Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Debrecen - 2004. november 11.
Lovarda
„Egy sima, egy fordítottlemezbemutató koncert


..Sajnos a debreceni koncerten megoldódott az álló, ülő kérdés: mindenki egységesen ült. :(
Ibolya biztos azt gondolta valami baj van, csak én tudtam (és ezért féltettem is őt a debreceni koncerttől) , hogy a civisvárosban sajnos az emberek ilyenek. Sok a sznob, illetve a zárkózott és érzelmeit nehezen kimutató ember. Azért az arcokat elnézve mindenki élvezte a koncertet, de tudom hogy Ibolyának oltári fontos a közönség egyértelmű visszajelzése üvöltözéssel és csápolással egybekötve. Hát most ezt nem igazán kapta meg.
Azért a végére csak feloldódott a debreceni gőg és ütemes tapssal köszönték meg a koncertet (volt Ibolyázás is). Meg sorban álltak az autogrammért is. Szépen fegyelmezetten, nem hangoskodva ahogy azt az illedelmes civispolgároktól illik. :) Ibolya azért egy kicsit fellélegzett.
A nyíregyházi emberek sokkal felszabadultabbak, tudom hogy az a koncert kárpótolni fogja őt majd ezért a tartózkodó modorért. Novák Peti nem volt most sem, Kandech Evelyne volt helyette, de én örültem neki. Szóval nagyon jó volt ez a koncert, csak a közönség nem közölte ezt Ibolyával..”



Profi előadás, kitűnő hangulat.

Ismét Debrecenben lépett fel Oláh Ibolya.
Nem is olyan régen ebben a városban búcsúzott Ibolya a Megasztár buliktól.
Akkor hatalmas sikere volt...
Sokan féltették Őt, mi lesz vele a jövőben.
Nos, ma már ez nem kérdés. Ott bizonyított, ahol talán a legnagyobb sikerét aratta a múltban.
A mostani előadás persze minden szempontból más volt, mint a fél évvel ezelőtti koncert.
Egy dolog nem változott: szerették, nagyon szerették Őt a nézők.
Ibolya mindent meg is tett ezért, a legjobb formáját hozta,
valóban elvarázsolta a közönségét.

(olahibolya.hu)


Sajnos a debreceni koncerten megoldódott az álló, ülő kérdés: mindenki egységesen ült. :(
Ibolya biztos azt gondolta valami baj van, csak én tudtam (és ezért féltettem is őt a debreceni koncerttől) , hogy a civisvárosban sajnos az emberek ilyenek. Sok a sznob, illetve a zárkózott és érzelmeit nehezen kimutató ember. Azért az arcokat elnézve mindenki élvezte a koncertet, de tudom hogy Ibolyának oltári fontos a közönség egyértelmű visszajelzése üvöltözéssel és csápolással egybekötve. Hát most ezt nem igazán kapta meg.
Azért a végére csak feloldódott a debreceni gőg és ütemes tapssal köszönték meg a koncertet (volt Ibolyázás is). Meg sorban álltak az autogrammért is. Szépen fegyelmezetten, nem hangoskodva ahogy azt az illedelmes civispolgároktól illik. :) Ibolya azért egy kicsit fellélegzett.
A nyíregyházi emberek sokkal felszabadultabbak, tudom hogy az a koncert kárpótolni fogja őt majd ezért a tartózkodó modorért.
Szóval nagyon jó volt ez a koncert, csak a közönség nem közölte ezt Ibolyával. Kár. De tudtam hogy ez lesz. Nem valami jó bizonyítvány ez rólunk...

A kihangosításról: olvastam néhányszor hogy másnak is baja volt Ibolya hangjának kihangosításával.
Mikor elkezdődött a koncert, nekem is ez volt rögtön a bajom, aztán a 2. szám közepén rájöttem mi lehet a gond.
Valami okos tóbiás a blogban megjegyezte, hogy Ibolya hangja olyan erőtlen, hogy nem lehet rendesen kierősíteni. Na most nevetséges dolog, de én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: azért alulkevert Ibolya énekhangja, mert túlságosan is dinamikusan énekel: bizony néhányszor úgy megemelte a hangját, hogy túlharsogta a zenekart. Talán ezért "csendesítette" le egy icipicit Ibolyát a keverő srác, hogy legyen még tartalék, ne legyen túlerősítve a hangja pl. a rockdaloknál. Persze ez csak az én véleményem.
A koncertre elkísért életem párja is, aki nem Ibolya-fan, inkább semleges, mégis a végén csak annyit jegyzett meg: Ez profi volt!


Ja és Ibolyát amióta ismerem még egyszer sem hallottam hamisnak. Most is tisztán és erőteljesen énekelt.
A Hazámnál láttam, hogy egy kicsit dobolt a lábával...:) igen, marha nehéz a ritmust tartani a vonós hangszerelése miatt. :P Azért zongorával jobb is, könnyebb is neki.
Novák Peti nem volt most sem, Kandech Evelyne volt helyette, de én örültem neki. Persze Petinek is örültem volna, de Evelyne-t szívesebben hallgattam most élőben. Ő is nagyon jó volt a néhol countrys beütésű nótákkal. Egy kis színfolt volt a koncerten. A színfolt pozitívan kétértelmű.:P

(MoDe, OIRO fórum, 2004.11.12.)


Gyerekek! Megjöttem Debrecenből, még most sem hevertem ki a találkozást!
Nehéz szavakat találni, kifejezni az érzést, az élményt megfogalmazni!

PROFI!!! PROFI! előadást láttunk!
Annyira laza és természetes, meg se fordult fejemben, hogy debütáló művészt látok és hallok!
Soma után szabadon- szinpadra született-lát a szinpadon, folyamatos kontaktusban van a közönséggel, amit szorongva nem lehet metenni!!!
Az előttem ülő 50-es a végére teljesen magáévá tette, átélte az élményt és Ibi vette az adást, jó volt látni, hogy annyira széles skálán van a közönség, ami a korosztályt illeti, és mindenki tapsolt, visszatapsolta a mi " kis MŰVÉSZNŐnket!
Egy kis személyes : Sikerült szert tennem egy plakátra, az Ibi képével készítetett (erre az alkalomra)pólomra is kaptam aláírást( Szerintem Ő is meglepődött és örült) , amit erekjeként fogok őrizni!Természetesen a Cd-m sem maradt dedikálás nélkül!
260 km utaztam, de észre sem vettem,- közben Ibolyát hallgattam!

Köszönöm az élményt! SOK SIKERT KÍVÁNOK !
Nem ez volt az utólsó, még a Millenárisra biztos elmegyek!

Magonc ( Magdi )

(Magonc, olahibolya.hu, 2004-11-12 08:11)


Kedves Ibolya!
Amikor 1999-ben Szegeden egy ÁGOTA táborban elöször hallottalak, már az egy óriási élmény volt!
Még a fotot is örzöm! Tudtam egyszer az ország kedvencével sikerül aláiratni! Így lett!!!
Most itt ez a koncert.Félve mentem, vajon milyen lesz?
Ahogy a buli után is mondtam neked, kellemesen csalódtam!!! Egy igazán profi énekest láttam, aki ugyanaz az egyszerü,vagány csaj mint évvekkel ezelőtt! Ért a közönség nyelvén, és látszik nincs elszállva magától, mert ő van a szinpadon!!! Hidd el, nem véletlen volt a vastaps az elején! Kérlek vigyázz magadra! JA, a 4.b osztály köszöni szépen e dedikált posztert!! Légy jó,szép és okos!!!
További sok sikert! Molnar Kata

(keti, olahibolya.hu, 2004-11-13 23:11)