Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Stúdióban... - 2004. aug.-szept.
Ibolya 1. önálló albumának stúdiófelvételei

Ibolya végig részt vett a lemez készítésében, mindenbe ”bele ütötte az orrát”. Nehéz, de ugyanakkor nagyon jó vele dolgozni. Nehéz, mert maximalista, neki nem felel meg a jó, csakis a kifogástalan; és jó, mert nagyon konstruktív. Már a demók készítésekor is képes volt egy nótát akár tízszer, sôt ha nem volt teljesen elégedett akár többször is elénekelni.”


Ibolya 2004. augusztus 25.-én kezdte meg első lemezének stúdió munkáit.

A számok zenei alapja elkészült, a dalok feléneklése és a végsô keverés még hátra van. Feszített munkát végeztek az elmúlt hetekben a zenészek és a hangmérnökök, mert a kezdeti kisebb csúszás ellenére is tartani szeretnék a korábban megjelölt határidőt. Az október elején megjelenő cd zenei vezetője Novák Péter szerint nem állnak rosszul a terminusok sem, ami pedig a produkció zenei részét illeti, azzal maximálisan elégedett.

- Ezek a dalok Ibolyáról szólnak, az ő világát tükrözik. Egyébként Ibolya végig részt vett a lemez készítésében, mindenbe ”bele ütötte az orrát”. Nehéz, de ugyanakkor nagyon jó vele dolgozni. Nehéz, mert maximalista, neki nem felel meg a jó, csakis a kifogástalan; és jó, mert nagyon konstruktív. Már a demók készítésekor is képes volt egy nótát akár tízszer, sőt ha nem volt teljesen elégedett akár többször is elénekelni.

Mindenrôl megvan a véleménye, legyen szó akár a zenéről, a hangszerelésről vagy a szövegekről. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy kész van az anyag, de ez csak részben igaz. A énekfelvétel most következik. És ez a legfontosabb. A következő napok, hetek munkája határozza meg, hogy milyen sikerre számíthat a lemez.


Idő van...

Oláh Ibolya lemezszerződést kötött a BMG records magyarországi leányvállalatával.

Nem is akár milyet...

Öt év, három garantált nagylemez mindenképp a tehetség elismerésének, és az elôadó iránti érzett bizalomnak a jele. Különösen fontos ez egy olyan énekesnô esetében, akinek megosztó személyisége, szókimondása, véleményvállalása általában vegyes érzelmeket váltott ki mindezidáig a hallgatóságból. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: Ibolya énekelni nagyon tud. Ezért örül a művészeti vezetéssel megbízott csapat, hogy végre bejelentheti, idô van! Elkezdôdtek a lemezfelvételek.

Az album, mint a munkacíme is mutatja - Egy sima, egy fordított -, a maga nemében egy egyedülálló vállalkozás.

Valódi utat keres az úgynevezett fôsodorban, mértékrendet az értéktelenségben. Az elôadó és a kiadó nem véletlen kért fel olyan progresszív szerzôket, muzsikusokat a lemez megírására mint Novák Péter, és Presser Gábor.

Különös páros az övék: Presser összetéveszthetetlen hangvételű klasszikusai kapnak más értelmezést az LGT-és évektől (egy új dalt is beleértve) napjainkig, míg Novák csapatot épít, felkészülve a nem is olyan távoli jövőre. A szerelemnek múlnia kell, Embertelen dal, Jó estét nyár, jó estét szerelem, hogy csak a legismertebb Pici slágereket említsük. Presser új dalt is komponált, kifejezetten Ibolya részére. Novák csapatot épít, felkészülve a nem is olyan távoli jövőre.

A CD-nek az öt ismert és hét ismeretlen nóta összetéveszthetetlen hangulatot kölcsönöz, szinte megelevenedik előttünk egy történet, a számokat egymásra fűző laza dramaturgiának köszönhetően.

A szerzôk a lemez műfaji sokszínűségének köszönhetôen minden stílus legizgalmasabb hangszereseit hívták meg dolgozni. A dalok alapjait a Borlai Gergő vezette Europian Mantra rakta le. Lázár Zsigmond, Orosz Zoltán, Balogh Kálmán felelnek a speciális hangszerekért. Fekete Kovács Kornélnak köszönhetően egy valódi Big Band, valamint egy vonós négyes is megszólal. Közreműködnek a lemezfelvételek alatt: Cséri Zoltán, Zsömle Sándor, Babos Károly. Rengeteg fiatal tehetséges előadó!

(olahibolya.hu, OIRO)