam, hogy nem profi. És azért, mert igenis igényli egy koncert közönség, hog ykicsit többet tudjon meg a dalok hatteréről, mint amit addig tud. Igy lehet személyessé tenni egy koncertet. Párszor el is kezdte mondnai, aztán félbehagyta: mondván, de inkább zenéljük. az egész koncertenk olyan: na tudjuk le hamar hangulata volt...sajnos.

Ráadás: ez nálam nem gond, hiszen még nincs repertoárja, amiből válogathatna. Majd 10 év múlva ez már nemmerül fel.Itt Pécsett a Nem kell-t ismételte meg ráadásként. (amugy ittis nagy vastaps volt)

Péterre azért irtam, hogy vérprofi, mert az. (persze lehet a szót nem szeretni, de nem tudok rájobbat). Ő függetlenül a hangulatától, hoz egy jó szinvonalat, azátn legfeljebb jó hangulatba fergetegeset. De szerintem nem engedi meg magának azt a luxust, hogy a közönsége érezze: most nincs topon. (mert ilyen bárkivel előfordulhat)

Amugy szerintem a Péter-Ibolya románc csak szivatás. (majd meglátjuk a riport folytatását aszulákban. Nekem a koncerten nem ugy tűntek, mint egy szerelmespár, hanem mint jó haverok. De ez tukp. lényegtelen is. (amugy épp most ment az Ibi lemez, azt hallgattuk a gyerekekkel.)
Mert nem gondolom, hogy Ibolya rosszabb mint eddig volt, csak azt gondolom: van még mit tanulnia.
Érdekel, hgy más is igy látta-e. És nagyon szeretném, ha valaki olvasná Ibolya környezetéből.

(bolondnőszemely, olahibolya.hu, 2004-12-11 12:35)


Kedves bolondnoszemly!
Én voltam az egyik lány a 2 közül, aki elöl csápolt. Már nagyon sok koncerten voltam, így van viszonyítási alapom. Szerintem a pécsi koncert az egyik leggyengébb volt. Persze még így is nagyon jól érzetem magam, csak nem volt az a fergeteges hangulat, ami pl a Merlinben, vagy a Millenárison, vagy Fehérváron. Állva tapsolás, csomó táncoló ember a színpad szélénél, vagy esetleg ülve tomboló közönség.
Én úgy gondolom, hogy igenis rengeteg múlik a közönségen. Ibolya biztosan nem úgy jött a színpadra, hogy hú csak ezen legyek túl, hanem pontosan úgy, ahogy mindig szokott. Hogy valamit adjon a közönségnek. Hát erre úgy látszik Pécsen sajnos nem voltak vevők, jobban mondva nem tudták igazán kimutatni. Ezt abból gondolom, hogy koncert után sok embertől hallottam véleményt, olyanoktól, akik először voltak Ibolya koncerten, és mindegyik pozitív volt. Nagyon dicsérték. Akkor meg ez miért nem látszott?
Gondolj bele! Bejön Ibolya elkezdi a koncertet ugyanúgy, ahogyan szokta, és semmi reakció. A 2. számnál tanácstalanul nézett ránk, hogy most mi van, és nem tudtunk mit csinálni, megvontuk a vállunkat. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de valami nem stimmelt, és szerintem ez az ő hangulatára is rányomta a bélyeget. Az pedig, hogy esetleg ránk többször kinézett az abszolút nem annak volt köszönhető, hogy minket ismer, hanem tőlünk kapott egyértelmű pozitív visszajelzést. Olyan ez, mint egy kapaszkodó. Neki szerintem mindegy, hogy ki áll ott, nem a mi személyünk a fontos. Pl Debrecenben egy bácsi a 3. sorban őrjöngött, és Ibolyának megtetszett az "előadás", és kihívta a színpadhoz kezet fogni. Pedig teljesen ismertelen volt számára. Egyszerűen szemmel láthatóan élvezte, amit Ibolya csinált.
Szerintem csütörtökön nem jött létre az, ami általában szokott, hogy a közönség lelkesedése elsodorja Ibolyát, ő meg a közönséget. Ezt nagyon sajnálom, mert voltak olyanok, akik lehet, hogy most látták először és utoljára Ibolyát. Viszont ez nem hiszem, hogy annak volt köszönhető, hogy kinézett oldalra, mert mindig kiszokott. Sőt szerintem ez már a közönség hozzáállására volt reakció. Azt hogy te kirekesztettnek érezted magad nagyon sajnálom, és remélem nem sokan éreztek így, és azt is remélem, hogy sok koncerten ott leszel még, és nem csak egy jó előadást fogsz látni, hanem egy fergetegesen jót, amilyenben az ország nagy részén már részesültek azok, akik eljöttek Ibolya koncertjére.
üdv: edus

(edus, olahibolya.hu, 2004-12-11 14:53)


Kedves edus,
köszönöm, hogy írtál. Nos, én ugy hallottam, hogy itt is nagy tapssal vártuk Ibolyát, sőt véig tapsoltunk. (Én magam is, meg a két kisgyrekem is. Harmadiksorban ültünk és még az 5 éves kisfiam is végigtapsolta. Mégis, valami valóban megszakadt. Hgy ez kinek a hibája, nem tudom. De fenntartom: a hangulat teremtés az előadó dolga.Természetesen egy rossz közönség megöli az eladást, de én nem érzem azt,hogy olyan rossz közönség lettünk volna.Szerintem már kezdéskor sem volt topon Ibolya érzelmileg. amúgy Novák sem szerintem. Többször láttam előtte, közben és sosem mosolygott.

Most engedd meg -engedjétek meg -, hog ykicsit kivülről nézzem a dolgokat. (nemlefelejteni, hog ynagyon szeretem Ibolyát, minden amit leírok, azért történik, mert szretném, ha a pályán maradna és sikert sikerre halmozna).

Kezdem az elején, hog yközönség és közönség közti különbséget és a professzionális előadást megvilágitsam.
És a Stilusgyakorlatot nagyon sokszor láttam (talán *) Volt jó közönség, volt rossz közönség is. Ennek megfelelően volt jó előadás és fergetes előadás, de gyengén sikerült az nem volt. Még a leggyengébb közönség esetében sem. Mert hivatásos szinészek játszotak, akik a munkájukat jól elvégezték, egy szint alá sosem engedték az előadást. Igy még a leggyengébb közönség is elégedetten ment ki a színházból. Ha a közönség együtt élt a szinészekkel, akkor fergeteges volt az előadás.

Ha Te dolgozol a munkahelyeden és egyik nap rosszul dolgozol -tévedsz, elfelejtesz dolgokat- másnap pedig igen jól, előbb-utóbb elunja a fönököd és elköszön tőled. mert ő adja a fizetésedet és a minimun, hogy mindig teljesits valahogy.

Forditsuk ezt le Ibolyára: jelenleg mi is az ő munkája: az előadóművészet.
Ki az ő munkáltatója? a közönség. Tőle kapja a fizetését.
Mi történik, ha a munkáltatója felmond, mert szeszélyes, mert hangulat ember, mert nem hozza mindig a szivonalat? Nem megy el a koncertjére, nem veszi meg a lemezeit. Nagyon kár lenne érte, nagyon sokat veszitenénk. Ezért kell megtanulnia Ibolyának és a környezetének ezt világossá tenni számára: egy tőle elvárt szintet mindig hoznia kell. ezt meg kell tanulni, ha a pályán akar maradni. És hidd el, ezt csakis az mondatja velem, mert nagyon szeretem hallgatni a zenéjét. Ha nem igy lenne, akkor nem is írnám le, mert nem érdekelne mi lesz vele a továbbiakban.

Ennek a koncertnek az okát Ibolyának és a csapatának elemeznie kellene és végiggondolni és levonni a következtetést.
nagyon rosszat tesz az, ha ezt csakis a közönségre fogják, mert meggátolja abban, hogy kijavitsa a saját hibáit.
amugy azt gondolom, Ibolya nem az a fajta, aki a saját kudarcainak az okát másban keresi.
szia:-)

(bolondnőszemély, olahibolya.hu, 2004-12-11 15:24)


Bolondnőszemély, teljesen igazad van abban, hogy ez a turné távol állt a profizmustól, majd minden tekintetben. Tudjuk be annak, hogy ez volt mindenkinek az első.

Én is voltam már elég sok koncerten, így bizton tudom állítani hogy hatással van Ibolyára a közönség. Pl szerintem az első Merlin koncert volt a leggyengébb, de annak megvolt az oka. Eléggé ráncolta a szemöldökét Ibi, mikor mentek a beüvöltözések. Szó szerint tapintható volt a levegőben a feszültség, hogy mindjárt egymásnak esik a közönség....
De volt olyan is mikor Ibolyának volt szar kedve, de a publikum olyan jó volt, hogy a színpadon már semmi sem látszott rajta.

Igazad van, hogy a profi előadónál nem veszi észre a közönség. Se ezt, se azt. Például mikor nálunk járt Robbie Williams fél hulla volt az influenzája miatt....hát ezt is csak utólag tudtam meg. :) Adjunk időt Ibolyának! Végtére is ott a tojáshéjj a fenekén ha arról van szó, hogy mióta van ebben a szakmában. Minden-minden megvan Ibolyában. Még egy kis rutin és tökély lesz.

(Anikó, olahibolya.hu, 2004-12-11 15:41)


Persze, tudom, hogy még "pályakezdő" ezért nem is vonok le ebből messze menő következtetést.
Cak azért tarttoam fontosnak leirni, mert az ember tanulni tud a saját hibáiból és igy válik igazi előadóművésszé.
Én is drukkolok Ibolyának, és remélem még sok koncertjén ott leszek. (nem rajtam fog múlni:-)) )

(bolondnőszemély, olahibolya.hu, 2004-12-11 15:47)


Anikó és bolondnoszemely! Mindkettőtökkel egyetértek! Anikó veled teljes mértékben, bolondnoszemely veled csak részben. Én úgy gondolom, hogy az, hogy egy közönség jó-e vagy rossz, az nem azon múlik, hogy mennyire tapsol. Nem mondtam, hogy nem volt taps, csak valami úgy hiányzott. Olyan jó lenne, ha le tudnám írni szavakkal, hogy mi, de nem megy. Anikó szerintem te pontosan érted, hogy mire gondolok. Érzed az 1. merlines taps és a millenárisos taps közti különbséget. Remélem egyszer bolondnoszemely is megérezheti.

Amúgy Pécsen szerintem a kislányodat még láttam is, ő végig tapsolt! Ki is szúrtam a tömegben, ő volt a leglelkesebb. Kár, hogy a többiek nem követték a példáját. De ezen már kár búslakodni, gondoljunk arra, hogy a közönség (nagy része) mindennek ellenére élvezte a koncertet. Mint ahogyan ez susanna43 írásából is kiderült. Éppen ezért gondolom, hogy Ibolya teljesített az általad említett tőle elvárt szintet. A duett szuper volt, a lassú számok gyönyörűek, csak az a plusz hiányzott, amiről mi tudjuk, hogy Ibolya rendelkezik ezzel. A jó értelemben vett bohóckodás, a mutogatás, a grimaszok stb. Persze abban egyetértek, hogy még csomó mindenben fejlődnie kell.

Bolondnoszemely, szerintem már olvastd az oiro honlapján juditluc írását a szombathelyi koncertről, ha még nem, tedd meg, mert megéri. Hátha egy kicsit kárpótol.

(edus, olahibolya.hu, 2004-12-11 16:33)


Eszmét cseréltünk már erről Helgával hogy: "mi a baj a közönséggel általában??"
Először én is úgy gondoltam, hogy pusztán állós bulit kell szervezni, akkor lesz igazán koncert feeling. De a millenáris után végképp tudatosult bennem, hogy itt nem erről van szó. Egyszerűen mi fiatalok és az idősebb ám de mégis pörögni kívánó emberek jócskán kisebbségben vagyunk, ugyanis 80%-ban inkább a konszolidált egyéneket vonza Oláh Ibolya zenéje.
És imhol a zsákutca! :) Egyszerűen képtelenség megfelelni a 10éveseknek a huszonéveseknek a harmincasoknak és az 50 felettieknek egyszerre. Hiába az "őstehetség", itt már 4 felé kéne szakadnia szegény Ibolyának. Ennyi réteget megmozgatott és kész. Mit tehetünk??? Jószerivel semmit. Összevegyülünk egy-egy fellépés alkalmával. Én zavarom azokat, akik mélyen át akarják érezni a zenét a maguk csendes módján, ők visszafogóan hatnak rám, a számomra kissé rideg hozzáállásukkal. És ez nem fog változni.....
Az az egy bődületes szerencsénk, hogy olykor-olykor annyira fergetegesre sikeredik egy-egy buli, hogy összemosódnak a rétegek. Na erre mondjuk mi Edinával hogy "húbammeg" ez milyen jó koncert volt! :)

(Anikó, olahibolya.hu, 2004-12-11 17:30)


Szia Anikó! Tök úgy van, ahogy mondod. És szerencsére a legtöbb összevegyülés nagyon jól sikerül, a pécsi nem ilyen volt, na bumm. De tuti, hogy a dec. 29-ei "húbammeg" lesz :)! Ott fogok tapsikolni az orrod előtt, mert kb addig ér a kezem, ha felemelem.

(edus, olahibolya.hu, 2004-12-11 18:21)


Hala Istennek vannak jobb és gyengébb napjaink. Egyszer jobban máskor gyegébben teljesítünk. Vegyük a sportolókat. Az olimpiai érmeket a ranglista alapján lehetne kiosztani, nem lenne szükség a versenyre. A favoritok is kikapnak olykor. A legnagyobbak is hibázhatnak.
Más. Aki nem csinál felejthetô prudukciót, az sosem lesz felejthetetlen.
Az életben tudnunk kell milyen lenn. Akkor elvezzük a másik végletet.
A legnagyobbak is buknak. Bocs, ez nem is valódi bukás, de benne van a pakliban. Latinovics egyik estjén olyan pocsék volt, hogy többen hazamentek. Mégsem vitatja senki, hogy hazánk legnagyobb színésze volt.
Az számon kért profik minden alkalommal teljesítenek egy elvárható szinten. Ez nagyon jó. Egyetlen baj van velük, hogy ezzel általában beérik. Kiemelkedôt sosem nyújtanak. A zenészek többsége lenyomja a lemezanyagát. És? Akkor minek a koncert? Megveszem a cd-t, és akkor veszem elô, amikor csak akarom. Az elôadás más. Az - reményeim szerint - több, sokkal több. Ha jól csinálják, maga a varázslat. Ibolya ehhez ért. A legrosszabb pillanatában csinált egy lemezbemutatót, és nem többet. Ezért éri kritika, nem is ok nélkül. Tôlle többet várunk, mert azt szoktunk meg.
Semmi gond. Egy, esetleg egy-két, gyengébb elôadás belefér. A többi, mondjuk 15, pedig felejthetetlen. Sokaknak örök élmény. Ha végig gondolom elmúlt harmincegynéhány év szinházi, koncert, sport élményeimet, sajnos nem soknak örülhettem. Most ismét van mitôl jókedvûnek lennem. Errôl szól egy Ibolya elôadás. Persze, aki a gyengébbet fogja ki, annak nem öröm, hohu az összes többi kitûnô volt. De az élô elôadásnak éppen ez a sajátja.

(LA1, olahibolya.hu, 2004-12-11 20:51)


Kedves Anikó!
Érzékeltem én is ezt a problémát a közönséggel, mint oly sokan.
Az elsô koncertkörútnál és lemeznél bizonyára jó ötlet volt az egy síma egy fordított lemezösszeállítás, hiszen Ibolya szinte minden korosztályhoz szólt a verseny alatt, így lemezét is az ôt szeretô széles közönségnek szánta.
A további lemezeknél és koncerteknél azonban -szerény véleményem szerint -a markánsan rockos álló illetve kisszínpados lírai, üldögélôs elôadások, jobban megfognák az aktuális könséget. Mindenki eldöntheti, hogy milyen hangulatban van, melyik elôadásra szeretne elmenni. Es ez nem korfüggô.Tombolhat az állókoncerten a 70 éves lelkében ôrökifjú papa is, ha kedve van, míg a 16 éves is jól érzi magat a lírai esten és eszébe nem jut állva csápolni. Bizonyára nem én vagyok az elsô,akinek ez eszébe jut,dejavou is errôl ír egy helyen.
Ibolyának meg -reményeink szerint -még annyi lemeze és koncertje lesz, hogy meg lehet valósítani mindezt és nem lenne probléma a közönséggel, az mindig a helyhez, hangulathoz, a dalokhoz adekvátan viselkedne.
üdv. Sikambria

(Sikambria, olahibolya.hu, 2004-12-12 16:22)



A kislányom ugy jött haza, hg yteljesen vörös volt a tenyere:-)) A 6 éves fiam is csak a végére álmosodott el, pedig ők már 8-1/49-kor aludni szoktak. (kcisit féltem is, hog ymásnap hogy szedem ki őket az ágyból, de nem volt semmi gond:-)

hatás, hangulat, közönség...

Én sem igazán tudom megfogalmazni, ennek a lnyegét, de p. pár hete voltam Zorán koncerten, ahol kb 2 ezer ember volt. Tehát viszonylag nagy tömeg. és mégis. Olyan igazán bensőségs hangulat alakult ki, nem egy szám volt, ahol elbőgtem magam. Biztos számított pl. az, hogy Zorán elég sokat mesélt. Mesét a számok születéséről, mesélt a szüleiről. Nemsokat, éppen annyit amennyit kellett. ami előkészitette a te repet akövetkező számnak. Jut eszembe még valami, ami szintén fontos lehet. egy -egy szám után mingdig volt kifutási idő, hogy a taps elülhessen, hogy a közönség és az előadók ráhangolodhassanak a kövekező számra. ez nagyon fontos volt, és Ibolya koncertjén ez hiányzott. Egyik szám után, mindjárt a másik....nem volt idő "aklimatizálüódni).
De belátom: ehhez már ténylegesen hatalmas rutin, szipadismeret kell és teljes magaiztosság. Zoránban mindez megvan már...30 év után. :-))
Tehát ezek a kis szünetek, az összekötő szövegek nagyon fontos hangulati hatással birnak.

(bolondnőszemély, olahibolya.hu, 2004-12-13 10:13)