Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Esélyegyenlőségi díj - 2004. április 8.
angol tanfolyam, Ibolya & GLaci


Lévai Katalin megjegyezte, hogy Laci támaszkodhat családjára, és külön kérdezte Ibolyát, ki fogja segíteni további pályáján. Ő pedig elmondta: csak magára számít igazán, meg nevelő anyácskájára az otthonban, ahol élt eddig. A miniszter arra figyelmeztetett: tanácsadó, segítő kell, ő maga is mindig megbeszéli munkatársaival a döntéseket, a sikerben elővigyázatosságra van szükség. Ibolya bólint: ezt már megtanulta.”


"Keresünk egy jó nyelviskolát" - mondta az esélyegyenlőségi miniszter, mivel mind a két új csillag elsősorban az angol nyelvet akarja jól elsajátítani.

Egyéves képzésre lehetőséget nyújtó esélyegyenlőségi különdíjat adott át csütörtökön Oláh Ibolyának és Gáspár Lászlónak, a Megasztár című televíziós produkcióban feltűnt és híressé vált két roma származású énekesnek Lévai Katalin miniszter asszony.

"Keresünk egy jó nyelviskolát" - mondta az esélyegyenlőségi miniszter, amikor az irodájában lezajlott oldott hangulatú beszélgetés során kiderült, hogy mind a két új csillag elsősorban az angol nyelvet akarja jól elsajátítani, amire eddig nem volt módjuk. Erre ugyanis, mondták el mindketten, nagy szükségük lesz pályájuk során - bár Lévai Katalin, aki eredetileg nyelvtanárnő, pedagógus, nem csupán a versenyen elért szép sikerhez gratulált mindkettejüknek, hanem kitűnő angol kiejtésükhöz is, amelyet csakis a fonetikus átírás és a jó hallás révén sikerült elsajátítaniuk.

"Ismeri-e Edith Piaf dalait?" - tudakolta még Lévai Katalin Ibolyától, kiejtve azt a nevet, amely mindenkinek a nyelvén van, amióta a TV-2 produkciójában felcsendült Ibolya kissé rekedtes, erős hangja. Oláh Ibolya elismerte: a versenyig nem, de azóta már sokat hallott a nagy művésznő életéről, pályájáról.

A díjátadás semmiképpen sem hasonlított két "megasztár" és egy miniszter találkozásához: mind Ibolya, mind Laci hétköznapi öltözékben, hátizsákkal állított be az alkalomra, amelyen csak az asztalt körbevillogtató fotósok és a tévékamerák jelezték, hogy mégsem csak családi beszélgetésről van szó. Ez azonban cseppet sem zavarta a résztvevőket, hiszen ma már mindegyikük életének mindennapi kísérője a nyilvánosság.

A téma elsősorban a két fiatal egy csapásra megváltozott élete, jövője volt. A miniszter asszony megkérdezte, nem okozott-e csalódást Ibolyának a második hely. A válasz az volt, hogy nem, erre fel volt készülve, és örül a sikernek, amely számos további szereplést tesz lehetővé. Ibolya nem is számított arra, hogy ennyi helyre fogják elhívni a győztessel együtt, bár a szerződések nem olyan biztosak, mint az első helyezetté.

Gáspár Laci is számos további fellépésre készül, lemezt szeretne készíteni, és tanulni fog. Lévai Katalin megjegyezte, hogy Laci támaszkodhat családjára, és külön kérdezte Ibolyát, ki fogja segíteni további pályáján. Ő pedig elmondta: csak magára számít igazán, meg nevelő anyácskájára az otthonban, ahol élt eddig. A miniszter arra figyelmeztetett: tanácsadó, segítő kell, ő maga is mindig megbeszéli munkatársaival a döntéseket, a sikerben elővigyázatosságra van szükség. Ibolya bólint: ezt már megtanulta.

"Aranyos volt a miniszter asszony" - nyilatkozott a találkozó után az újságíróknak Megasztár második helyezettje, és Laci is elégedett volt a családias találkozóval. Ibolya még gyorsan meguzsonnázott, elszívott egy cigit, aztán indultak a következő programokra. Amióta véget ért a verseny, nincs megállás.

(http://www.ma.hu/page/cikk/ae/0/83408/1)