Oláh Ibolya Múzeum

FŐOLDAL

KIADVÁNYOK

IBOLYA

ÚT A MEGASZTÁR VÉGÉIG

SAJÁT ÚT

MULTIMÉDIA

KREATÍV SAROK

IMPRESSZUM

LINKEK



Megasztár 8. döntő - 2004. március 13.
„Tonight” (duett est, Ibolya & Novák Péter)

..Egyáltalán nem féltem a feladattól, mert nagyon jó ember közelében voltam egyébként, tudta, hogy mit akar és hagytam. Eleinte mikor nekikeztünk a dalnak az úgy indult, hogy azt modtam, hogy én nem vagyok hajlandó elénekelni ezt a dalt. Aztán ez a süket-néma jel az, ami ami nagyon tetszett. Péterben pedig az tetszett, hogy annyira lelkes és annyira-annyira akarja csinálni, és szeretem az olyan embert, aki elég komolyan veszi, tehát ez alatt az egy hét alatt azokat a felkészüléseket, ami most is és megvan az eredménye, nagyon jó produkció, tehát megéri..”


A multkori döntő után pihennem kellett, mert vasárnap fotózáson voltam délelőtt, délután forgatás volt a házban. A párokat filmezték. Az én párom Novák Péter lesz. A forgatás után (végre) haza mehettem, egy tiszadobi barátom vitt haza kocsival. Bár nagyon rövid volt a Tiszadobon töltött idő, azért jól esett. Anyácska finom vacsorával várt. Hétfőn délután jöttem vissza a házba, azóta lázasan készülődünk Novák úrral. Úgy érzem jó lesz, nagyon jól megcsináljuk a dalokat. Sajnos nem énekelhetünk magyarúl. Nem hagyják..

(Ibolya, 2004-03-10 15:08:17)


Kisfilm:

Hát a Novák Petivel beallom rosszabbra számítottam, kicsit azért izgultam, de annyira azért nem. Egy nagyon jófej, egy borzasztóan közvetlen, nagyon gyorsan tud oldódni. Kicsit hagyom, hogy irányítson, egy icike-picikét. Sokszor jó az, amit kigondol és megmutatja, hogy „Nézd csak Ibi én ezt így gondoltam.”
Ezt a dalt, amit most fogunk énekelni a Novák Péterrel, ezt Tina Turner és David Bowie énekelte együtt egy duettben. Egyedül azt csinálsz amit akarsz, úgy szólózol, ha belerontasz, akkor úgy javítod ki magad, ahogy akarod, viszont ha ketten duettezünk, akkor egymásra viszont oda kell figyelni.
(Ibolya)

Van az Ibolyával itt egy nagyon komoly helyzet, megbocsáthatatlan vétke az, hogy csak és kizárólag embernyelven beszél. Aranyból van a füle, gyémátból a torka, és hát mindenféle mennyei dolgokból a lelke. Az én részemről az egy teljesen adekvált választás volt, hogyha valakivel énekelni lehet, akkor vele kell énekelni, mert egy olyan figurája a világnak.
(Novák Péter)


Zsűri értékelés:

Azért arra kiváncsi lennék, hogy mi volt ebben a produkcióban az üzenet, folyamatosan ezen gondolkoztam, mert ugye eredetileg ez a dal azért nagyon komoly, lírai, az öngyilkosság előtt 5 perccel szokták énekelni az énkesek, és ti meg csináltaltok belőle egy ilyen Fellini produkciót. Gondolom a Péter a ludas a dologban.
(Tilla)

Nem igaz, mert az Ibolya a ludas, mert hogy róla jutott eszembe, tehát egyrészt az a helyzet, hogy egyébként is az öngyilkosság előtt vagyunk 5 perccel, meg nagyon izgultunk végig, másrészt pedig az volt, hogy amikor megláttam ezt a nőt a tv-ben, akkor azt gondoltam, ahogy az elején is fogalmaztam, hogy annyira egy ilyen univerzális, az egész spektrumot lefedő személyiség, hogy muszáj egy olyan dalt, egy olyan szituációt és egy olyan helyzetet kialakítani, amiből kiderül, hogy mennyire működik minden egyes helyzetben, hogy vele lehet színházat csinálni, lehet zenét csinálni.
(Novák Péter)

Tökéletesen elmondta a Novák Péter, télleg így van, én csak arra kérem az Ibolyát, hogyha lesz egy ilyen hosszú kocsija, limuzin, akkor engedje le az ablakot, csak nézzen ki, mert nyilvánvalóan ott fogok állni.. De nem érdemes az, hogy itt nagyon minősítgesselek, télleg egy külön történetet írsz már le.. Olyan hülyén hangzana, ha azt mondom, hogy jól énekeltél..
(Bakáts Tibor Settenkedő)

Én csak azt tudom mondani, hogy egy kész boldogság volt itt ülni és nézni őket és látni azt, hogy tele ambicióval, tele kreítivitással, tele jósággal két fiatal ember, annyira jól, annyira jól..… elég..
(Presser Gábor)

Egyszerűen élt az egész, és egységben volt és ketten együtt tettétek ezt egésszé és egységgé, és mind a kettőtökben ott volt az alázat egymás iránt, a zene iránt, a nyitottság, valóban abszolút a szeretet, Péter mint egy ilyen óvó madár a kis fiókáért, annyit, annyit, annyit aláraktál Ibolya alá, Ibolya meg azzal a nyitottságával és azzal a szemtelen lazaságával.. Hát kijött, hogy téged az Isten is a színpadra teremtett. Neked a színpad gyógyír tulajdonképpen és töltekezés. És köszönjük, hogy ezt megélhettük és átélhettük, és hallhattuk.
(Soma)

Én megnéztem az eredeti verziókat, nem összehasonlítás végett, csak azért hogy képben legyek, hogy milyen ezeknek a nótáknak az eredeti verziója. Sokat gondolkoztam ezen a nótán, hogy vajon mi fog történni, ez egy végtelenül egyszerű zenei üzenet, mit lehet ebbe kitalálni és mert ugye a Tina Turner meg a David Bowie-nél az van, hogy az ő egyéniségük tölti meg az előadást, namost nagyon túlmutat ezen az egészen a ti produkciótok, nekem nagyon-nagyon tetszett, és szerintem ami nagyon-nagyon fontos, az amit a Tilla mondott, hogy vajon mi az üzenet. Nagyon fontos, hogy egyáltalán felmerül a kérdés, hogy van üzenet. Van üzenet? Van üzenet, szerintem volt üzenet és mindenki eldöntheti, hogy neki mit üzent, én nagyon-nagyon köszönöm ezt az élményt.
(Pély Barna)

Barnának nagyon igaza van, annak idején 1981-ben 2 fantasztikus ikonnak tapsoltunk ott, 2 életműnek és nekünk nagyon nehéz dolgunk volt, mert ezt a nagyon egyszerű dalt a nagyon egyszerű üzenetével, - egyébként mindig egyszerűek ha tudunk bennük olvasni, - és ezt a nagyon nagy egyszerűségt kellett valahogy a saját formánkra csinálni. Ha legalább a cipősarkukig fel tudtunk nőni, akkor az már valami. Köszönjük szépen.
(Novák Péter)

Bravo, bravo, és még egy „hogy volt?” a végére. És őszintén szólva én örülök neki, hogy ez a dal ennyire egyszerű, főleg azt tekintve, hogy ilyen nagy pauzák vannak a verssorok között, hagyta ezt a 2 clown-t játszani, és ezért hagyta azt, hogy lássuk tényleg, hogy Ibolya hogyan tud viselkedni ezekben a szünetekben és hogyan tudja ugyanazt profin, mintha énkelne.
(Pierrot)

Ó, ó Pierrot, köszönöm. :) Egyáltalán nem féltem a feladattól, mert nagyon jó ember közelében voltam egyébként, tudta, hogy mit akar és hagytam. Eleinte mikor nekikeztünk a dalnak az úgy indult, hogy azt modtam, hogy én nem vagyok hajlandó elénekelni ezt a dalt. Aztán ez a süket-néma jel az, ami nagyon tetszett. Péterben pedig az tetszett, hogy annyira lelkes és annyira-annyira akarja csinálni, és szeretem az olyan embert, aki elég komolyan veszi, tehát ez alatt az egy hét alatt azokat a felkészüléseket, ami most is, és megvan az eredménye, nagyon jó produkció, tehát megéri.
(Ibolya)

És Péter mit hozott ma ebédre? Láttam megérkezett egy kis zacskóval és hozott ebédet az Ibolyának
(Tilla)

Júúúj júúúj, igen, finom finom finom! Volt benne gomba, de én húslevesnek neveztem el és egy tenyérnyi csirkehús finom krumplival. :)
(Ibolya)

Az a helyzet, hogy ez egy olyan szakma Magyarországon, hogy tehetséges emberek, azok mindig életveszélyes helyzetben vannak. És ez a sok nagyon tehetséges ember, aki az elmúlt hetek alatt bemutatkozott, a kiesettekre is gondolok mind, mind bizonyították, hogy az életüknek a legizgalmasabb időszakát élik most és ezt néhány fölmenő, fölöttem levő generációban levő zenei előbb emlegetett ikontól tanultam, hogy az egy nagyon-nagyon fontos pillanat az ember pályájában, amikor nem őt emelik, hanem ő teheti oda a vállát valaki alá. Ezért van a leves.
(Novák Péter)