Oláh
Ibolya
Múzeum
Életrajz,
pályafutás
„Több
érzelem van bennem, mélyebbről kapaszkodom fel, mint
sok más művész, s nekem az a dolgom, hogy ezt mutassam
meg.."
(utolsó
frissítés: 2010. szeptember 19.)
Név:
Oláh Ibolya
Születési
idő: 1978. január 31.
Születési hely:
Nyíregyháza
Csillagjegy: Vízöntő
Lakóhely:
Tiszadob (Szabolcs-Szatmár Bereg megye) & Budapest (Pest
megye)
Családi állapota: hajadon
1978.
január 31-én SZÜLETETT
NYÍREGYHÁZÁN, ROMA CSALÁDBAN. A
szülei lemondtak róla, így csecsemőotthonba
került, majd különböző gyermekotthonokban és
nevelőszülőknél nevelkedett Szabolcs-Szatmár-Bereg
és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
1995.
augusztus 27-én került a Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei önkormányzat fenntartásában működő,
120 gyermeknek és fiatal felnőttnek otthont adó
TISZADOBI NEVELŐINTÉZETBE,
amelynek szakiskolájában zöldség- és
fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést
szerzett, közben AUTODIDAKTA MÓDON
TANULT ÉNEKELNI ÉS GITÁROZNI.
1999-ben
részt vett a TV2 ”KIFUTÓ”
nevű tehetségkutató versenyén, ahol Toni Braxton
„In the late of night” c. számával 2.
HELYEZÉST ÉRT
EL.
2000-ben beiratkozott egy BUDAPESTI
ZENEMŰVÉSZETI SZAKISKOLÁBA, hogy az
előadóművészi működési engedélyhez
szükséges zenei szakképesítést
szerezzen, de tanulmányait – megalapozott zeneelméleti
ismeretek hiányában – KÉNYTELEN
VOLT FÉLBEHAGYNI. A budapesti utógondozó
otthonból visszaköltözött a tiszadobi
gyermekvárosba, és az intézetnek helyet adó
Andrássy-kastélyba.
2003 őszén
jelentkezett a TV2 ”MEGASZTÁR”
nevű tehetségkutató versenyére, ahol minden
akadályt leküzdve jutott be a legjobb tizenkettő
közé.
2004. január 3-án
beköltözött az úgynevezett MEGASZTÁR-HÁZBA,
majd januártól áprilisig hetente
követhettük élő szerepléseit és
drukkolhattuk végig a versenyt a tévé képernyők
előtt, illetve a helyszínen, a Millenárison.
2004.
április 3-án a tehetségkutató verseny
végső döntőjében a 2. HELYEN
VÉGZETT és az adások során igazi
közönségkedvenccé vált. Szintén
ezen a napon a többi döntőssel együtt átvehette
a műsor alatt megjelent MEGASZTÁR CD
ARANYLEMEZ minősítését.
2004.
április 8-án példamutatásáért
Lévay Katalin esélyegyenlőségi
miniszterasszonytól Gáspár Lacival együtt
ESÉLYEGYENLŐSÉGI DÍJAT
kapott, melyet mindeketten angoltanfolyamra váltottak (bár
ez Ibolyánál egyelőre még a jövő
zenéje..).
2004. április 24–én
a RÁDIÓ1 KÖZÖNSÉGDÍJ
nyerteseként 5 millió Ft értékű
reklámtámogatást kapott, mely az A38 hajón
rendezett megakoncert keretében került kihírdetésre
és átadásra.
2004. május 1-én
MAGYARORSZÁG EU CSATLAKOZÁSA
napjának első perceiben „a csatlakozás
himnuszaként” Ibolyától hallhatta az egész
ország – a Millenárison vagy élő egyenes
adásban a TV képernyők előtt - a „Hazám”
c. számot.
2004. május 4-én Gazda
László, a Szabolcs megyei közgyűlés elnöke
hivatalában fogadta Ibolyát és neki adományozta
a SZABOLCS MEGYEI KÖZGYŰLÉS EZÜST
EMLÉKÉRMÉT.
2004. május
29-én az OLIMPIKONOK ESKÜTÉTELÉN
a Nemzeti Színházban elénekelte a „Hazám”
c. számot.
2004. május 5-én a
Gundel étterem tulajdonosa, Láng György és
a Magma XXI. Kft. Ügyvezetője, Pálmai Tamás által
alapított GUNDEL MŰVÉSZETI DÍJ
díjat a ”SZTÁR LETT”
KATEGÓRIÁBAN – Tóth Verát is
”legyőzve” – Ibolya vehette át, mely nagy
megtiszteltetés, hisz ezt az elismerést a Magyar
Oscarnak is nevezik.
2004. június 5-én
több neves magyar művész között Ibolya is
felléphetett STING ELŐTT A T-MOBILE
KAPCSOLATKONCERTEN, több mint félmillió
ember előtt a Felvonulási téren a „Route 66”
c. számmal.
2004. június 13-án a
Tiszadobi Sportnapon Tiszadob nagyközség választmánya
kitüntette Ibolyát. Indoklás szerint Ibolya
nagyban hozzájárult a község
megismertetéséhez. Az ARANYGYŰRŰT
- amelyben ”TISZADOBÉRT IBOLYÁNAK”
feliratot vésték - Huszti Jánosné
jegyzőtől vehette át a meghatódott énekesnő.
2004.
július 18-án Ibolya végleg búcsút
mondott a Megasztár csapatának a DEBRECENI
MEGASZTÁR KONCERTEN, ahol a közönség
először - és talán utoljára - hallhatta
Ibolyától élőben a leírhatatlan hatást
okozó „Csak neked játszom” c. számot.
2004
nyarán Novák Péterrel, és a
zenészekkel TISZADOBON STÚDIÓT
RENDEZTEK BE, majd megkezdődtek a debütáló
lemez munkálatai, melyek gőzerővel folytak egészen
októberig.
2004.
augusztus 25-én kezdte meg első lemezének stúdió
munkáit, miután lemezszerződést kötött
a BMG records magyarországi
leányvállalatával (5 év - 3 nagylemez).
Ibolya menedzsere pedig SÁNDOR CSABA
lett.
2004. október 8-án megjelent
Ibolya 1. önálló albuma ”EGY
SIMA, EGY FORDÍTOTT” ímmel, amelynek
elkészítésében Presser Gábor és
Novák Péter is közreműködött. A
megjelenést október 5-én zártkörű
sajtótájékoztató és lemezbemutató
előzte meg a sajtó és média fontosabb
képviselőinek részvételével.
2004.
október 18-án már át is vehette
Geszti Margittól az ”EGY SIMA, EGY
FORDÍTOTT” ARANYLEMEZ minősítését
az Operettszínházban a Megasztár 2. indulása
tiszteletére szervezett műsor keretében.
Szintén
ezen a napon megjelent Illésné Áncsán
Aranka Ibolyáról/Ibolyának szóló
könyve ”OLÁH IBOLYA NAPLÓJA
ANYÁCSKÁTÓL” címmel.
2004.
november 8-án TÖRŐCSIK MARI
MEGHÍVOTT VENDÉGE VOLT AZ MTV1 NÉVSHOWR CÍMŰ
MŰSORÁBAN, és lemeze egyik gyönyörű
dalával köszöntötte a színészóriást,
aki saját bevallása szerint nagy rajongója
Ibolyának. (Az esemény november 28-án került
adásba.)
2004. október 28-án
a Veszprémi koncerttel kezdetét vette az 1.
LEMEZBEMUTATÓ KONCERTKÖRÚT, melynek
keretében Ibolya zenekarával együtt végigturnézta
az országot, mindenütt óriási sikereket
aratva.
2004. október 25-én elkészült
ELSŐ KLIPPJE A „NEM KELL” CÍMŰ
SZÁMHOZ.
2004. december 4-én a
Millenáris koncerten átvehette az ”EGY
SIMA, EGY FORDÍTOTT” PLATINALEMEZ minősítését
is, valamint ugyanezen a napon megkapta a 2004-ES
ÉV STORY ÉRTÉKDÍJÁT.
2004.
december 25-én a MEGASZTÁR
II. KARÁCSONYI MŰSORÁBAN ismét feltűnt,
mint meghívott vendég.
2004. december 29-én
a Corvin Moziban ”A MISKOLCI BONI ÉS
KLÁJD” premierjén élőben előadta a
FILM FŐCÍMDALÁT.
2005
elején Ibolya új menedzserrel folytatta pályáját,
IFJ. FRANKL GÁBOR személyében (Sztár
Média).
2005. március 2-án
BRÜSSZELBEN AZ EURÓPA PARLAMENTBEN
politikusok és diplomaták előtt képviselte
hazánkat a „Hazám” c. számmal.
2005.
április 2-án a MEGASZTÁR
MŰSOR II. SZÉRIÁJÁNAK DUETT ESTJÉN
hallhattuk Ibolyát élő egyenes adásban
PALCSÓ TAMÁS PARTNEREKÉNT
a „Cosa Della Vita” című számmal.
2005.
április 29-én a Művészetek Palotájába
a ZSÜTI EMLÉKGÁLÁN
számos híres művész között Oláh
Ibolyát is hallhatták a szerencsésebbek a
„Hamvadó cigarettvég” és a „Tedd
boldoggá” c. számmal.
2005. május
4-én a Pásztói JÓTÉKONYSÁGI
KONCERTEN való részvétellel SEGÍTETTE
A MÁTRAKERESZTESI
ÁRVÍZKÁROSULTAKAT.
2005. május
7-én POLGÁRJOGI DÍJAT
(ARANYGYŰRŰ) kapott Gáspár Lacival és
Caramellel együtt, melyet a Petőfi Csarnokban adtak át,
Ibolya azonban nem vette át.
2005
júniusában a ROY & ÁDÁM
FORMÁCIÓ FELKÉRTE EGY DUETTRE az
énekesnőt, amihez nemsokkal később KLIP
is készült „Valamit valamiért”
címmel.
2005. június 16-án a VIVA
COMET GÁLÁN JELÖLÉST KAPOTT A LEGJOBB
ÉNEKESNŐ CÍMRE. Bár a díjat a
legjobb női előadó kategóriában végül
Zséda nyerte el, a közönség meghallgathatta a
Roy & Ádám formációval közös
duettjüket élőben is a helyszínen, a Magyar
Vasúttörténeti Parkban.
A nyár
folyamán többször is részt vett – bár
egyelőre csak nézőként – a ”HASS
ALKOSS KLUB” első pár rendezvényén.
Az egyik rendezvény után gitárjával
önálló kötetlen showműsorba kezdett, ekkor
született meg a BELSŐ BOLYGÓ
c. szám alapja.
Nyár végén
barátaival kint járt LENGYELORSZÁGBAN,
ahol megnézték a koncentrációs táborokat
(Auschwitz és Birkenau). Ennek a megrázó
élménynek hatására született meg
Ibolyában a MÉG ÉL MÉG
c. szám, melyhez később Novák Péter írt
odaillő szöveget az énekesnő kérésére.
2005.
augusztus 18-án az @RC KIÁLLÍTÁSON
először hallhattuk élőben az elsöprő sikerű
„MAGYARORSZÁG” c.
számot (melyet októberben még egy turisztikai
honlapon német fordításban is
olvashattunk).
2005. augusztus 19-én Bozóki
András a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma nevében MINISZTERI
ELISMERÉSBEN részesített Ibolyát,
Gáspár Lacival, Tóth Verával, Caramellel,
Palcsó Tamással valamint Tóth Gabival együtt.
Ugyanezen a napon hallhattuk ASZÓDON
a nagysikerű 1. LEMEZ BÚCSÚKONCERTJÉT.
2005.
augusztus 20-án a „MAGYARORSZÁG”
c. számmal Oláh Ibolya MÉDIATÖRTÉNELMET
ÍRT A LÁNCHÍD TETEJÉN, amikor a
Tüzijáték alatt 4 csatorna egyszerre közvetítette
élőben előadását.
2005. szeptember
18-án ”SZTÁROK AZ
ÁRVÁKÉRT” SEGÉLYKONCERTEN
népszerű és elismert nagy művészekkel egy
színpadon lépett fel a „Magyarország”
c. számmal a Thália Színházban.
2005
októberétől játszák a Bábszínházban
a ”TÚL A MASZAT-HEGYEN”
zenés kalandjátékot (Presser Gábor -
Varró Dániel), melyben Ibolya a BABAARCÚ
DÉMONNAK kölcsönözte a hangját az
„Átok ül a kis váramon” c. dalban,
valamint a „Finálé”-ban.
2005
októberében Ibolya az éneklésen kívül
a sportban is kipróbálta magát. Mivel
rendelkezik némi focista múlttal is (Hollandia, NB2),
rövid ideig az MTK NŐI LABDARÚGÓ
CSAPATÁT erősíthette, de szabadidejében
is mindig sokat és szívesen gyakorol.
2005.
november 6-án a PETŐFI RÁDIÓ
”PROMENÁD” c.
műsorának vendégeként ÉLŐ
EGYENES ADÁSBAN 6 DALLAL örvendeztette meg a
rádióhallgatókat, valamint a zsúfolásig
megtelt Márványterem közönségét.
(A Stúdió11 kíséretével: „Hamvadó
cigarettavég”, „Tedd boldoggá”, „Nem
a miénk az ég”, „Mi lesz velem”,
„Embertelen dal”, „Magyarország”)
2005
novemberében egy túlságosan is
elgondolkodtató KLIPP SZÜLETETT A
„MAGYARORSZÁG” C. DALHOZ, melyről eléggé
megoszlottak a vélemények.
2005. november
12-én megjelent Ibolya 2. önálló
albuma, ”ÉDES MÉREG”
címmel, amely az első lemezhez hasonlóan viharos
gyorsasággal ARANYLEMEZ, majd
Karácsony körül PLATINALEMEZ
lett.
Időközben az ”EGY
SIMA, EGY FORDÍTOTT” eladási mennyisége
a DUPLA PLATINA minősítést
is elérte.
2005. november 23-án TÖRŐCSIK
MARI 70. SZÜLINAPJÁN a Nemzeti Színházban
rendezett gálaesten Ibolya a „Hamvadó
cigarettavég” c. dallal köszöntötte
kedvenc színésznőjét.
2006. január
21-én a Kongresszusi Központban megrendezésre
kerülő rendezvényen Ibolyát is JELÖLTÉK
A ”FONOGRAM 2006” DÍJRA a legjobb hazai
pop(???) album kategóriában, a díjat azonban a
Nox kapta.
2006. február 18-án a
Gyöngyösi koncerttel kezdetét vette a 2.
LEMEZBEMUTATÓ KONCERTSOROZAT. Új
zenekarral: Locsmándi Bence (szólógitár),
Herr Attila (basszusgitár),
Milosevits Mirkó (billentyűk),
Delov Jávor (dob).
2006.
március 3-án IBOLYA
ANYÁCSKÁJA ELNYERTE „AZ ÉV EMBERE 2006”
elismerést.
2006. március 15-én
OLÁH IBOLYA MARATON-nal kezdte
meg adását egy új webrádió, a
”KÖNNYŰZENEI FORRADALOM RÁDIÓJA”
-ként emlegetett musicRADIO.hu.
Ibolya azóta is az említett rádió gyakori
”vendége” a rádiónak ÖSSZES
dalával együtt!
2006. április 15-én
a Művészetek Palotájában TÓTH
VERONIKA 2. LEMEZÉNEK BEMUTATÓKONCERTJÉN IBOLYA
SZTÁRVENDÉGKÉNT LÉPETT FEL, ahol a
2004-es év két legjobb hangja többek között
egy U2 dal duettel is megörvendeztette
a közönséget.
2006. június 17-én
a MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPADON
tartotta Ibolya és zenekara eddigi legnagyobb szabású
önálló koncertjét, olyan
meglepetésvendégekkel színesítve a
műsort, mint például BÍRÓ
ESZTER musical énekesnő, akivel közös
DUETTJÜK A CHICAGO MUSICALBŐL
elsöprő sikert aratott a közönség
körében.
2006. szeptember 8-án
került sor Ibolyáék első UNPLUGGED
koncertjére, melynek színhelye Kunbaja volt.
Korábban a nyíregyházi
Magdaleneumban tartottak egy előzetes zártkörű előadást
az ott lakó gondozottaknak (2006. június 22.), ekkor
született meg egy családiasabb hangulatú, rövidebb
koncert - az unplugged - gondolata. Ezután elmélyült
munka következett: a repertoár áthangszerelése
akusztikus hangszerekre. Majd végül Kunbaján
léptek először nyilvánosság
elé az új műsorral. Budapesten pedig XIX. kerületben
a Wekerletelepen (2006. szeptember 17.) hallhatták először
az áthangszerelt dalokat, ahol ezúttal Ibolyát
nemcsak Bence és Attis, hanem harmadikként Majnik
Laci is kisérte akusztikus
gitáron valamint szájharmonikán.
2006
novemberében ismét menedzserváltásra
került sor. Ifj. Frankl Gáborral barátságban
váltak el, helyére TRUNKOS ANDRÁS
lépett, de sajnos a vele való közös munka
csak pár hétig tartott.. Ezután Ibolya maga
vette kézbe saját menedzselését,
Anyácskáék segítségével.
2006
decemberében elkészült a ”MAGYARORSZÁG”
c. dalnak egy különgeles, új verziója, mely
egyedülálló módon közel 30 vezetõ
pop és rocksztár köztük természetesen
Ibolya elõadásában hallható. Õk
így együtt az Egyesült Hangok. A dalból
VIDEOKLIP is készült az
összes résztvevõ művész közreműködésével.
A "SZERETEM
MAGYARORSZÁGOT" megbékélési
mozgalom szellemében készülő dal és klip
Geszti Péter újabb kísérlete, hogy
valamiféle politikamentes színt vigyen a felkért
- s a szereplést ingyen vállaló - hírességek
segítségével rideg-szürke agyonpolitizált
mindennapjainkba. Az összefogás
célja a párbeszédre való vágy
kifejezése és az erõszak elutasítása
a művészek részérõl. A hangfelvétel
megjelent maxi CD formájában is, a művészek
honoráriumukat a magyarországi árva
gyerekek megsegítésére ajánlották
fel.
A SZERETEM
MAGYARORSZÁGOT KLUB olyan tömeges
véleménynyilvánításra hívta
a békés többséget, amely jelképes
együttlétet biztosít új és látványos
formában. Arra kérték az embereket, küldjenek
KÉPESLAPOKAT melyeken hitet
tesznek egy toleráns, nyugodt Magyarország mellett,
majd a beérkezett lapokat a nyilvánosság elé
is tárták egy különleges kiállítás
keretében az Erzsébet téren 2006. december
15-től. A klipben résztvevők mindegyike, így Ibolya is
küldött képeslapot.
2007. március
7-én hallhattuk
először Ibolyát a TÁLTOSNŐ
szerepében énekelni. 2007 nyarán indul egy új
”Társulat” nevű tehetségkutató
verseny az m1-en, amelyben Szörényi Levente-Bródy
János: ”ISTVÁN A KIRÁLY”
című, immár klasszikussá vált
rockoperájának 25. éves jubileumi
előadássorozatára keresnek főszereplőket, egy látványos
televíziós showműsor sorozat keretében. Ibolyát
már márciusban láthattuk
a Táltosasszony szerepében, ugyanis őt kérték
fel, hogy az új női szerep etalonjaként énekelje
el a táltos imáját, melyet eddig mindig férfi
énekelt, az „Áldozatunk
fogadjátok” című dalt.
2007
márciusában felkérték
Elton John-Tim Rice ”AIDA”
CÍMŰ MUSICAJÉNEK FŐSZEREPÉRE. A darabot
Szurdi Miklós és Szomor
György rendezésében a Margitszigeti
Szabadtéri Színpadon láthatjuk először,
majd Székesfehérváron a Vörösmarty
Színházban. A
musicalt Európában eddig csak német
nyelvterületen láthatta a közönség, a
magyarországi ősbemutató lesz a második európai
verzió.
A szereplők között
Ibolya mellett Szomor Györgyöt, Feke
Pált, Xantus Barbarát, Kálloy Molnár
Pétert, Csizmadia Ildikót is megtaláljuk,
illetve a fehérvári társulat
több színészét, tánckarát és
a Musical Táncstúdiót.
2007. május
1-én Ibolya átmenetileg SZÉKESFEHÉRVÁRRA
költözött és megkezdték az ”AIDA”
PRÓBÁIT a Vörösmarty
Színházban.
2007. június 11-én
Ibolya átmenetileg Budapestre költözött, ahol
elkezdődött a ”CASTING” CÍMŰ
FILM FORGATÁSA, melynek főszerepére még
2006-ban kérték fel. A Megasztár és Oláh
Ibolya személye ihlette filmet Tímár
Péter rendezi, producere Losonczi
Gábor, és a MAFILM
zuglói stúdiójában készül, a
Hungáriafilm produceri
gyártásában. Ibolya mellett Kern
András játsza a másik főszerepet. Továbbá
a szereplők között megtaláljuk még Kútvölgyi
Erzsébetet, Oroszlán Szonját, Balázsovits
Editet, Igó
Évát, Scherer Pétert, Vallai Pétert,
Reviczky Gábort, Szacsvay Lászlót.
A filmbéli „Sztárhangár”
nevű tehetségkutató verseny döntőseit Ibolya
mellet további 6 ifjú tehetség alakítja:
Puskás Péter, Vágó
Zsuzsi, Pataki Szilvia, Szente Vajk, Fekete Linda, Csórics
Balázs. A filmet várhatóan 2008 elején
mutatják majd be.
2007. nyarán a
filmforgatással egyidőben
Székesfehérváron továbbra is zajlottak az
Aida próbái, így
Ibolyának szinte minden percét lekötötte a
munka ezen a nyáron, és a koncertek is háttérbe
szorultak, kizárólag az Old Man's
Music Pub-ban lépett fel minden hónapban egyszer
a zenekarával. Ibolya a musicalt és a filmet is komoly
feladatnak tekintette és teljes erőbedobással
dolgozott, mely meg is hozta gyümölcsét.
2007.
június 13-án Pécsett a PÉCSI
ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓN
(POSZT) hallhattunk először
részleteket az Aidából, koncert formában,
ahol a közönség reakcióiból már
sejteni lehetett, hogy a darab sikerre van ítélve.
2007.
július 27-én került sor az ”AIDA”
HIVATALOS PREMIERÉRE a Margitszigeti Szabadtéri
Színpadon, Oláh Ibolya, Szomor
György és Xantus Barbara
főszereplésével. A darab és a szereplők óriási
sikert arattak. Másnap pedig Debreczeni
Márta, Feke Pál és Fésűs
Nelly játszották a főszerepeket. Az Ibolyás
változatot Freddie Gershon is
megnézte élőben, aki az MTI vezetője, és Elton
John jóbarátja. A közönséghez
hasonlóan őt is lenyűgözte Ibolya és az egész
magyar verzió, olyannyira, hogy megígérte Elton
Johnnak is megmutatja majd.
2007.
augusztus 10-én
a SZÉKESFEHÉRVÁRI
PREMIER talán még nagyobb sikert aratott, mint a
margitszigeti, ezúttal Ibolya és
Feke Pál főszereplésével, a műsor végén
a közönség 28 perces álló tapssal
jutalmazta az előadást.
2007.
augusztus 15-én
véget ért
a Casting mozi forgatása, az utószinkronra
pedig szeptember-októberben került sor.
2007
októberétől SZÉKESFEHÉRVÁRON
a Vörösmarty Színházban játszották
az AIDA musicalt.
2007.
december 27-én sor került az
AIDA eddigi legnagyobb szabású előadására
Budapesten a SYMA CSARNOKBAN,
ahol 3500 fős teltház várta Ibolyát, Szomor
Györgyöt, Xantus Barbarát és a többi
művészt. Az előadást hosszú dedikálás
követte.
2008. január 8-án a Corvin
Moziban BEMUTATTÁK Ibolya első
filmjét, a Tímár Péter rendezésében
készült ”CASTING MINDEN”-T,
melyet már országszerte vetítenek a
MOZIKBAN.
2008.
május 27-én új helyszínen, a FŐVÁROSI
NAGYCIRKUSZBAN is bemutatták az Aidát, ezúttal
a technikai változtatások mellett újdonság
volt, hogy artisták és egy INDIAI
ELEFÁNT is szerepet kapott az előadásban.
2008
júliusában Ausztriába,
Klagenfurtba is eljutott a magyar AIDA, de a német
nyelvi nehézségek miatt nem Ibolya játszotta a
főszerepet.
2008 augusztusában
elkezdődtek Ibolya 3. lemezének
előkészületei.
2008 szeptemberében
Ibolya felkérést kapott FREI
TAMÁS-tól, aki ”A
SZTÁROK A FEJÜKRE ESTEK” című
nagyszabású élő
kalanshowjába hívta Ibolyát, 10 másik
hírességgel együtt.
2008.
október 12-én az Aida producere - Szomor György
- úgy döntött, hogy IBOLYA NEM
JÁTSZHAT TÖBBÉ AZ AIDÁBAN a
fehérvári Vörösmarty Színházban
sem, mert a későbbi cirkuszi előadásokat nem vállalta
el. Így Ibolya egy évadot játszhatott a
musicalben.
2008. október 29-én
FREI TAMÁS csapata elutazott ”A
SZTÁROK A FEJÜKRE ESTEK” c. produkció
helyszínére, Afrikába, Zambiába és
Botswanába. A
11 magyar közéleti személyiség (Oláh
Ibolya, Fiala
János, Horváth Ágnes, Lakatos Márk, Bódi
Margó &
Guszti, Csősz Boglárka, Kucsera Gábor,
Voksán Virág, Fekete Laci, Kozsó) 70
fős stábbal vágott neki az izgalmas, veszélyekkel
teli afrikai kalandnak. Az egy hónapos út során
minden többször élőben jelentkeztek a TV2
csatornáján, s a nézők hetente dönthettek
arról, hogy a sztárok közül kik folytathatják
a nem mindennapi kirándulást. A csapat táborról
táborra vándolt, és a hírességek
végigélték Afrika életét a
csillogástól a nyomorig, a helyi emberekkel és
az ottani környezet minden veszélyével együtt.
A két műsorvezető Liptai Claudia
és Kovács Áron
szintén a helyszínről jelentkezett.
2008.
december 19-én a
közönség
EDITH
PIAF egyveleget
(„Non,
Je Ne Regrette Rien” „Padam, Padam” „Mylord”)
hallhatott
Ibolyától
a Budapesti Kongresszusi Központban a T-mobil
zártkörű év végi partiján Geszti
Péter rendezésében,
Fekete
Kovács Kornél zenekara - a
Modern Art Orchestra - kíséretében.
Az esten olyan vendégek léptek fel Ibolya mellett, mint
Zséda, Oroszlán Szonja
vagy Hajós András.
2008.
december 23-án a székesfehérvári
Vörösmarty Színház 'HANGOK
HÍDJÁN' nevű jótékonysági
musicalgálán vett részt, melyet a Viktória
Rehabilitációs Központ javára rendeztek. Az
esten Ibolya mellett fellépett Brunner
Márta, Fehér Adrienn, Jónás Andrea, Buch
Tibor, Váradi Eszter Sára, Keller
János. A műsorvezetők pedig Závodszky
Noémi és Deák Gábor
voltak.
2009 márciusában
Ibolya Székesfehérvárról Tiszadobra
ment rövid időre feltöltődni, majd pár hét
múlva BUDAPESTRE költözött
albérletbe.
2009.
március 15-én a PETŐFI
SZOBORNÁL tartott ünnepi koszorúzás
alkalmával, az ünnepély zárásaként
Ibolya elénekelte a 'Magyarország'
c dalt
2009.
május 16-án Budapesten a Szent István
Parkban Ibolya részt vett a
'MAGYAR DEMOKRATIKUS CHARTA' és a 'ROMA POLGÁRJOGI
MOZGALOM' DEMONSTRÁCIÓJÁBAN a kirekesztés
és a rasszizmus ellen, ahol a 'Magyarország'
c. dalát adta elő a nagy és lelkes közönség
kíséretével.
2009.
júnus 11-én egy-két hétre Ibolya
HOLLANDIÁBA utazott, ahol
fellépett a Culture Europe Festival
rendezvényen. A Szervezők Hollandiában
részletesen megmutatják a Rock
Akadémiát Ibolyának,
így közelről beleláthat az ottani zenei életbe,
az ott folyó zenei oktatásba, melyre már nagyon
kíváncsi.
2009.
szeptember végén az RTL KLUB
'CSAK CSAJOK' c. műsorában vendégeskedett
társműsorvezetőként Peller
Mariann mellett.
2009. október elején
Ibolyát az RTL KLUB 'VACSORACSATA'
c. főzőműsorában láthattuk, amint Tiszadobon
főzött s látta vendégül Kohánszky
Royt, Székhelyi Józsefet, Barabás Évát
valamint Szabó Patríciát. Decemberben
pedig Tóth Vera
meglepetésvendégeként énekelte a műsorban
a 'Csendes éj' c. karácsonyi
dalt.
2009. október 18-án a Papp László
Sportarénában a 'JOBB VELÜNK
A VILÁG' jótékonysági rendezvényen
Ibolya a 'Magyarország' c. dalt
énekelte el a NEM ADOM FEL EGYÜTTES
kíséretében. Az esten felléptek
még: Kalyi Jag, Republic, 4
for Dance, Bolyki Brothers, Deák Bill Gyula, Ferenczi Györgyi,
Tóth Vera, Takáts Tamás, Roll Dance, Szabó
Leslie, Lovasi András, Salsa Picante, L.L. Junior, Villon
Trió, Lakatos Project, Szendrőládi Cursillo. A
házigazdák pedig Várkonyi
Attila, Mezei Ádám, Farkas Miklós
voltak.
2009. november 28-án Ibolya
fellépett a Merlin Színházban rendezett 'KORTÁRS
DRÁMA FESZTIVÁLON' (Ágens és a
Kodály-módszer), ahol PALYA
BEÁVAL duettet adott elő.
2010. február
6-án Ibolya - Dér Henivel
együtt - a Szenes Színházban
átvehette a KORNAY
MARIANN MŰVÉSZETI DÍJAT.
(Szenes
Iván
és lánya
Szenes Andrea - a neves dalszövegíró
felesége, Kornay Mariann (1930-2004)
színész-konferanszié végakaratának
megfelelően - négy évvel ezelőtt alapítványt
hoztak létre a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt
nyújtó művészeknek, elsősorban nőknek.)
2010.
február 10-én Ibolya
KÁRTÉRÍTÉSI
PERT INDÍTOTT A HUNGÁRIAFILM ELLEN,
mert nem fizették ki a 'Casting minden' utolsó
részletét. Losonczi Gábor pedig
viszontkeresetet indított, ezért elnapolták az
ügyet május 18-ra. Ibolya ügyvédje:
Dr.
Ruttner György.
2010.
február 26-án megjelent
Ibolya várva várt 3. önálló albuma
EL MEREM MONDANI címmel! Ezen a
korongon található a ma már női himnuszként
emlegetett ”BABY”
című dal.
2010.
április 24-én az
Old Man's Pub-ban Ibolya együtt énekelhetett kedvenc
énekesnőjével KERESZTES
ILDIKÓVAL, aki elfogadta a meghívást a
koncertre.
2010.
közepén
Ibolyának – állítólag – lett
egy menedzsere, aki HOFFMAN ANDRÁS.
2010.
június 26-án öt
régi Megasztáros (Ibolya,
Gáspár Laci, Tóth Gabi, Caramel, Király
Viktor) lépett színpadra
ROD STEWART előtt Budapesten a KAPCSOLAT
KONCERTEN , ahol Ibolya a „Baby” című dalát
adta elő.
2010.
július 2-án az
AIDA ÚJJÁÉLEDT, ugyanis
Szurdi Miklós megkapta a jogokat, újrarendezte a
darabot, és visszahívta az örök Aidát,
Oláh Ibolyát a darabba! Azóta járják
az országot a musicallel.
2010.
július 13-án Ibolya és Zenekara
(Locsmándi Bence, Gátos Iván, Gátos
Bálint, Mike Zsolt, Majnik Laci) Pécsett az Expo Center
szabadtéri színpadán SEAL
ELŐZENEKARAKÉNT lépett színpadra és
adott fél órás koncertet a nagyszámú
nézőseregnek.
2010
nyarán szerepelt SZENES IVÁN
zenés szórakoztató
műsor sorozatában az m1 és m2 csatornán, melyben
a neves dalszövegíró dalait adta elő sok más
énekes mellett. Hallhattuk Ibolyától a „Maga
rég nem lesz a világon”, a
„Hosszú az a nap”, a
„Túlságosan szerettelek” és
az „Ott fogsz majd sírni”
c. slágereket. Sajnálatos módon a műsor
után nem sokkal Szenes Iván életének 86.
évében elhunyt. Ibolyával való
kapcsolatát kölcsönös tisztelet
jellemezte.
2010.
szeptember 24-án
Ibolya fellépett Veszprémben a KAMERA
HUNGÁRIA Televíziós Fesztiválon,
ahol a „Más ez a szerelem”
és
a „Nem várok holnapig”
című régi slágereket hallhattuk tőle.