Oláh Ibolya Múzeum

Megasztár 10. döntő - 2004. március 27.
„When you're good to Mama” (musical est, Chichago, Mama Morton dala)

„..Én 30 éve élek színházban és már nagyon sok mindent hallottam és megtapasztaltam és az a legnagyobb nehézsége a magyarországi musical előadásoknak, hogy elég kevés olyan színésznő van, aki nagyon jól tud énekelni, és elég kevés olyan énekesnő van, aki tud magával mit kezdeni a színpadon. Nagyon ezt te sutty, így elrendezted ebben a pillanatban, úgyhogy.. nem tudok mit mondani.. nem akartam hinni a fülemnek....”
„….Azért öröm veled dolgozni, mert nem kell neked azt mondani a stúdióban, hogy „énekeld ezt mégegyszer, mert nem volt elég tiszta”. Én még nem hallottam hamis hangot tőled..”

Ezen a héten musicelt énekelünk. Nagyon nehéz lesz, a Chicágóbol énekelek egy dalt. Hosszú angol szöveg, remélem lesz idő megtanúlni.
(Ibolya, 2004-03-23 05:09:43)

Megnyugtatásúl közlöm veletek, nagyon jól haladok a dallal, most úgy érzem, szombatra kész lesz. Képzeljétek, Evelyn is itt van a házban és segít nekem.
(Ibolya, 2004-03-24 07:44:24)


Kisfilm:

Akikkel találkoztam művészekkel, Novák Peti, Kishonti Ildikó, Pécsi Ildikó, mind mondták, hogy el tudnának képzelni musical színésznek, mert játszok a színpadon, játszok az arcommal, meg többet fordítok a látványosságra. Most a Chicago-ból a Mama Morton-t fogom énekelni. Egy nagyon kemény börtönőrnő, egy ilyen jó nagy darab, pufika és ő diktáljka itt a szabályokat. Nem vagyok kemény nőci, csak néha szeretek irányítani egyébként. Meg ez a dal, ez egy nagyon jó dal.


Zsűri értékelés:

Először is had dícsérjelek meg Ibolya, mert egyrészt megtanultál egy ilyen nagyon nehéz angol szövegű dal és nem rontottál benne, legalábbis nem hallottam meg benne, másrészt meg még bónuszként, számomra is meglepetésként bevállaltál egy olyan intrót, ami eredetileg nem volt a dal előtt, már csak azért, hogy még elmondjál néhány sort angolul nekünk. Tehát megy ez neked, ha erre te figyelsz. Másrészt meg had lopom el a Barna megjegyzését itt a műsor közben, mert hogy talán ide vonatkozik: hogy azért öröm veled dolgozni, mert nem kell neked azt mondani a stúdióban, hogy „énekeld ezt mégegyszer, mert nem volt elég tiszta”. Én még nem hallottam hamis hangot tőled.
(Pierrot)

Hihetelen volt! Olyan volt, mintha egy CD-t hallgatnék, minha az eredetit hallgatnám, úgyhogy nem is tudok hozzáfűzni semmit. Kirázott a hideg meg minden. Nagy állat volt!
(Pély Barna)

Amit a filmecskédben mondtál, hogy már említették neked művészek, hogy neked nagyon jól áll minden, amibe a színjátszás és a színészi tehetséged megvillan, ez való igaz. Már mondtam ezt a szót, de nem tudok mást mondani, minthogy olyan istenadta fantasztikus őstehetség vagy drága, amit tényleg az ember kap és dolgozik vele. És remélem, hogy érzed azt, hogy ebben az országban hányan imádnak, drukkolnak, hogy ezt a nagyon nehéz pályát végig tudd csinálni, ahol nyilván vannak árnyoldalak is, amit te a héten megtapasztaltál, ami neked fájdalmat okozott, és hogy ezeken túl kell hogy lépjél azért, hogy tudjál adni az embereknek, mert te erre születtél. Drukkolunk hogy ezt meg tudd valósítani. Gratulálunk!
(Soma)

Én 30 éve élek színházban és már nagyon sok mindent hallottam és megtapasztaltam és az a legnagyobb nehézsége a magyarországi musical előadásoknak, hogy elég kevés olyan színésznő van, aki nagyon jól tud énekelni, és elég kevés olyan énekesnő van, aki tud magával mit kezdeni a színpadon. Nagyon ezt te sutty, így elrendezted ebben a pillanatban, úgyhogy.. nem tudok mit mondani.. nem akartam hinni a fülemnek.. ahogy elindítottad, és ahogy folytattad és ahogy felépítetted, és ahogy hoztad ezt a szerepet, amiről azt se tudom, hogy micsoda.. Szóval egyszerűen nagyon-nagyon tetszett. Téged el fognak hívni színházba musical főszereplőnek és meg fogod tölteni a nézőteret. Kérjél tőlük baromi sok pénzt, akármennyit mondanak, kérjél 5x annyit!
(Presser Gábor)

Ibolya én is tanácsot adnék, egyszerűen nem minősíteném a teljesítményedet. Amikor Bob Marley nagyon híres lett, akkor az éneklés mellett megoldott belpolitikai válságokat. És arra gondoltam, hogyha énekelsz igazán a magyar-roma kérdést megoldhatnád és kibékíthetnéd ezt a nemzetet úgy mellesleg.
(Bakáts Tibor Settenkedő)


When You're Good To Mama

Egyéb újdonság hiányában - most már sokadszor - újból áttekintettem Ibolyával készült korábbi felvételeimet, hogy kissé enyhítsek a nem túl szórakoztató nyári uborkaszezonon.

Korábban már írtam pár sort a 7. döntőben Ibolya által énekelt, számomra nagyon kedves Family Portrait című számról is, de megasztáros dalaiból az mégsem tudott az első számú kedvencemmé válni. Akkor hát melyik is lehet a listavezető dal? Ez bizony a Chicagoból való When You`re Good To Mama című szám, melynek sajnos van némi történeti előzménye is, ugyanis ezt Ibolya abban a 11. döntőben énekelte második dalaként, melyet megelőző héten Ôt olyan szervezett és alantas média támadássorozat érte, hogy csak néhány okos embernek köszönhetően nem lépett ki azonnal a versenyből. Fura egybeesés, de a Family Portrait dal előadását megelőzően is tudjuk, hogy Ibolya a balul sikerült 6. döntőbeni szereplése miatt törte el önakaratúlag saját kezét. Mindkét dalnak tehát egy olyan előzménye volt, amikor Ibolyának fehéren-feketén be kellett bizonyítania közönségének, hogy a történtek ellenére Ô mégis a legjobb helyen a színpadon van. A Family Portrait esetében mint azóta tudjuk: Ibolya maradandót alkotott. Úgy énekelte el azt a dalt, hogy felülmúlta vele az eredeti, nagyon sikeres klipp-változatot is. Eddig talán ezt énekelte el a legtöbb alkalommal. Ekkor azt hittük: szebben és gazdagabban már nem képes Ibolya énekelni, de rá kellett jönnünk, hogy a különlegesen izgalmas helyzetek képessé teszik Ôt olyan szivárványszínek előhívására is, amilyeneket előtte senkitől soha nem láttunk, hallottunk. Egy ilyen fantasztikus színfelbontás történt meg a When You`re Good To Mama című szám eléneklése során.
Fontos tudnunk még, hogy ehhez a makulátlan énekléshez szükséges üvegprizmát valójában az elsőként titokzatosan elénekelt Álmodtam egy álmot című dallal adta közönsége Ibolya kezébe azzal, hogy művészi alázattal, aránymetszéses visszafogottsággal és franciás eleganciával elénekelt dalára hallgatósága egyértelmű tapsviharral üzente meg: szeretünk, kellesz nekünk - amilyen vagy, nem ülünk fel a Téged megalázni igyekvő médiapletykáknak!
Íme, már jön is a színpad hátteréből az önmagát szigorú tekintetűnek jövendőlt pufóka börtönőr. Mindjárt el is kezdhetünk a félelemtől remegni!
Ni-ni, mi történik? Nem is pufóka, nem is börtönőr kinézetű! Minden jel szerint egy csinos nő közelít! Ott bizony egy szemet azonnal Magához vonzó természeti jelenség vonul felénk: pihekönnyű fekete blúzban, belőle szándékosan kikandikáló vállal és férfiakat máris megbolondító pántocskával, nyakában levegősen mutató finom lánc - kereszttel, karjait fekete és fehér, többsorosan feltekert karkötő díszíti. Fityegőkkel, lánccal ízlésesen díszített, kissé buggyos fekete nadrágban van, magas szárú tűsarkú csizmát visel, széles szájjal mosolyog, mikrofont lóbál a kezében, mintha éppen a Váci utcában lófrálna.
Finom nőies domborulatait öltözéke csábítóan kihangsúlyozza. Frizurája most is az egyedi frufru, szája hangsúlyosan és csillogóan élénkpirosra festett, szemei fekete kontúr mögül ragyognak ránk. A smink ízlésesen eltalált sőt telitalált. Megáll, toporog kicsit, meghajol, a mikrofont szájához emeli, körbejáratja fejét és tekintetét, csibészesen és titokzatosan mosolyog. Felveszi a kontaktust. Ő már tudja, amit legott mi is megtudunk majd. Még nem csinált szinte semmit, de máris sugárzik, nagyon egyben van a szentem. Az a legnagyobb vesztünk, hogy ezt Ő tudja a legjobban, hiszen most ezzel minden földi és férfi --kínjaink-- okozója lesz! Pillanatok alatt az ujjai köré csavar bennünket. Tudjuk ezt valamennyien, és mégis engedjük Neki.
Egy szál zongorakísérettel elkezdi a varázslatot: az intrót énekli. Intőleg felemelt ujjával, de kedves mosollyal gyorsan szájunkba rágja a --börtönszabályzatot--, hogy tudjuk, egyáltalán milyen elbánásra számíthatunk. Hogyan is ijedhetnénk meg Tőle, hiszen fejével és most is sokat üzenő, csintalanul mosolygó szemeivel körbepásztáz, felmér bennünket, játszik a szemével és a szemünkkel. Biztatóan és kedvesen ránk bízza mosolyát. Ránk sütögeti tiszta szemeit, fejét ide-oda íveli, billentgeti, bátorítólag piciket felénk bólint, szeme sarkából néha visszapillantgat ránk. Karjával a dal ütemére holdat rajzol, köröz. Testét lassan előre hajtja, szemével hamiskásan hunyorít, lábaival taktust kopog a dalnak. Egyetlen oda nem illő mozdulata sincs!
Mindent kikapcsol. Mi vagyunk csak jelen meg Ő. Most mindenét nekünk adja, lelkébe láttat, teljes hódítási céllal énekel. Magával ragad, üzen, szeret, kedvesen affektál. Közelébe hív mindannyiunkat, és mi boldogan nem menekülünk, mert szeretjük. Szinte isszuk a hangját. Azt csinál velünk, amit csak akar, de csak jót akar és csak jót ad nekünk. Elbűvöl és elkényeztet. A dal eredeti értelmét saját egyéniségére szabja. Hirtelen eszünkbe villan egy rossz érzés: egyszer vége szakad e dalnak és már most sajnáljuk. Az intró végére nincs ember, ki ne Rá figyelne. Ahányan vagyunk, annyian nem menekülünk mindenféle titkos delejeitől. A közönség a dal kis szüneteiben ütemre tombol. Valóban szánni való rabok lettünk az Ő csodálatos és lakályos börtönében, pedig eddig még csak az első eligazításon estünk át! Miféle börtön ez Ibolya, hogy önként költözünk őrzésed alá?
Pedig most jön még csak számunkra az Ibolya-féle kedves --rémuralom--. Hangja hihetetlen gazdag régiókat, spektrumokat, harmóniákat jár be, tökéletesen uralja azt: cseng-bong, cseveg, csacsog, rekedtesít, recsereg, lebeg, vibrál, hajlik, fénylik, szárnyal. Az égig emelkedik és a földig alászáll, szivárvány színeken lovagol, fülünket hangpihékkel gyönyöríti.
Teste mozgásával, íveivel, billentéseivel énekét --vesztünkre-- tovább hangsúlyosítja. Szinte teljesen beleveszünk. Most vesszük csak észre, hogy mi nem is a színpadon vagyunk...

A dal végén még jókorát sikítva értésünkre adja: az éneklésben teljesen feloldódott, játszópajtásaivá fogadott bennünket. Ráadásként még egy kis csibészkedést is megenged Magának, mintha előre fogadott volna rá, hogy meg meri csinálni.
Kezében a mikrofon olyan, mintha Isten tette volna bele. Ezen az estén nem is lett volna jobb helye máséban.
Mozgása a dalhoz oly harmonikus, mint újszülötté anyja emlőin.
Édes borzongás fut át rajtunk, mikor egy pillanatra ráeszmélünk: mindez ebből a tündéri lányból oly természetesen csörgedez, mint a tavasszal olvadó hűs hólé a hegyoldalakról. Véletlenül így énekelni nem lehet! Honnan tanulhatta?
Vajon van-e, ki hibát vél találni ezen éneklésben? Van-e, ki túltehetné magát a gazdagító élményen? Nekem nem sikerült, de hadd emlékeztessek csak egy hozzáértőbbre, Presserre, aki szintén szavait keresve azt mondta erről a mit tudom én milyen produkcióról: --Egyszerűen nem hittem a fülemnek!-- Mi is csak a biztos hallás után hittük el, hogy az eredeti dal helyett is a jövőben ez az Oláh Ibolya féle változat lesz inkább az első számú kedvencünk.
Becsüljük meg ezt a kincset érő lányt valamennyien! Ne engedjük Őt senki által bántani!
Kedves Ibolya, Te meg ne járasd az eszed az éneklésen túl bármi máson, mert ilyen isteni ajándékot, mint Neked van, nem illik egyetlen igaztalan pillanat hatása alatt sem odadobnod bármiért is! Ne vedd el Magad tőlünk!

(Bölcs, régi OIRO fórum & Ibolya blogja, 2004.07.06.)